ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon nehéz így tárgyalni, mégis fel kell tennem a kérdést. Kónya Imre tehát azt javasolja, mégpedig alternatív javaslatot tett fel – az első javaslat az, hogy most foglaljon állást a Ház a tárgysorozat kérdésében, beleértve a döntést az Izsó-féle mandátumigazolás ügyében, tehát hogy az ma tárgysorozatra kerül.
A másik változat – ha én jól értettem, majd aztán felteszem a kérdést, hogy jól értettem-e – az, hogy most szavazás előtt tartsunk egy tízperces, maximum tizenöt perces szünetet, utána térjenek vissza a frakciók 11.05-kor, és akkor a tárgysorozat kérdésében és a képviselői mandátum igazolása kérdésében szavazás történjék, majd folytassuk a program szerint a munkánkat.
(10.50)
Az első változattal egyetértő frakcióvezetők kézfelnyújtását kérem az áttekintés kedvéért. – Senki sem tartja fel a kezét. (Nagy zaj.) Ja, Csépe Béla! És Szabó János!
Akkor most felteszem második kérdésében a frakcióvezetőknek a kérdést: kik értenek egyet a mostani szünet elrendelésével és utána a szavazással? (Zaj. – Az ellenzéki frakciók vezetői jelentkeznek.)
Kérdezem Kónya Imrét, egyetért-e mint javaslattevő. (Zaj. – Az elnök csenget.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem