ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár:
ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár:
ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr!
A kérdésére adott válaszként nem szeretnék egy hervadt panaszcsokrot átnyújtani a képviselő úrnak, különösen azért nem, mert a türelem fogyásának ebben a vészes időszakában a kérdése látszólag valóban indokoltnak mutatkozik. Szándékosan kell használnom a látszólag kifejezést, mert az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal munkájának tárgyilagos megítéléséhez elengedhetetlen az előzmények, a körülmények, a személyi és tárgyi feltételek széles körű ismerete, mert csak ezek birtokában lehet eldönteni azt, hogy mihez képest lassú vagy nem lassú a hivatal munkája.
A vitákban általában látványos mondatként szokott elhangzani, hogy miért kellenek hónapok egy néhány óra alatt elkövetett jogsértés orvoslására. Hát pusztán azért, mert azóta eltelt 40 év, és ezek a jogsértések nem tokosodtak be az eredeti állapotukban. A tulajdoni sérelem idején a bíróságok voltak a telekkönyvi hatóságok, és például egy 1920-as irat előkerítése nem ütközött akadályba. A tulajdoni viszonyok egyértelműen ellenőrizhetőek voltak. Aztán jöttek a tagosítások, a földrendezések, a közérdekű igénybevételek, a kártalanítás nélküli kisajátítások, utána jött az ingatlannyilvántartás-szerkesztés, a telekkönyvek megszűntek, a telekkönyvi hatóság mint földhivatal kikerült a bírósági hatáskörből, tehát lezajlott egy hibátlannak nem nevezhető olyan folyamat, hogy nagyon jól tudja a képviselő úr, hogy ma is számtalan telekhatár vagy térképi határ kiigazítása és egyéb szerkesztési hiba kijavítása iránti peres és peren kívüli eljárás folyik.
Ilyen előzmények mellett nem lehet csodálkozni azon, hogy az első kárpótlási törvény alapján benyújtott 830 ezer – az előbb is említettem ezt a számot – igénybejelentés 70-80%-a volt hiányos. Tehát nem lehetett elbírálni. El is hiszem, hiszen egy jogban járatlan személy számára még a korábban elvett ingatlan beazonosítása is nehézséget okozott.
Megmaradva a kérdések sorrendjénél: Az első kérdés, hogy törvénysértő és huzamos törvénysértő-e ez az állapot. Két út állt a kárpótlási hivatal előtt. Vagy 830 ezer embert, vagy annak a 70-80%-át kiértesíti jelentős postaköltséggel, emésztve ezzel az egyébként is szűkös keretet, vagy a másik utat választja, egy látszattörvénysértést, tehát az ügyfél értesítésének elmulasztása mellett saját maga próbálja meg kipótolni és helyretenni a hiányt. Inkább a földhivataloktól próbálta beszerezni a hiányos telekkönyvi adatokat, próbálta a céghivataloktól beszerezni a hiányzó cégkivonatokat, ahelyett, hogy levelezett volna az ügyféllel.
Nagyon egyszerű lett volna az államigazgatási eljárás: felhívom hiánypótlásra, akkor nem 30 nappal hosszabbodik meg a határidő, hanem addig, amíg a hiánypótlásnak nem tett eleget. De nem ezt az utat választotta a Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, hanem megpróbál az ügyfél helyett hiányt pótolni. Tehát ezért maradtak el az értesítések, tehát nem egy huzamos törvénysértő állapot fenntartása érdekében.
Nyilvánvalóan az állampolgároknak is inkább az az érdeke, hogy helyette megpróbálja a hiányos bejelentésnek az adatait pótolni, ami a kárpótlási hivatalok számára sem könnyű.
Ami a személyi feltételeket illeti: Arról nem beszélek, hogy eddig egy vezető már szívinfarktust kapott, a másik orvosi okból lemondott, az eredeti terv szerint 25 embernek kellett volna megyénként ellátni a rázúduló kárpótlási igények elbírálását, év közben biztosított a költségvetés további pótkeretet. December 16-át követően február végén tudott csak hozzákezdeni a földhivatal úgy, hogy számítógépre vitte az adatokat, és érdekes módon kataszteri aranykoronának megfelelően a földkijelölés iránti igényekre már át tudta küldeni a földhivatalokhoz az összesítést.
Tehát ennyi erről a bizonyos nagymértékű és törvénysértő mulasztásról, hogy valóban nem minden ügyfelet értesített ki, hiánypótlásra csak ott hívott fel, ahol saját maga nem tudta pótolni.
A második kérdés, hogy jogszerű-e olyan helyen a licitálások szervezése, ahol törvényesen előírt arányban a kárpótlási jegy kibocsátása még nem történt meg. Ha ilyenre sor került volna, az valóban jogszerűtlen lett volna, de ilyenre egyetlen helyen sem került sor. Mindenütt csak ott tűznek ki árverést, ahol a 30%-a a kárpótlási igényeknek már elbírált.
Számíthatnak-e elmaradt haszonért kártérítésre? Sajnos, a törvényt kell idéznem, mert a törvény sehol sem tartalmaz olyan rendelkezést, amiben valaki kötelezettséget vállalt volna arra, hogy meghatározott időn belül termőföldtulajdon-juttatást ad, csak a határozatok meghozatalára van törvényes határidő, de a termőföld tulajdoni juttatására nincs. Tehát így az elmaradt haszon utáni kártérítési kötelezettség nyilvánvalóan nem terhelheti az államot.
(14.40)
Én tudom, hogy kiszámíthatatlan vagy nagyon is kiszámítható érzelmi visszahatást kelthet, ha befejezésül türelmet kell kérni a kárpótlásra jogosultaktól. Karinthy Frigyesnek van ugyan egy szellemes mondása, a türelmet azzal intézte el, hogy a türelem rózsát terem, egyebet nem. Kétségtelen, hogy a kárpótlási hivatalban rózsa nem terem, viszont folyamatosan kézbesítik a határozatokat. Eddig negyedmillió kérelem intéződött el úgy, hogy a kárpótlási jegy birtokához jutott az igénylő. Egymást követik az árverések, és megalapozottan lehet bízni abban, hogy a kétségtelenül sok vitát kavart igények belátható időn belül rendeződnek… (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) …, s a kárpótlási jogvita lezárul. (Taps.)
