BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF)
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF)
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnos nem azzal kezdhetem, amivel szerettem volna kezdeni, ugyanis itt személyeskedő vita kezdett kibontakozni a részvénytársaságokkal kapcsolatosan, és a nevem is elhangzott.
Ajánlom mindannyiunknak, aki úgy gondolja – azt hiszem, kormánypárti oldalról nem lesz ellenzése –, hogy mindenki jelentse be hivatalosan, hogy honnan, a Parlamenten kívülről milyen jövedelemre tesz szert. Ugyanis Tardos Márton itt az előbb vérig volt sértve. Teljesen véletlenül a kezembe került egy "banklevél" nevű 8 oldalas, és ebben az IBUSZ Bank Részvénytársaságában ő mint a felügyelő bizottság tagja szerepel.
Nem akarom folytatni a dolgot. Arról van szó, hogy ne egymást vádoljuk, és főleg ne viszonyítsunk a felügyelő bizottsági és az elnökségi poszt között, ugyanis utcahossz a különbség munkában. Sajnos, munkában van a különbség és nem jövedelemben. Én egyébként be merem vallani, minden hónapban 15 ezer forintot veszek fel Bábolnán, és egy alapítványra teszem, ugyanis ez nem üzleti kérdés. Azt hiszem, nem kell önöknek bizonyítanom, hogy 15 ezer forint ma egy ilyen tevékenységért egy menedzseri fizetéséhez képest mit jelent.
Térjünk a tárgyra, mert az fontosabb. A mai nap, azt hiszem, bebizonyította mindannyiunknak, hogy az ellenzék sokkal előnyösebb helyzetben van, mint a kormánypárt. Ugyanis az ellenzéknek csak ötleteket kell mondani, azt nem kell megvalósítania, sok esetben csak nemet kell mondani, még azt sem, hogy mit kellene csinálni, csak nem jó. A Kormánynak viszont terveket kell előterjeszteni, azt meg kell szavazni, azt el kell fogadni a Parlamentben, és utána felelősen megvalósítani. Ez egy óriási különbség, és jó lesz, ha ezen mindenki elgondolkodik. Még meg sem kell magyaráznia, hogy miért mond valamire nemet. Helyből nem. Erre ma több példát hallottunk.
Megmondom őszintén, amikor hallgattam Ádler úr (Közbeszólások: Áder.) … – Áder, bocsánat – Annus úr hozzászólását; nagyon sajnálom egyébként, hogy Annus József mondta el azt a beszédet, amit elmondott, mert mindenkitől vártam volna az MSZP részéről, csak tőle nem ezt a beszédet. Nem beszélve Maczó képviselő asszony 11 perceséről a halhatatlanságnak, és persze Torgyán úréról sem. Az a viccpoén motoszkál bennem, amit nyilván mindenki ismer, ezért csak a poénját mondom el, amikor a gazda panaszkodik a csodadoktornak, hogy doktor úr, a legutolsó recept sem vált be, most már minden liba megdöglött. Erre az orvos: Hát, nagyon sajnálom, pedig még jó kis ötleteim voltak. (Derültség a teremben.)
A Kormány csak akkor tud sikeres lenni, ha ezeket a programokat előterjeszti, azokat végrehajtja és ezzel az ellenzéket véleményalkotásra készteti. Kikészteti belőlük azt, hogy mi az, ami nem jó, és mi az, ami jó, és így van esélye, csak így van esélye az egyszerű állampolgárnak megérteni azt, hogy tulajdonképpen mi is folyik a Parlamentben.
Egyébként ez nem új dolog. Ha valaki ismeri Jókai Mór háromszéki beszédeit, ott ezt szó szerint tanulmányozhatja. Akkor ugyanez volt a probléma. Ugyanis nagyon könnyű kiállni – írja Jókai – a piactérre, ott valami zavart kelteni, majd amikor elég nagy a zavar, odábbállni és másutt megpróbálni ugyanezt.
Nem akarom folytatni ezeket az okfejtéseket, mert lehetne, viszont azt azért mégiscsak arcpirítónak tartom, hogy MSZP-oldalról vetődik fel a kérdés, hogy mit fizetett ez az ország az elmúlt két évért. Én tudnék egy sokkal nagyobb, kétjegyű számot mondani, és ugyanazt a kérdést feltenni. És még neveket is lehetne mellé tenni. Ezt ne kezdjük el, uraim, mert ez nem vezet sehova. Nekünk előre kellene mennünk, és javaslom a konstruktív ellenzék szerepének felvállalását.
Annus József nevét az előbb már említettem, nagyon sajnálom, hogy ő mondta el ezt a beszédet, mert nem tudtam kihámozni belőle, mit is akar. Mit is sajnál tulajdonképpen, amikor azt mondja, hogy nagyon sajnálja a mezőgazdaságot. Kitől sajnálja?
(16.10)
Ilyen körülmények között, ahogy most vagyunk – és önök szerint állítólag nagyon rossz ez a szövetkezeti törvény, és rendkívüli módon, az erő erejével veri szét ezeket a szövetkezeteket –, ha elmenne azok közé a parasztok közé, akikről valaki az előbb már elmondta egyik oldalát, hogy mit mondanak, én el tudnám mondani – akár dokumentumokkal is bizonyí-tani – a másik oldalt.
Az a remegő lábú 80 éves parasztember, aki azt mondja, hogy: "Ezt teszik még most is velem." Azt mondják neki, hogy kiveheti a vagyonát, a silógödör az övé, vagy kap húszezer kötőtűt. Ne haragudjanak, de ez már nem csak gazdasági kérdés, ez erkölcsi kérdés is. (Közbeszólás: Így van!)
Mi lett volna akkor, hogyha – úgymond –, és most Áder Jánost idézem, "a tsz-ek ésszerű átalakítása történt volna meg". Bár megmondom őszintén, nem tudom, mit jelent az az ésszerű, mi lett volna itt ésszerű. Pontosabban, kinek lett volna ésszerű. Ha ez kerül törvénybe, és ez az átalakítás – úgymond – spontán végigmegy, akkor mi történt volna ebben az országban, és milyen lett volna ez a bizonyos ország.
Sok szó esett arról, hogy szétvertük a piacot, tönkretettük a mezőgazdaságot. Nem szeretnék adatsorokat mondani, de azért egyet mindenképpen el kell mondanom. '89-ben – önök mondanák, az utolsó békeévben (Derültség.) – a magyar mezőgazdaság 22,7%-a – mármint a terméknek 22,7%-a – került rubelexportra. Ez 1,2%-ra csökkent '91-re. Persze ez nem azt jelenti, hogy mi szétvertük volna a piacot, és annak a piacnak nem kellett volna a mi árunk. Annak a piacnak rettenetesen kellett volna a mi árunk, csak éppen szerencsétlenek – tekintettel arra, hogy náluk 70 évig dúlt az, ami nálunk csak 40 évig – nem tudtak fizetni érte. Nem tudták megvenni. Ma is megvették volna bármikor, de nem tudtak fizetni, így nem jöhetett létre az üzlet, mert mindenki tudja nyilván, hogy ha én el tudom adni a kiselejtezett teheneimet szovjet piacra, és azért nem fizetnek, azért 10,5 millió magyar állampolgár fogja megfizetni az árat. Ez történt eddig. Ezt ez a Kormány nem vállalta, nem vállalhatta föl. Ennek ellenére az exportunk jelentősen nőtt, úgyhogy a 123 milliárd forintos exportból 201 milliárd forintos export teljesült '91-ben.
Tessék megítélni, hogy ez szétverése a piacnak, vagy nem szétverése a piacnak. Én azt hiszem, hogy semmiképpen nem az. Egyébként ez '91-ben 2,7 milliárd dollárt jelent, és az idén is meglesz a 2,5 milliárd dolláros exportunk a mezőgazdaságból. Ez nem semmi. Egyébként a kormányzat rendkívüli felelősséggel foglalkozik a mezőgazdasággal, csak az idei évben öt alkalommal foglalkozott kormányülés a mezőgazdaság helyzetével. Ilyen még a magyar történelemben soha nem volt.
Tekintettel arra, hogy pár percem van még, s a mezőgazdasággal kapcsolatosan sokkal több érdemi kérdésre számítottam, egy dologról szeretnék megemlékezni egy percben. Arról, ami nem hangzott el. Itt elhangzott sok vád a Kormánnyal kapcsolatosan, egy viszont nem hangzott el, és én nagyon hiányoltam, nem mezőgazdasági jellegű a dolog, hanem városvédő jellegű.
Ráday Mihály rendkívül harcos városvédő volt annak idején, ellenzéki korában (Közbeszólás: Most is ellenzéki.) most is ellenzéki, ez így igaz. Csak nem olyan harcos városvédő a II. kerület, Újlak, illetve a III. kerület, Óbuda megmentése ügyében. Ugyanis ebben a két kerületben SZDSZ-önkormányzat tevékenykedik, és most verik szét ezeket a régi, történelmi városrészeket. Olyan utcák mennek tönkre – szeretném ajánlani figyelmébe, lehet, hogy elkerülte a figyelmét –, amelyekben a kocsinyomok belekoptak a kőbe, a város legrégebbi utcái, ezeket szépen most eltüntetik, dózerok beletapossák a földbe. Úgy látszik, hogy ellenfeleivel ő is meg tudott küzdeni, barátai ellenében viszont Istenre kénytelen hagyatkozni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
