HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan témáról szeretnék beszélni, amiről – számomra meglepő módon – ebben az elmúlt pár órában nem esett szó. Ez a jogbiztonság és a közbiztonság kérdései.
Azért lep meg, hogy nem esett erről szó, mert úgy érzem, hogy ma a magyar lakosságot rendkívüli mértékben foglalkoztatja az, hogy az elmúlt években jelentősen romlott a közbiztonság helyzete, a személyes fenyegetettségérzés ma sokkal nagyobb, mint évekkel ezelőtt, és úgy is érzem, hogy a jogbiztonság területén is nagyon kedvezőtlen folyamatok indultak be.
Mielőtt azonban a dolog érdemére térnék, szeretnék néhány megjegyzést tenni a vita korábbi menetéről. Miniszterelnök úr azt mondta, nagyon örül annak, hogy az ellenzéki képviselők felszólalásaikkal – lehet, hogy nem pontosan idézem – felélénkítették a Kormány minisztereit. Ennek mi is örülünk. Valóban azt tapasztalhatjuk, hogy az eskütétel és esetleg a költségvetési vita éjszakai szavazását leszámítva soha ennyi minisztert együtt itt ebben a Házban nem láttunk. Ez egy nagyon jó folyamat, reméljük, hogy a jövőben is így lesz, és még inkább reméljük azt, hogy ez az élénkség el fog vezetni odáig, hogy végre valahára két és fél év után a Kormány egy másik alkotmányos kötelességének is eleget tesz, nevezetesen az Alkotmány 39. szakasz 2. pontjában foglalt alkotmányos kötelezettségnek, amely kimondja, hogy a Kormány tagjai kötelesek beszámolni az Országgyűlésnek is tevékenységükről.
Ha ez az élénkség még fog tartani, gondolom a mostaninál tárgyszerűbb vitákat is folytathatunk, hiszen nagyon sok esetben az volt a tapasztalat, hogy az írott szövegben jóval kevesebb adat szerepelt, mint amit egyes képviselők vagy kormánytagok most itt kiráztak a kabátujjukból, amelyek valószínűleg hiteles adatok, de jobban örültünk volna, ha mindezek az adatok már az írott szövegben benne lettek volna. Nyilván a kezdőknek minden nehéz, ez az első ilyen beszámoló, ezért műfajilag nehéz volt meghatározni, hogy egyes fejezetek milyen mélységben foglalkozzanak az adatokkal. De ha egyes tárcák szerint is végigmegyünk a kormánytagok munkáján és írásos beszámolókat kapunk, ez a vita tárgyszerűbb lesz.
Ezzel szeretnék rátérni a közvetlen előttem szóló Nagy Ferenc József miniszter úr bevezető megjegyzéseire is, aki elszomorodott ezen a vitán. Én nem érzékeltem azt, hogy a vita személyeskedő lett volna, lehet, hogy egy-egy elem volt ilyen, de én úgy érzem, hogy a vitára alapvetően a tárgyszerűség volt a jellemző, már amennyire a vita keretei ezt lehetővé tették az előbb említett megszorításokkal.
El kell mondanom azt is, hogy én úgy érzékeltem, akár az SZDSZ-es felszólalók – Tölgyessy Péter, Tardos Márton – szavaiban, akár más ellenzéki képviselők szavaiban, hogy azokat a gesztusokat, amiket önök olyan gyakran számon kérnek az ellenzéken, igenis ezek a felszólalók rendszeresen megtették. Szinte kivétel nélkül mindegyik beszédben elhangzott az a megjegyzés, hogy tudjuk, mik azok a keretek, amik között számon kérhetjük a Kormánytól feladatainak teljesítését.
(18.00)
Mindegyik képviselőnk elmondta – néhányuk szavát úgy is értelmezték, hogy ebből az is következik, hogy mi sem csináltuk volna jobban, holott ezt nem állította egyikünk sem. Lehetett volna nagyon sok területen jobban csinálni – és a közbiztonság, az igazságszolgáltatás, a jogbiztonság területén fogok javaslatokat is adni. Örülök, hogy miniszter úr visszajött. Hogy hogyan lehetne jobban csinálni, erre még rátérek.
Én azonban úgy érzékelem, hogy ugyanakkor a másik oldalon egyetlen olyan nyilatkozatot nem hallottam, amely azt mondta volna, hogy kérem, ezen a ponton tévedtünk, rosszul terveztünk, rossz ígéreteket tettünk – vagy azért, mert nem kellett volna megtenni ezt az ígéretet, vagy azért, mert meg kellett volna tenni ezt az ígéretet, de nem tudtuk teljesíteni ezért, ezért meg ezért, és ennek a felelőse én vagyok vagy a helyettesem, akit kirúgtam… Vagy bármi más, ehhez hasonló megjegyzés egyszer sem hangzott el.
Én ezért, amikor a jogbiztonság kérdéséről szeretnék beszélni, első ponton arról kívánok szólni, hogy mit tett a Kormány a jogbiztonság megteremtése érdekében a jogalkotás területén. Itt is tényszerűségeket, tárgyszerűségeket kért számon az ellenzéktől a miniszterelnök úr is és több miniszter úr is.
Lehet, hogy önök is találkoztak már ezzel az irománnyal, aminek az a címe, hogy "A nemzeti megújhodás programja"… (Felmutatja.) Ennek a programnak a végrehajtásáról vitatkoznánk nagyrészt a mai napon.
Ennek a 4. számú melléklete arról szól, hogy mi az Antall-kormány jogalkotási programja. Az I. címszó alatt arról nyilatkozik, hogy "rövid távú, sürgős intézkedést igénylő jogalkotási feladatok" – ezekből idézek néhányat, hozzátéve kommentárként, hogy hogyan áll a helyzet.
Az l. számmal: az emberi jogok biztosításával kapcsolatban:
A sajtószabadságról szóló törvény – tehát ez 1990-ben rövid távon, ami azt jelenti, hogy két-három hónapon belül – most az őszi tervben szerepel, két év alatt még nem sikerült megalkotni. Nemrégen nyújtotta be a Kormány. Ahhoz, hogy 1990-ben elfogadjuk, '90-ben be kellett volna nyújtani.
Nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény. Rövid távon ígérték, most készül el, valamikor.
Új környezetvédelmi törvény. Ígéretként sem szerepel már a második félévi jogalkotási programban. Az első félévi jogalkotási programban 1992-ben szerepelt – nem tudjuk, mi van vele.
Az Országgyűlés Házszabálya. Ez kevéssé a Kormány hibája, nem is kérem számon.
Az államtitkárok, miniszterek jogállásáról, felelősségéről szóló törvény: nem született még meg.
Nemzetközi szerződések megkötésének rendje. Erre azért is szeretnék kitérni, mert a Kormány '90-ben rövid távon benyújtandó, megalkotandó törvénynek tartotta, az SZDSZ már ötször tett kísérletet, hogy ebben a kérdésben kisegítse a Kormányt, de a Kormány tervezete 1992 végéig sem készült el, és nem is szerepel a jogalkotási tervben.
A rendőrségről szóló törvényt '90-re ígérték. 1992 elején – májusában, ha jól emlékszem, de lehet, hogy márciusban – nyújtotta be a Kormány, de jóval később, mint az ígéret.
Nemzetbiztonsági törvény: most, októberre van ígéretünk, 1990-ben két hónapon belülre ígérték.
Vagy említhetem a földtörvényt. Emlékszünk, az akkor még kormánypárti és az önök számára partnerként elfogadott, szövetségesként elfogadott Torgyán József minden fontos nemzeti ünnepre megígérte, hogy ezen az ünnepen meglesz a földtörvény – a mai napig sincs előterjesztve, a tervben sem szerepel. Zárójelben jegyzem meg, hogy önök nagyon kitapsolták Torgyán Józsefet, de ő most sem mond mást, mint akkor, amikor önöknek a partnere volt. Mi akkor sem tapsoltunk neki, amióta ellenzéki, azóta sem állunk szóba vele.
Sorolhatnám tovább ezeket a törvényeket, amelyek, az ígéret ellenére, nem születtek meg. Elfogadom azt, ha a kormány valamelyik tagja feláll, és azt mondja, hogy "Tisztelt Ház, a Ház többsége, kormánypárti többsége által megszavazott, elfogadott kormányprogram hibás volt: rosszul ígértük meg, rosszul mértük fel, hogy ezeket a törvényeket 1990-ben rövid távon meghozandó törvénynek kell tartani; tévedtünk, elnézésüket kérjük. Megváltozott a jogalkotási program." Ilyen felszólalást az elmúlt két és fél év alatt senki nem tett, és változatlanul nem tudja senki azt, hogy ez a jogalkotási program, amiről szavazott a Ház, miért nem valósul meg, miért nem eszerint halad a Kormány jogalkotó munkája.
Szeretném felhívni az önök figyelmét arra, hogy itt nemcsak arról van szó, hogy a parlamenti képviselők számítottak arra, hogy az 1990-es évben ezeket a törvényeket megvitatjuk, és csalódniuk kellett, mert lám, még '92-ben sem kezdhettük el megvitatni a törvényeket. Arról is szó van, hogy a gazdasági élet szereplői, a magyar állampolgárok bizonyos döntéseik – gazdasági, vállalkozási döntéseik – meghozatala előtt számítanak arra, hogy a törvények hogyan változnak. Akárkivel beszélek, a gazdasági élet szereplőiként azt vetik fel – külföldiek vagy magyarok –, hogy kiszámíthatatlanok a folyamatok, mert nem kiszámíthatók azok a törvények, amik alapján a gazdasági folyamatok zajlanak, év közben is változnak a törvények, ma meghozott törvényeket két hét múlva módosít az Országgyűlés.
Sajnálom, hogy kiment Szabó miniszter úr, hiszen az ő tárcája is felelős egy ilyen döntésért; pár évvel ezelőtt megígértük a magyar, belföldi befektetőknek, hogy négy évre adómentességben fognak részesülni – 1992 végén megszüntettük ezt a mentességet. Azok a számok, amiket itt lobogtatunk, hogy mennyi vállalkozó van, nagyrészt abból is erednek, hogy a decemberi hónapban a Kossuth tér sarkáig ért a sor a cégbíróság előtt, mert mindenki erre az adómentességre hivatkozva bejelentette a cégét. Senki nem tudja, hogy ezek közül a cégek közül mennyi a valóságosan működő cég, ugyanis nagyon sok azért jelentette be, hogy még a kedvezmény vonatkozzon rá. De ha négy évre kedvezményt ígérünk, akkor két év után ennek a kedvezménynek a megvonása a kiszámíthatatlanság elemét hozza a gazdaságba.
Vagy, ha ma Magyarországon – és erre is tudunk konkrét példákat – települések szeretnének telefonhálózatot kiépíteni, mert addig nem tudják a területfejlesztést – amiről Hatvani Zoltán képviselő annyit beszélt itt, a Házban az SZDSZ oldaláról –, a területfejlesztési programjaikat végrehajtani, mert a vállalkozók nem jönnek oda, ha nincs infrastruktúra, és már össze is adták a pénzt, hogy részvénytársaságot alapítsanak, csak várják a távközlési törvényt, nekik semmit nem lehet mondani, hogy mit csináljanak a pénzükkel – azonkívül, hogy fektessék az Ybl Bankba, mert akkor hamar megszabadulnak tőle… (Derültség.) mert a távközlési törvényt, az ígéretek ellenére, nem terjesztette elő olyan módon a Kormány, ahogy erre számítani lehet.
Szeretném még egyszer elmondani: nem az a kifogás, hogy nem születtek meg mindezek a törvények, hanem az a kifogás, hogy a jogbizonytalanságot növelik ezek a kiszámíthatatlansági lépések, amikor megígérjük, hogy '90-ben rövid távon meglesz, és '92-ben – középtávon vagy hosszú távon – sem látjuk, hogy hol lesz a vége; megígérjük, hogy '91 elején vagy '92 elején lesz távközlési törvény – és nem lett távközlési törvény.
Ezekkel az ügyekkel kapcsolatban valamilyen nyilatkozatot örömmel hallottunk volna az elmúlt két és fél év során, és örömmel hallottunk volna a Kormány kétéves beszámolójában arról, hogy mik voltak azok a pontok, amikben tévedtünk, amiket rosszul csináltunk.
Szeretnék áttérni a közbiztonság kérdésére, mert határozott meggyőződésem, hogy ahogyan a '80-as években – önök által is ismert módon – egy rosszul működő gazdaság mellett létrejött egy második gazdaság, amely külön, saját törvényei alapján működött – sokak szerint jól, és megteremtett alapokat egy fejlődésre –, ugyanolyan módon az a veszély fenyeget ma Magyarországon, hogy egy rosszul működő igazságszolgáltatás és közbiztonsági hálózat mellett létrejön a második igazságszolgáltatás rendszere, amely a saját törvényei alapján működteti az országot – miközben az Országgyűlés hozza a különböző jogszabályokat, de ezeknek a jogszabályoknak az érvényesítése nem a rendes jogalkotás menetében történik. Ezt az állításomat néhány példával szeretném alátámasztani, nagyon szorosan kapcsolódva a Kormány előterjesztéséhez.
Ez az előterjesztés – ha jól számoltam – pontosan 34 sorban foglalkozik a közbiztonság és a bűnüldözés, bűnmegelőzés kérdéseivel, és azzal a mondattal kezdi, hogy "A közvélemény számára riasztó a közbiztonság huzamosabb ideje tartó folyamatos romlása" – ami igaz. Ezt én is elmondtam.
(18.10)
Utána azt mondja, hogy vannak, akik egyenesen a demokratikus Kormányt vádolják a bűnüldözés növekedéséért. Persze vannak, de sok másfajta elmebeteg is van, de ezért, erre egy sort elpazarolni értelmetlen dolog. Itt a Parlamentben én azt soha nem hallottam, hogy a demokratikusan választott Kormány felelős a bűnözés növekedéséért.
De azt állítom, hogy a demokratikusan választott Kormány felelős azért, hogy itt a Parlamentben gyakorlatilag két és fél év óta ezzel a rendkívül riasztó jelenséggel nem is volt mód foglalkozni, annak ellenére, hogy tényadatok mutatják, ezen az ábrán nagyon jól látható… (Felmutatja az ábrát.) …, az ipari miniszterek megirigyelhetnék ezt a növekedési mutatót, ha az ipari termelékenység oldalán jelentkezne, de sajnos ezek a kiugró görbék, amelyek a '90 -'91-'92-es évet mutatják, a bűnözés növekedését mutatják.
Erre a bűnözésre hogyan reagált a mi Kormányunk az előterjesztés alapján?
Tele van olyan mondatokkal, hogy megvalósult a rendőrség átszervezése, országos rendőr-főkapitányság új szervezete, létszámnövekedés, rendőrség működése, rendőrképzés stb.
Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetközi tapasztalatok egyértelműen bizonyítják, hogy ezen az úton, amit ez az előterjesztés tartalmaz, lehetetlenség a bűnözéssel szemben hatékonyan fellépni. Ugyanis ezen az úton lehet növelni a rendőrök számát, minden második állampolgár rendőr lehet, az elmúlt évek statisztikája azt is mutatja, hogy ez sem csökkenti a bűnözési arányt, mert a rendőrök is elég sok bűncselekményt követtek el. Gondoljunk itt a szőrmelopásokra, vagy a kommandósgyilkosságokra, vagy bármi másra, ami sajnálatos esemény és természetesen ez sem a Kormány felelőssége. De sehol a világon a rendőrlétszám emelésével nem lehetett a bűnözést megállítani, amivel megint csak nem állítom azt, hogy a rendőrlétszám emelése felesleges, értelmetlen.
Elfogadom, hogy a rendőrlétszámot valamilyen mértékben emelni kell, át kell szervezni a rendőrséget, de tisztelt képviselőtársaim, azt a folyamatot, amivel ma ez az ország szembenéz a közbiztonság romlása tekintetében, pusztán rendőri eszközökkel lehetetlen kezelni. Sehol nyomai sincsenek egy komplex program kialakításának, ami magában kellene hogy foglalja – és itt mondom el, hogy mit csináltunk volna máshogyan, nyilván üres falak között, és ennek utána sokszor vissza fogjuk hallani, hogy soha nem hallanak az ellenzéktől konstruktív javaslatokat, azért nem hallanak, mert nincsenek itt, ha pedig itt vannak, nem figyelnek oda. (Derültség.)
Az első, amin változtatni kellene, a jogalkotás menetében megtörténhető. Ennek a komplex programnak, amely a bűnözéssel szembehelyezkedő komplex program kell, hogy legyen, magába kellene foglalnia a büntető törvénykönyv módosítását, nem olyan módon, ahogy most a Kormány csinálja. Nézzék meg az e félévi programot, négyszer szerepel a bűntető törvénykönyv módosítása a programban. Szinte minden második héten módosítanánk a terv szerint a bűntető törvénykönyvet, ilyen sehol a világon nem létezik, hogy kéthetenként a büntető törvénykönyvet módosítják. Százéves szabályokra támaszkodnak nagyon sok helyen, és úgy alkotják a törvényeket, hogy száz évre szülessenek.
A büntető törvénykönyv módosításához szorosan kapcsolódóan kellene foglalkozni a büntetőeljárási törvény módosításával, és határozottan állítom, hogyha ez már megtörtént volna, csökkent volna a kétegyházi, turai ügyeknek a valószínűsége, mert jelenleg például a büntetőeljárási törvényünk nem biztosítja a maffiaszerű elkövetéssel szembeni fellépést, nem biztosítja a tanúk védelmét. Ki a felelős azért, hogy ezek a törvények még nem kerültek megtárgyalásra? Nem gondolta ezt végig senki.
Ennek a programnak része kellett volna, hogy legyen a rendőrségi törvény, és én nagyon nagy bajnak tartom, hogy a rendőrségi törvény kapcsán kizárólag arról van szó, hogy a Kormány alá tartozzon-e a rendőrség vagy sem, ugyanis ezen nem múlik a rendőrség hatékonysága, a Kormánytól független rendőrség is lehet nagyon hatékony. De azokról a szabályokról nem beszélünk, amelyek a rendőrségi törvény alapján fontosak lennének, és arról sem beszélünk, hogy azért nem tudjuk elkezdeni, mert még mindig nincsen bent a nemzetbiztonsági törvény, amit a Kormány – még egyszer mondom – '90-re ígért rövid távú programon, hiszen itt nagyon sok átfedés lenne a büntetőeljárási törvény, a rendőrségi törvény és a nemzetbiztonsági törvény között.
Ennek a komplex programnak a kialakításával adós a Kormány, de nemcsak büntetőjogi intézkedésekről van itt szó. Ma Magyarországon hetente – nem tudom a pontos adatot, mert nem sikerült fellelnem a rendelkezésemre álló adatokból – tucatjával szabadulnak ki emberek a börtönből, akik a hatályos jogszabályok alapján nem kapnak például munkanélküli segélyt. És azt mindenki tudja, hogy a munkahelyek nem arra várnak, hogy végre egy börtönből szabadult ember jelentkezzen náluk munkára.
Ezeknek az embereknek a problémája nem pusztán humanitárius szempontból megoldandó, hanem társadalmi, önvédelmi szempontból kellene ezeknek az embereknek a problémájára választ adni, mert az az ember, aki munkalehetőség, megélhetés, gyakorlatilag teljes megélhetés nélkül – még egyszer mondom, még segélyt sem kap – kiszabadul, sokszor lakás nélkül, nem tudom, hogy miből vesz kenyeret, miből él meg, és mi az, ami megakadályozza abban, hogy bűncselekményt kövessen el. Hacsak nem bilincseljük össze egy rendőrrel, és együtt kell sétálniuk mindaddig, amíg a rendőr lebeszéli arról, hogy betörjenek a kirakatba. (Derültség.)
A másik szempont, amire fel szeretném hívni a figyelmet. Egy szó nincsen a Kormány programjában arról, hogy mit tesz a Kormány annak érdekében, hogy a bűnmegelőzésnek a nemzetközi gyakorlatban is bevált olyan módszereit alkalmazza, ami nem rendőrségi módszer. Tehát adókedvezmény, hitelkedvezmény olyan vállalkozások számára, amelyek biztonsági berendezéseket gyártanak, széfeket gyártanak, riasztóberendezéseket gyártanak, kedvezmény azon állampolgárok számára, akik ezt felszerelik, hiszen aki ezt felszereli és kedvezményt kap erre – akár adójában kedvezményt –, az költséget kímél meg a költségvetésből az államnak, például a hozzá betörő rab tartási pénzét.
Kedvezmények, hitelkedvezmények azon vállalkozások számára, amelyek a lakossági forgalomban is a készpénzkímélő megoldásokat dolgozzák ki: hitelkártya, csekk. Nyugaton a rablások számát nem a sok rendőr akadályozta meg, hanem a hitelkártya-, csekkforgalom fejlődése az, ami ennek gátat tud szabni, mert nem járnak az emberek készpénzzel a táskájukban vagy a zsebükben, hanem hitelkártyával, csekkel.
Ez nem szünteti meg a rablást, de valamilyen megoldást nyújt.
Az utolsó pontként, és nézzék el nekem, hogy azzal büntetem önöket a négy óra előtti időből kicsúszva, hogy hosszabban beszélek, mint az eredetileg tervezett tízperces hozzászólás, ez a jogbiztonságnak az a területe, amely nem a bűnözés kérdésével foglalkozik, hanem a mindennapi jogalkalmazással.
A hét végén Pilisszentkereszten bírák ültek össze és százmilliárdos nagyságrendre becsülték annak a vagyonnak az összegét, ami a piacgazdaság jogi infrastruktúrájának nem megfelelő kiépítése miatt jött létre.
El tudom fogadni, hogy ezek után – ha tv-közvetítési időben lettünk volna – felugrik az igazságügy-miniszter is, és elmond pár százmilliós adatot, hogy mennyit fejlesztettek a bíróságokon. De ez édeskevés akkor, amikor bárki – tisztelt képviselőtársaim –, aki vállalkozást folytat és a vállalkozás során jogos követelése keletkezik állampolgárokkal vagy vállalkozókkal való kapcsolatában – vagy cégekkel való kapcsolatában –, bárki ilyen helyzetbe kerül, az nagyon jól tudja, hogyha bírói úton akarja érvényesíteni a követelését, három éven belül nem jut hozzá a pénzéhez. Mi történik erre?
Létrejönnek a vagyonvédő kft.-k, testőr kft.-k, akik úgymond jogos követeléseket hajtanak be. De hogyan hajtják be ezeket a jogos követeléseket, tisztelt képviselőtársaim?
Ezek a vagyonvédelmi kft.-k ráküldenek az emberekre háromszáz kilónyi emberanyagot … (Derültség.) és utána természetesen nem ütik meg, nem lövik le, csak körülállják és elmondják… De vannak olyan példák, ismerjük –, ahol ezek már erőszakba is fajultak.
