SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. (MDF)
SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tellér képviselőtársam tegnap egy határozati javaslatot terjesztett a Parlament elé, melyet a Parlament magáévá tett, elfogadott, mely szerint a Kormányt kötelezze a Parlament foglalkoztatáspolitikai koncepció kidolgozására és Parlament elé való beterjesztésére. Ennek a koncepciónak a kidolgozása köztudomásúan önmagában nem végezhető el – csupán akkor, ha ehhez a költségvetés elfogadásával, a beterjesztett gazdasági törvénytervezetek végrehajtásával megteremtjük a pénzügyi alapot.
Nem lehet a gazdaságpolitikából kiragadottan pénzügypolitikát, foglalkoztatáspolitikát csinálni, tehát amikor mi ezt a politikát, ezt a foglalkoztatáspolitikai koncepciót meg akarjuk önöknek csinálni és elő akarjuk terjeszteni, akkor azt kell kérnünk a tisztelt Háztól, hogy minél hamarabb fogadja el azokat a gazdasági törvénytervezeteket, amelyeket a '93. év gazdasági feltételeinek biztosítása érdekében beterjesztettünk a Parlament elé. Ez az egyik.
A másik: az együttműködés kérdése. A Munkaügyi Minisztérium az elmúlt két-három hétben több kísérletet tett arra, hogy valamiképpen egy ország sok gazdasági betegsége közül talán a legsúlyosabbat, a munkanélküliséget megpróbáljuk kezelni. Valamenynyi parlamenti frakcióhoz eljuttattuk meghívásunkat egy együttműködés reményében. Nagyon sajnálom, hogy mind az SZDSZ, mind a FIDESZ elutasította egy közös munkának az elvégzését. Elutasította a Kormánynak azt az indítványát, hogy közösen próbáljunk valamiképpen ez ellen a nagyon lényeges, nagyon veszélyes gazdasági probléma ellen fellépni.
Itt köszönöm meg e helyről az MSZMP-nek a pozitív… (Zaj.) bocsánat, (Derültség, közbeszólások az MSZP soraiból.) itt köszönöm meg az MSZP-nek a pozitív hozzáállását, és remélem, hogy számíthatunk továbbra is a támogatásukra. (Dr. Orbán Viktor: Végre helyreáll a rend! – Zaj.) Negyven évet nem lehet eltörölni, uraim!
Én azt hiszem, amikor arról van szó, hogy egy szükséghelyzet áll elő egy országban, márpedig a jelenlegi foglalkoztatáspolitikai helyzetet értékelhetjük szükséghelyzetnek, gazdasági-munkaügyi szükséghelyzetnek, akkor félre kéne tenni az egyéni pártszempontokat, és valamennyi pártnak, politikai mozgalomnak össze kéne fogni, hogy az országot ebből a nagyon veszedelmes és jövőnk számára nem sok jót ígérő szituációból kimozdítsuk.
(10.20)
Arra gondolok, hogy nemcsak a parlamenti pártoknak, hanem valamennyi magyar gazdasági szervezetnek, kutatóintézetnek, ilyennel foglalkozó elméleti és gyakorlati tudósnak össze kéne fogni, és várjuk a támogatásukat, segítségüket arra, hogy ebből a lehetetlen és egyre nehezebbé váló helyzetből valamiképpen kimozduljunk. De elsősorban azt várjuk, hogy a Parlament itt jelen lévő pártjai, azoknak a szakértői, szakértő gárdája fogjanak össze. Mi biztosítjuk hozzá a munkafeltételeket, az adatokat, biztosítjuk hozzá valamennyi ehhez szükséges tevékenységet, háttér-információt, fogjunk össze és próbáljuk megoldani ezt a lehetetlen foglalkoztatási helyzetet.
Amennyiben ezt nem tudjuk, akkor Magyarország hosszú évekre nem tud integrálódni abba a szociális piacgazdaságba, ami Európa nyugati felén már létrejött, és amelyhez való integrálódást mi alapvető gazdasági és politikai célnak tekintjük.
Én nagyon bízom abban, hogy a Tellér Gyula képviselőtársam által előterjesztett indítvány egy közös együttműködés kezdete lehet, egy szakmai, egy tudományos, majdnem azt mondanám, hogy napipolitika-mentes együttműködésért, amelyhez várom az önök segítségét az ország előmozdulása és jobb kilátásai érdekében.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem