SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)
SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Köszönöm ismételten a szót. Nem a napirendre való felvételét kértem az Izsó Mihály mandátumának igazolásáról szóló szavazásnak. Ugyanis a Háznak ez nem szokása. A Ház ezt mindig napirend előtt szokta feltenni. Ha jól emlékszik az elnök úr, akkor múlt hétfőn, illetőleg tegnap is hasonlóképpen a napirenden kívül került sor ennek a kérdésnek a feltételére. Ez már csak azért is így van, mert az elnök ezt haladéktalanul a következő ülésen meg kell, hogy tegye. Tehát nem a Ház döntésétől függ az, hogy bekerül-e az aznapi napirendbe vagy nem.
Tehát én az elnök urat kértem arra, hogy még a napirend megszavaztatása előtt a tegnap egyébként már feltett, de határozatképtelenség miatt meghiúsult szavazást ismételtesse meg. Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem