HORN GYULA, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
HORN GYULA, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
HORN GYULA, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr. Elnézést kérünk ezért, de tényleg ez volt a megállapodás és ez a gyakorlat.
Tisztelt Országgyűlés! Én a jelentésre nem kívánok sok szót vesztegetni, mert nekünk más a véleményünk, mint ami abban le van írva. Természetesen lehet értékelni a helyzetet, hiszen ez a Kormány 848 napja van hatalmon. És hát azt is számításba kell vennünk a jövőt illetően, hogy 19 és fél hónap múlva lejár a mandátuma.
Nos, a jelentésről csak még annyit: azt sugallja, a helyzet jó. Én hozzá szeretném tenni: jó, de nem reménytelen.
Nagyon jól tudom – képviselőtársaimmal együtt –, hogy az ország helyzetében objektív körülmények is szerepet játszanak, olyanok, amelyek végső soron nem tőlünk függnek. Tehát mindenekelőtt arról van szó, hogy a szomszédságunkban háború zajlik, felerősödtek a nacionalista hatalmi törekvések, és egyfajta kettős kötöttségben vergődünk mindannyian, abban, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, amit lehet a határokon túl élő magyarságért, ugyanakkor jó viszonyban kell lenni a szomszédokkal. Ezt megoldani még senkinek sem sikerült.
Ugyanakkor rögtön hozzá szeretném tenni, hogy Magyarország nem engedheti meg magának az olyan megnyilatkozásokat, amelyek a magyarság küldetéstudatát, a szomszédokkal szembeni – úgymond – fölényét vagy élenjáró szerepét hirdetik. Senki sem alábbvaló nálunk, mi egymás mellett élésre vagyunk ítélve. Minden jogsértést, a határainkon túl élő magyarsággal szembeni fellépést szóvá kell tenni. Ugyanakkor szigorúan ragaszkodnunk kell azokhoz a nemzetközi normákhoz és követelményekhez, amelyek egyaránt vonatkoznak a szomszédainkra és ránk. Enélkül nem szavatolhatjuk a határainkon túl élő magyarság és a magunk biztonságát sem.
Köztudott, hogy összeomlott a keleti piac, és rögtön hozzá szeretném tenni, erről nem a Kormány tehet és nem Magyarország. A hatását lehetett volna enyhíteni, de kivédeni képtelenség lett volna.
Rögtön fel szeretném vetni ugyanakkor, hogy ideje lenne új kezdeményezésekkel élni a szomszédokkal kapcsolatban. Én gondolok mindenekelőtt közös vállalatok, közös bankok, különleges beruházásvédelmi megállapodások, szakmai társulások létrehozására a szomszédokkal. Rögtön hozzátenném, ez számunkra biztonságpolitikai kérdés, és nem csupán a gazdasági kapcsolatok ügye.
Azt hiszem, parlamenti egyetértés van a nyugati kapcsolatok építésében, annak fontosságában. Abban is egyetértés van, hogy tagjai akarunk lenni a nyugati integrációs szervezeteknek, de feltehetően erre talán csak a jövő évezredben kerülhet sor. Meg kell győznünk azonban európai partnereinket, hogy amennyiben nem vesznek részt biztonsági garanciáink megteremtésében, ezzel az ő biztonságuk is veszélybe kerül. Sajnos, összességében kevés a nyugati támogatás a magyarországi, és általában a közép-kelet-európai átalakuláshoz. Számomra ebből elsősorban az a következtetés adódik, hogy magunknak kell rendezni közös dolgainkat.
Hadd említsek meg ezzel összefüggésben még valamit. Határozottan el kell utasítani a Kormánynak, a Parlamentnek azokat az úgynevezett népnemzeti felfogásokat, amelyek a gazdaságban, vagy azzal kapcsolatban is jelentkeznek. Meggyőződésem szerint Magyarország felzárkózásának elvesztését, vagy a felzárkózás esélyének az elvesztését, sőt tragédiát jelentene, ha eluralkodna itt a nemzetközi pénzügyi intézményekkel szembeni ellenségeskedés, ha teret nyerne az a felfogás, hogy a tulajdon és a tőke kizárólag nemzeti birtoklásban lehet.
(10.30)
E demagógia érvényesülése már most súlyos károkat okozhat.
Ezt azért kívánom megjegyezni, mert a közelmúltban megjelent szélsőséges politikai pamflet elriaszthatja a külföldi befektetőket, megdrágíthatja hitelfelvételeinket, és sok-sok milliós károkat okozhat már most is, ebben az időszakban.
Meggyődőzésem szerint szükség van a nemzeti programokra – de nem a bezárkózás, hanem a modernizáció, az Európához való felzárkózás, a külföld által támasztott igényekhez való alkalmazkodás és a fokozatos átmenet érdekében. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy amikor megjelenik nálunk a maffiózó, spekulatív tőke – amely maximálisan ki akarja sajtolni itt, anélkül, hogy bármiféle komoly foglalkoztatási és egyéb lehetőséget nyújtana – ezzel szemben nem kell meghatározott rendszabályokkal, gazdasági szabályozókkal élni.
Itt többen – Tölgyessy Péter és a Kisgazdapárt szónoka is – említették a Kormányt jellemző négy alapelv kérdését. Ez azért is fontos, hiszen a miniszterelnök úr 1990 májusában programbeszédét e négy alapelv köré építette. Ugye, azt mondja a Kormány, hogy ő a szabadság, a nép, a gazdasági fordulat és az európai kormány – ebben a sorrendben.
Azt hiszem, ha megnézzük a valóságot, valóban nincs ebben az országban olyan komoly és számottevő politikai erő, amely akarná vagy képes lenne korlátozni az embereket a szabadságjogok gyakorlásában.
Nos, ami a szabadság és a nép képviseletét a hatalom oldaláról jelenti: az a tapasztalatunk, ismeretünk, hogy a társadalom ezt másképpen éli meg, mint amit a Kormány hirdet magáról és az ország helyzetéről. Az emberek egyre inkább egy súlyos feszültségben élnek, egyre többen vannak olyanok, akik lelki meghasonlásokon mennek keresztül, hiszen elég kemény támadások érik a lelkiismereti szabadságot, nemzeti intézményeinket – így a médiákat, a köztársasági elnököt – és sok minden mást.
És, ha már a médiát megemlítettem, hadd tegyem hozzá: meggyőződésem az, hogy a Kormánynak ugyanolyan érdeke, mint az egész országnak – az ellenzéket is beleértve – abbahagyni a médiatörvény, illetve a nemzeti médiák körüli csatározásokat, hiszen a Kormány abban érdekelt, hogy belső helyzetünk stabil legyen, és minden ilyen támadás a belső helyzetünket destabilizálja. Ráadásul olyan körülmények között, amikor remény van arra, hogy, mondjuk, október végéig megszülessék a médiatörvény.
Legyenek szívesek a tisztelt Kormány tagjai ezeket figyelembe venni!
Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy itt egyre inkább szélsőséges csoportok és személyek frusztrálják, szinte terrorizálják a közvéleményt vagy annak egy részét – lásd a múlt heti eseményeket Óbudán és másutt.
És, amit én különösen sajnálatos dolognak tartok: sajátos módon, a jobboldali szélsőségek valahol a kormánypártok, a végrehajtó hatalom körül táboroznak. Időnként az jut az ember eszébe, hogy nem nehéz felismerni: a szélsőséges jelenségek – netán akciók – mögött hatalmi, önző hatalmi szándékok húzódnak meg.
Ugyancsak az a benyomásunk – és úgy ítélem meg, hogy a társadalom egy jelentős része is egyre inkább ezt véli –, hogy a Kormányt igazából csak az aggasztja, hogy nem korlátlan a hatalmának szabadsága. Én nagyon szeretném biztosítani a hatalom szélsőségeit, hogy minden fórumon kívüli magyar demokrata mindig is korlátja lesz a hatalomnak – ha benne lesznek, ha kívül, ellenzéki szerepben lesznek.
Miniszterelnök úr a bevezetőjében konstruktív javaslatokat igényel tőlünk. Erre hadd tegyek két megjegyzést:
Az egyik: én ezt egy érdekes fordulatnak tartom – ha annak lehet tekinteni, és ha komolyan gondolja –, ugyanis eddig a Kormány még azt is elutasította – legalábbis az elmúlt egy-másfél év alatt –, hogy érdemi párbeszédet folytasson az ellenzékkel, például a legfontosabb, a gazdasági, szociális helyzet kérdéseiben.
