GAÁL ANTAL, DR. (MDF)
GAÁL ANTAL, DR. (MDF)
GAÁL ANTAL, DR. (MDF) Köszönöm a szót, harmadik megszólíttatásomra szólalhatok fel. Rögtön meg is ragadom az alkalmat, hogy kihasználjam, hogy a Szabad György elnök úr által bejelentett hírt is úgy közvetítsem, mint egy olyan eseményt, amely szorosan összefügg a kormányzat elmúlt kétévi munkájával. És természetesen nem az ellenzék oldaláról kell elvárnunk, hogy a jó pontokat sorolja ezen a napon, hiszen az ő feladatuk a munkamegosztás alapján a kritika és a gyenge pontoknak a nyilvánosságra hozása.
Nekem viszont, azt hiszem, hogy egy nagyon kellemes és jó indítás a beszédhez, hogy egy ilyen esemény után tudok szólni. Igen, ez is egy nagyon nagy bizonyítéka az elmúlt két év nem hiábavaló munkájának, és bizony egy nagyon pozitív megítélést kell hogy kapjon.
A kormányzat munkájának a véleményezése és kritikája nagyon sok csatornán fut. Ennek kapcsán szeretném megemlíteni az ellenzéket, amelynek természetesen a Parlament demokratikus játékszabályai szerint alapvető kötelessége és feladata a Kormány munkájának a kritikája. Emellett ismerjük a sajtó kritikáját, amelynek úgyszintén szíve joga és tehetsége, képessége, hovatartozása, érzelmi kötődése diktálja a kritika erősségét vagy a kritika tárgyát.
De emellett, ha érintőlegesen is, meg említem a nemzetközi figyelmet, amely sokszor talán túlzóan is pozitív, és ezt is el kell ismerni, mert felületesen ítél apró momentumokból, de sokszor esetleg talán éppen a felületes ítélkezés a Kormány kárára történik. De én inkább a negyedikről, a leglényegesebbről szeretnék beszélni, a közvélemény figyelméről és kritikájáról. Nem szabad elfelejtenünk, kedves képviselőtársaim, azt, hogy két évvel ezelőtt, amikor ez a kormánykoalíció és ez a Kormány bizalmat kapott, az nagyon ritkán hangzik el, és ebben a Parlamentben talán soha, hogy a 40%-a a lakosságnak nem ment el szavazni. Nem ment el választani, holott ez a 40% semmiképp sem nevezhető a rendszerváltás ellenfelének. Azt hiszem, szociológusok és politológusok utólagos elemzésének tárgya kell legyen, hogy ez a 40% miért maradt otthon, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy Bulgáriában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, majd Németországban 90% körül volt a részvételi arány.
Egy lényeges momentum azért van, ez a 40% nem ment el, és közel 30% a kormánykoalíció ellen szavazott. Tehát amikor az ellenzék szinte minden tagja ma, hol a beszéd elején, hol közben, majdnem mindig utalt a közvélemény hangjára és a közvélemény negatív megítélésére a Kormány munkája iránt, akkor ne feledje el ez az ellenzék, hogy közel 70% 1990-ben nem a kormánykoalícióra voksolt. Tehát már csak a 30%-on belül kellene keresni azt a százalékot, amely a Kormány botrányos, rossz működése következében elfordult tőlünk. Itt a 30%-on belül pedig már lehet vitatkozni, hogy hány százalék.
A másik a viszonyítási alap. Én többféle viszonyítást is hallottam, és többféle viszonyítási nézőpontból próbálták a Kormány kétéves munkáját az ellenzéki felszólalók beállítani. Hallottam olyan utalást, nem is egyet, amely a volt Németh-kormánnyal hozta összefüggésbe és próbálta párhuzamba állítani, és elhangzott az a mondat is, hogy talán rosszabb körülmények között fogja ez a kormány átadni a kormányzást, mint ahogy átvette. Én nem hiszem, hogy összehasonlítható a két kormány munkája, nem minőségben, hanem munkaterületben sem. Hiszen elismerve és nem vitatva a Németh-kormány legutolsó időszakának azokat a tetteit, amelyek már a rendszerváltás irányába mutattak, annak a kormánynak akkor mégiscsak az ország működőképességével kellett foglalkoznia. A rendszerváltás teljes egészében erre a Kormányra hárult. És itt lép be az a momentum, hogy én egy fölszólalásban sem hallottam megpróbálni eldifferenciálni, hogy mindazok a negatívumok, amik jelenleg ebben az országban vannak, mennyiben függnek a rendszerváltástól, és mennyiben függnek a Kormány jó vagy rossz munkájától. Pedig ennek alapaxiómának kellene lennie minden fölszólalásban.
Nem akarok szélsőséges példákat említeni – kár, hogy ilyen kevesen vagyunk –, mint Tölgyessy Péternek azt a megjegyzését, pedig a legnagyobb ellenzéki párt vezérszónoka volt, hogy drágább a benzin. Én azt hiszem, hogy erre még reflektálni sem nagyon érdemes.
