ISTVÁN JÓZSEF (FKgP)

Teljes szövegű keresés

ISTVÁN JÓZSEF (FKgP)
ISTVÁN JÓZSEF (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Aszszony! Interpellációmat még a tavaszi ülésszakon adtam be, pontosan június 3-án. Akkor azonban az interpellációk nagy száma miatt nem kerülhetett sor az interpellációm elmondására. Majd a Ház rendkívüli ülésszakán megkaptam képviselőtársaimtól a kellő aláírást, a támogatást, amit most ezúton is megköszönök nekik, de akkor úgy döntöttem, hogy ezt az interpellációmat már júliusban, június végén nem mondhatom el. Oka az volt, hogy kezdődött a balatoni szezon, és őszintén féltem attól, hogy rossz visszhangja lesz a balatoni nyári üdülés miatt, főleg a külföldiek miatt, esetleg egyes újságok az interpellációmnak egyes részeit úgy próbálják magyarázni, hogy ez tovább rontja a Balaton tekintélyét.
Sajnos, a nyári üdültetésen bizonyossá vált az, hogy nemcsak a helyi sajtó, a magyar sajtó, hanem a külföldiek is sok rosszat írtak a Balatonról, annak vizéről, és így a várt turizmus is elmaradt.
Most azonban, az őszi ülésszak első napján – amit külön köszönök, hogy elmondhatom interpellációmat – fontosnak tartom, hogy elmondjam, mert nagyon sok embert érint, a megye, Somogy megye, Somogyország fővárosát, Kaposvárt, a megyeszékhelyet, azonkívül nagyon sok dél-balatoni várost és községet is, amelyek a Balatonból kapják az ivóvizüket. A panaszok azóta sem szűntek meg, miután az interpellációmat elkészítettem, és a panasz az, hogy erősen klórozott a víz.
Szakértőm útján tájékozódtam a Fonyód-Bélatelepen működő víztisztítómű szakembereitől és az ott lévő dolgozóktól. Elmondták, hogy a víz minősége nagymértékben azért szennyezett, mert ezt idézi elő elsősorban a nagymértékű nádrothadás, a Balatonba ömlő barnabereki tőzegvíz és a Balatonba került oldódó szerves anyagok lebegőanyaggá történő átalakulása. A fonyód-bélatelepi víztisztítómű dolgozói kénytelenek a víz mechanikai szűrését többek között klórral is kiegészíteni. Az ott dolgozó szakemberek elmondták, hogy a lakosság részére kibocsátásra kerülő víz rendszeres kémiai ellenőrzésen esik át, továbbá azt is, hogy a klórozás mértéke nem haladja meg a Magyarországon megengedett mértéket.
Tudott dolog azonban, hogy az ivóvízben a klórozás hatására triklórmetán keletkezik, ez egészségre káros, egyes orvosi szakértők szerint rákkeltő hatású is. Miután nagyon sok állampolgárt érint, Kaposvár város lakóit, a Dél-Balaton városait, falvait, és miután az emberi fogyasztásra alkalmas egészséges ivóvíz biztosítása minden ember számára nagyon fontos, ezért kérdezem az államtitkár asszonytól, hogy a minisztérium mit kíván tenni a tájidegen halfajták: az angolnák, az amur és a busa Balatonból történő végleges eltávolítására.
Másodszor: a balatoni, úgynevezett szemétzugokban az uszadékkihúzók megépítésére és annak működtetésére. Mi módon akadályozzák meg a jövőben a partfalépítéseket, amelyeknek kő- és betonteste még tovább nehezíti a tó öntisztulását?
Negyedszer: mit tesznek a vízgyűjtő területek szennyezőforrásainak felszámolására? Gondolok itt a kommunális szennyvíztisztító kapacitás bővítésére, a tisztított szennyvizek vízgyűjtő területen kívül történő nagyobb mérvű vezetésére, Zalaegerszeg kommunális és szennyvízgondjainak végleges megoldására, a Kis-Balaton II. ütem mielőbbi befejezésére, a környezetkímélő mű- és szerves trágya szakszerű tárolására, a növényvédőszerek szakszerű elhelyezésére és a növényvédőszeres göngyölegek mint veszélyes hulladékok a Balaton vízgyűjtő területén történő eltávolítására és megsemmisítésére.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Kérem, az interpellációmban felvetett gondokra és kérdéseimre szíveskedjék a választ megadni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem