ANDRÁSFALVY BERTALAN, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
ANDRÁSFALVY BERTALAN, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
ANDRÁSFALVY BERTALAN, DR. művelődési és közoktatási miniszter: Igen tisztelt Képviselőtársam, -társaim! Elnök Úr! Semmivel sem akarom kisebbíteni azt az aggodalmat és felelősséget, amit képviselőtársam a leghátrányosabb magyar népcsoport, a cigányság iránt érez, és nyilvánvaló: itt, ebben a parlamenti vitában ha elmondta aggodalmait, jogosan mondta el. De azért a képhez hozzátartoznak azok az erőfeszítések, amiket – különösen a művelődés és oktatás területén – ez a Kormány megtett. Ha nem tesszük ide ezeket e mellé a nagyon sötét kép mellé, akkor nagyon egyoldalú tájékoztatást kapna az utókor.
Egy veszélyeztetett népcsoport kultúrájában, művelődésében és oktatásában szükségképpen három területen kíván támogatást, három területen kell kibontakoznia, három területen kell előrelépnie.
Az egyik – a legfontosabb – a tudományos kutatás, a tények föltárása, ennek a kultúrának és ennek a társadalomnak a megismerése – tényszerű megismerése –, tehát ennek a kultúrának a rögzítése, dokumentálása.
A második az oktatás. A mai magyarországi cigányságnak mintegy fele már csak magyarul beszél, nem hiszem, hogy bármelyik cigányszervezet vissza akarná taníttatni a különböző nyelvjárásokat, de éppen az oktatás érdekében ott, ahol még beszélt nyelv ez, igenis szükség van arra, hogy az óvodások és a kisiskolások számára anyanyelven induljon meg a tudomány, az ismeretek meghódítása. Nyilvánvaló, hogy cigány nyelvű felsőoktatásra egyelőre sehol nincsen igény, és azt hiszem, nem is kívánja egyetlen cigány népcsoport sem.
A harmadik pedig a közművelődés, ami – különösen a művészeti mozgalmakkal – fenntartja ennek a társadalmi csoportnak az identitástudatát, összetartozását, megadja a saját feleletet az élet különböző nehéz kérdéseire.
E három területen igenis voltak eredmények, amelyeknek a bemutatására szót kérek – ha egészen lerövidítve is.
Nyilvánvaló, hogy kutatásra és művészetre kijelölni nem lehet embert. Nem lehet kijelölni, hogy te leszel Kodály Zoltán, vagy te leszel Kőrösi Csoma – erre vállalkozni kell, erre elkötelezett embereket kell találni, ezeknek az útját kell egyengetni. Ezt kell a társadalomnak felvállalnia.
A cigány kutatók és a cigányokat kutatók komoly kutatásaikra tudomásom szerint eddig – ha megfelelően jelentkeztek erre – mindig megkapták a támogatást. Cigány kutatót, a cigány műveltség tényleg komoly ismerőjét, aki ezen dolgozott, még nem riasztottak vagy nem zavartak el, és mindenképpen előnyben részesült, hogyha tudományos támogatásra vagy publikációra pénzt igényelt tudományos társaságoktól vagy a minisztériumtól. Éppen ezért szinte felsorolni is hosszú volna, hogy hol folynak tudományos cigánykutatások, kezdve a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetével – ahol sorozatot is adtak ki, nem tudom, hány kötetnél tartanak már –, a Somogy megyei Múzeumban, Szentendrén, Aszódon, a gyulai, szekszárdi múzeumban, a Janus Pannonius Tudományegyetemen, a Zenetudományi Intézetben, a nyíregyházi művelődési házban és sorolhatnám így tovább. Ezek fejenként többször folyamodtak kutatási segítségért, és ezt lehetőség szerint mindig megadjuk. Nem akarom ide sorolni, mert sokszor közművelődési pályázatra adják be ezeket a kutatási pályázatokat: ebben az esztendőben 60 cigánykutatással vagy cigány-közművelődéssel kapcsolatos pályázat kapott forinttámogatást a közművelődési alapból – és ez nem csekély.