Emlékeztetni kívánok arra, hogy 1991 júniusában a Magyar Demokrata Fórum delegációja állt fel a hatpárti tárgyalóasztaltól azzal, hogy nem hagyja magát korlátozni: ha a többi párttal tárgyal, konzultál a gazdasági-szociális átmenet kérdéseiről, ő ezt korlátozásnak, felelősségében való megcsonkításnak minősítette.
Azt szeretném még nagyon kérni a miniszterelnök úrtól és másoktól is, hogy ne használjunk itt, a Parlamentben olyan kifejezéseket, hogy "amilyen lesz a fogadj'Isten, olyan lesz az adj' Isten", mert engem ez arra emlékeztet, amit egyre inkább érzek a gyakorlatban, hogy nem a Parlament ellenőrzi a Kormányt, hanem fordítva – ez pedig nem jó dolog.
Na most, hogy a nép kormánya vagy sem, erről Tölgyessy Péter is beszélt. Döntsék el. Döntsék el, hogy a nép kormánya-e ez a mostani, amely egy szűk réteg érdekeit képviseli és valósítja meg a gyakorlatban. A tények tudniillik azt mutatják, hogy a Kormány egyre inkább szemben halad az emberek, a társadalom nagy többségével. Amit én különösen fájlalok, az az, hogy a Kormány nem folytat párbeszédet a társadalommal, nem kíváncsi a véleményére, nincsenek kérdései az emberekhez.
És ami a legfontosabb vagy legalább ennyire fontos: nincs egyeztetés, érdemi konzultáció a fontos döntések előtt a munkavállalók szervezeteivel. Sőt, a szakszervezeti törvénytervezet lényegében azt sugallja, hogy a Kormány meg akarja bénítani a magyar szakszervezeti mozgalmat. Hozzá szeretném tenni: erre nincs példa a fejlett Európában – miközben a Kormány, ugye, azt vallja, hogy európai kormány…
Sajnos, a Kormány összeütközésbe került a társadalom szinte minden rétegével: a munkásokkal, a pedagógusokkal, a művészekkel, a nyugdíjasokkal, a parasztság nagy többségével és a vállalkozók jelentős részével. Meggyőződésem szerint ez a helyzet tarthatatlan, de megszüntetéséhez új politikára és új politikai stílusra van szükség. (Zaj a jobb oldalon.)
Higgyék el – tisztelt kormányzat és kormánykoalíció –, hogy eljött az ideje egyfajta fordulatnak, mert az emberek keserűek, a társadalom ismét táguló szakadékot lát – mint ahogy ez volt a múltban is – a fennkölt szavak és a valóság, az európaiságról zengő szónoklatok és a lassú balkanizálódás között a növekvő korrupció miatt, a gátlástalan pozícióharc miatt, és sok minden más miatt.
Szocialista képviselőtársaim – Békesi László, Annus József – szólnak majd a gazdasági fordulat kormányának ténykedéséről.
Én egyetlen részletet említek, de ez az egész országot érinti: tény, elfogadtuk, deklaráltuk mi magunk is, hogy nehéz örökséget vett át ez a Kormány. A mezőgazdaságban kialakult helyzetért azonban a Kormányt terheli – és nem az örökséget – a felelősség. Tudniillik, a Kormány nem tett mást, mint három, egyszerre három csapást zúdított a mezőgazdaságra:… (Közbeszólás a jobb oldalról: Az aszályt…) … drasztikusan csökkentette az állami támogatásokat – amely csökkentés elkerülhetetlen lett volna, de nem ebben az ütemben és mértékben –, szétzilálta az agrárrendtartást és bevezette, illetve kierőszakolta a kárpótlást – és mindezt olyan körülmények között, amikor a mezőgazdaság, a keleti piac összeomlása következtében, amúgy is rendkívül súlyos helyzetbe került. Semmi sem indokolta ezt a kormányzati ténykedést. Ezért van az, hogy ma szinte kilátástalan a mezőgazdaság, a magyar falu helyzete.