Jogos követelésről van szó? Sok esetben igen, jogos követelésről. Hibáztatható az a vállalkozó, aki ezt a megoldást választja? Sajnos, lehet hogy nem hibáztatható, mert aki neki három millióval tartozik, attól így akarja behajtani, mert ő is tartozik valakinek két és fél millióval, és őrá is ráküldik a háromszáz kilónyi emberanyagot, tehát ő is kényszerhelyzetben van.
Mit tesz egy normális jogállamban ilyenkor a vállalkozó? Bírósághoz fordul és a törvény rendes menetében érvényesíti a jogait.
(18.20)
Mit tesz Magyarországon – még egyszer mondom –, ha nem akarja agyonveretni magát vagy félelemben tölteni az életének a hátralevő napjait? Akkor ő maga is ehhez az eszközhöz kénytelen folyamodni.
Ebben a vonatkozásban a mindenkori kormányzat felelőssége nagyon nagy. Ugyanis beindíthat olyan folyamatokat – és én megint megteszem a kötelező tiszteletkört, még egyszer mondom, bár önök is megtennék ezt mindig –, hogy ennek a rossz infrastruktúrának van egy öröksége, a bírói hatalom, az igazságszolgáltatási szervezet végtelenül lepusztult volt az elmúlt rendszerben. De ha nem történik semmi, akkor lepusztult is marad, és azzal, hogy kifestjük, meg látszólagos megoldásokat alkalmazunk, azzal nem segítettünk igazán ötről hatra juttatni az országot. És akkor beszélhetünk arról, hogy ilyen vastag, jogállamot teremtő törvényeink vannak, ha a gyakorlati életben a jogbiztonság nem ezeken alapul, hanem az ilyen megoldásokon, amiket az előbb is vázoltam.
Ezért én szeretném figyelmeztetni a Kormányt, hogy nagyon veszélyes úton járunk ezeken a területeken, és a beszámolóból kitűnik, hogy nagyon-nagyon kevés az, ami egy veszélyes helyzet megalakulásának, egy valóban délamerikanizálódásnak a megakadályozásában történt ebben az időszakban, és hogy ebben a kérdésben is az ellenzék konstruktívan ajánlja fel a javaslatait, segítségét annak érdekében, hogy a jövő biztonságát megteremtsük, hogy a jövőben nyugodtan tudjon a vállalkozó szerződést kötni, mert a szerződéses kötelmeket bírói úton érvényesíteni lehet. Lehet végrehajtást kérni, és ezt végre is hajtják, nem az unokákon vagy a dédunokákon, valamikor 20-30-40-50-100 év múlva, hanem most rögtön, hogy a gazdaság tudjon működni.
Ebben kérem az önök nyilatkozatát, hogy mit tettek ilyen programok kidolgozása érdekében, és ha tettek, miért titkolják el előlünk? Miért nem hozzák az Országgyűlés tudomására? Miért nem alakulnak ilyen programok? Miért nem történik több annak megakadályozására – és itt még nagyon sok mindent elmondhatnék –, hogy a bíróságokon életveszélybe kerüljenek a bírák, és utána hetekig vitatkozunk, hogy nincs is olyan nagy életveszély, mert nem szúrnák le, csak leköpnék. Tehát ezen nem érdemes így vitatkozni. Mindenki tudja, hogy a büntető pereknek is nagyon nagy hányadában négyszemközt ül a vádlott és a bíró egymással. Itt semmiféle biztonság nincsen, csak a vádlott jóindulatán múlik, hogy mi történik a tárgyalóteremben –, a vétségi eljárásnak ezek a szabályai. Nincs teremőr, nincs megoldva a biztonság ezen a területen sem. Nincs tekintélye az igazságszolgáltatásnak, és sokan beszéltek arról, hogy itt rombolódnak a tekintélyek.
Tisztelt képviselőtársaim! Nem a kritika rombolja a tekintélyt, hanem azok a tapasztalatok, amikkel az emberek találkoznak ezen a területen is. Befejezésül köszönöm a figyelmüket és a türelmüket, hogy bekiabálás nélkül végighallgattak, és köszönöm, hogyha meghallgatták azt, amit mondtam. (Taps.)