Ezek a kutatások, ahogy mondom, a publikációig is eljutnak: ma már tetemes publikációkra hivatkozhatunk – és azt is hozzá kell tennem, hogy ezeknek a kutatóknak, sajnos, de szerencsére is, a nagyobbik része még mindig nem cigány. Az lenne a jó, ha ilyeneket kinevelhetnénk, és ha ilyen cigány fiataloknak biztosíthatnánk a továbbtanulását az egyetemen, hogy saját kultúrájukat kövessék. Azt hiszem, erre vonatkozólag is hivatkozhatom arra, hogy megkülönböztetetten és előnyösen bekerülnek az egyetemekre, ha ilyenekre találhatunk.
A cigány folklórkutatásra kialakultak a műhelyek. Azt mondta, nincs meg még a cigánykutatások központi intézménye: kár lenne ezeket szétrombolni, mert különböző helyeken, az ország minden területén vannak cigánykutatások, ezeket kár lenne megszüntetni azért, hogy lértehozzunk Budapesten egy ilyen kutatóintézetet, hiszen a kutatásokra ott vannak a terepen, ott vannak azok között, akiket kutatniuk kell, és ott kell megkapni a segítséget – és ezt a segítséget, mondom, lehetőség szerint eddig mindig megadtuk. Nem hiszem, hogy komoly kutatásra jelentkezőt elutasítottunk volna.
Éppen ezért úgy érzem, hogy ha ez a munka – ez a szervező, egyeztető munka – továbbhalad, akkor az a ciganológiai kutatás, ami már a Janus Pannonius Egyetemen tanszéki csoporthoz jutott el – hónapokig tartott annak a tárgyalása, hogy hogyan és miképpen alakul ki Várnagy Elemér között az a kör, amely már eddig is kutatott, és nagyon sok kutatást tett le, hogyan szerveződik és hogyan kap majd egy nevet, hogy ciganológiai kutatások csoportja vagy tanszéke – szinte a küszöbön áll.
(20.50)
A cigány nemzetiségi kultúra második pillére az oktatás. Az oktatásról csak annyit, hogy láttuk, hogy megkülönböztetetten próbáljuk külön, ott, ahol a cigányokkal – nemcsak a cigány nyelvű vagy beás nyelvű cigányokkal, hanem egyáltalán a cigányokkal – való foglalkozás, ami külön munkát kíván – és ez kíván, hiszen hátrányos helyzetűek –, ott azt a 15 ezer forintos normatívát plusz megkapják, és a cigányság etnikai elhelyezkedése, területi elhelyezkedése, nagyon sokszor kis faluban vannak, ahol száz fő alatt van az iskolák lélekszáma, azok külön juttatást kapnak.
Ha valahol egy ilyen cigány közművelődés vagy iskola alakul, és ennek tényleg komoly, elszánt emberei megtalálhatók, megkapja akár az alapítványhoz a hozzájárulást az államtól, a tárcától, és ugyanúgy a tárca gondoskodott a cigányokat oktatók továbbtaníttatásáról, nyári táborokról, a cigányokkal foglalkozó tanárok továbbképzéséről, tankönyvek kiadásáról – ha valaki megírja –, de ez az, amit nem lehet kijelölni. Ha valaki nem foglalkozik ezzel, más téren is úgy vagyunk a tankönyvek elmaradásával, jelentkező nélkül valakit kijelölni, hogy írjon egy tankönyvet, írjon egy szimfóniát, vagy írjon egy színdarabot, nem lehet.
Olvasótáborokat rendeztünk, tehetségkutató versenyeket, rendezvényeket, kiadtuk a beás és a lovári bibliát, nyelvkönyvet és így tovább.
A harmadik pillér a közművelődés, a művészeti mozgalmak támogatása az országban mindenhol. Említettem azt, hogy a közművelődési alapból is pályázható volt, de ezenkívül is rendkívüli támogatásban felvállaltuk a területen – és központi forrásokból – a cigánygyermekeket nevelő pedagógusok továbbképzésén túl. Aztán a művészeti együtteseket, hagyományőrző együtteseket, a Kethano Drom-tól a Balogh Béla együttesétől, a sátoraljaújhelyi hagyományőrző cigányegyüttesek támogatását, a Romence táncegyüttest, a III. nemzetközi nemzetiségi gálát rendező és nagyhírű Kalyi Jag roma művészeti együttest, a Száztagú Budapest Cigányzenekart, a Cigánykarnevál nevű rendezvényét, nemzetközi rendezvényét, színházi előadásokat, ahol azok voltak, és ahol arra kértek, Pécsett, Jónás Judit előadása vagy a Roma Művészeti Kávéház.
A cigánygyerekek rajzkiállításától autodidakta cigány képzőművészek kiállításáig, bárhol, ahol erre jelentkeztek, mindig tudtunk biztosítani kiállítási lehetőséget. A Cigány Képzőművészek II. Országos Kiállítása volt idén tavasszal. Egyéni kiállításokkal jelentkeztek: Kosztics László, Baranyai vagy Péli Tamás kiállítása most van tervben, most van előkészületben.
Külön cigány szakkörök támogatásáról is tudunk, tehetséggondozó táborok vannak Szabolcs-Szatmárban, Pécsett, Hajdúböszörményben, Kiskundorozsmán. A Hajdúhadházi Cigány Közösség, a Cigányok Népfőiskolájának meghívását mindenhol szorgalmaztuk, minden cigányszervezetnek – lehetőség szerint – eljuttattuk. Volt, hogy nem jelentkeztek, ott pedig, ahol jelentkeztek, vállaltuk annak költségét, hogy ezeken a népfőiskolákon részt vegyenek, például a soproni Németh László népfőiskolán.
Tehát erre vonatkozóan a cigány művelődési ház, egy központi művelődési ház programját a Magyar Művelődési Intézetnek egy külön nemzetiségi osztálya próbálja egyeztetni, ez hónapok óta folyik.
Nincs olyan cigány értelmiségi vagy cigánnyal foglalkozó tudós vagy kutató, akit meg ne kerestünk volna, meg ne szólítottunk volna, hogy adjuk össze, alakítsuk meg, próbáljuk megtervezni azt a cigány közművelődési házat, ami idővel, az igények megnövekedésével – valahol központi elhelyezésben – talán ezeket a szétszórt kutatásokat összefogja.
Én addig is ésszerűbbnek érzem ezeket a különféle helyeken lévő cigány kezdeményezéseket támogatni, mint hogy ezeket most hirtelen összevonni és egy ilyen légüres térbe behozni.
Összefoglalva: a kisebbségi kultúra ápolása nem veszélyt jelent, hanem gazdagságot, ezt kijelentette a kormányprogram. Minden demokratikus államban így van.
Azt is kijelenthetem felelősen az oktatás és kultúra területén, hogy Magyarországon ma felelős, törvényes politikai erő nincs, amelyik egy népcsoportot vallása vagy származása miatt tettleg, gyűlölve támadna. Azok az esetek, amelyeket ilyenképpen próbálnak beállítani, elszigeteltek, nagyon sajnálatosak. De politikai erő és felelős politikus nincs, aki a rasszizmus alapján a cigányság ellen felléphetne egyáltalán.
A műveltség és a művészetek nem tűrik a különleges gyámkodást, a helyettük való gondolkodást. De azt mondhatom, hogy ez a Kormány, vagyis a tárca minden kezdeményezés mellé odaáll, mert ennek az egész cigány kultúrának és oktatásnak az ügyét csak akkor tudjuk igazán előrevinni, ha magukat a cigányság köréből jövőket tudjuk segíteni. A kezdeményezés náluk van, ezt mindenképpen szeretnénk segíteni, de helyettük megtenni nem tudjuk. (Taps.)