És, meglepő módon, hadd tegyek itt valamiről említést: a Kormány vállalja ezért a felelősséget. A jelentés 86. oldalán tudniillik ezt olvashatjuk: "Az agrárágazatban 1991–'92-ben megfigyelhető tényleges folyamatok némileg eltérnek a kormányprogramban felvázolt fejlődési pályától." Hát, ez felelősségvállalást jelent, de ugyanakkor az embernek eszébe jut: rossz belegondolni, mi lenne akkor, ha a folyamatok teljes egészében a kormányprogram szerint alakulnak a mezőgazdaságban.
(10.40)
Nos, mindezek után minek nézünk elébe? Én a legrosszabb esélynek azt tartanám, ha a Kormány tovább folytatná az eddigi politikáját. Tudniillik ez egyértelműen azzal jár, hogy tovább romlik az ország helyzete és bomlani fog a belső békéje. Ha ez a politika tovább folytatódik, szükségképpen szaporodnak, éleződnek a társadalmi összeütközések, és sajnos ezzel elveszítjük az esélyt a felzárkózásra, a sokat emlegetett felzárkózásra.
Elképzelhető az is, hogy a Kormány levonja működésének a tanulságait és gyökeresen változtat a politikáján. Ennek ugyan kevés az esélye, de egy biztos, hogy az ország akkor kevesebb vérveszteséggel jut el '94-ig. De meg kell mondanom – gondolom a többi ellenzéki párt is –, hogy ehhez a Szocialista Párt partner lenne, egy kormányzati politika módosításához az ország érdekében. Mert nem azt valljuk, hogy minél rosszabb a helyzet, nekünk annál jobb, szó sincs erről.
Nos, ha semmi nem változik, legalábbis a kormányzati politikában, nekem meggyőződésem, hogy a kihívások, az ország helyzete szükségessé teszi az ellenzék és a Parlamenten kívüli demokratikus politikai, társadalmi erők összefogását.
Az a helyzet, hogy ki kell kényszerítenünk demokratikus úton és módon bármilyen, akár csekély mértékű változást is, valahogyan, valamilyen módon korlátoznunk kell ezt a csődpolitikát. És ha ez nem sikerül, mert sajnos vannak gondok, problémák, a szocialisták jobb változat útján haladnak a maguk útján. Mi a parlamenti munkában önálló képviselői kezdeményezésekkel próbálunk gátat vetni a munkanélküliség további, esztelen növekedésének és a tömeges elszegényedésnek. És mindezt úgy, hogy ezt összhangba hozzuk a gazdasági fejlődés – legalábbis növekedés – elindításának követelményeivel.
Higgyék el uraim, hogy nem lehet úgy vezényelni az átalakulást, van erre tapasztalat, hogy ne rokkanjon bele a nemzet. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Hol?) Itt, Magyarországon! (Zaj.)
Önök mondják, hogy ez az ország a béke szigete, óriási különbség van köztünk és a szomszédaink között. Az előzményekben teljesen egyetértek önökkel, erre kellett volna és kellene alapoznunk, hogy előbbre tart ez az ország a szociális vagy egyáltalán a piacgazdaság építésében, mint bármelyik más szomszédos, hasonló helyzetben lévő állam.
De ehhez az is kell, hogy ne rokkanjon bele a nemzet, hogy a demokratikus rendszer keretei között együtt kell visszaszorítanunk a szélsőségeket. Ezek a valóságos társadalmi igények és nem azok, akik az utcán és a pártklubokban heccelik, hergelik magukat is meg a közvéleményt is.
Még valamit. Többen mondták már nem egyszer az elmúlt egy-két év alatt: sokakat riogatnak itt valamiféle visszarendeződéssel. Azt hiszem, itt történészek szép számban vannak, ők igazolhatják, hogy a történelemben nincs visszaút, sem az 1989 előtti, sem az 1945 előtti állapotokhoz.
Mi úgy ítéljük meg, hogy a mindenkori kormány demokráciához való viszonyát azon lehet lemérni, hogy miként kerül hatalomra, hogyan gyakorolja és végül; miként tud megválni attól.
Nos, nem vitatható, hogy ez a Kormány demokratikus úton jutott hatalomra. Tény az is, hogy nem jeleskedik a hatalom gyakorlásában. Bízzunk abban, hogy képes lesz a hatalmat demokratikusan átadni… (Derültség a kormánypártok soraiban.) … ahogyan ez 1990 tavaszán történt, uraim. Higgyék el, nem olyan szörnyű dolog ez, ha átadják a hatalmat! Köszönöm szépen. (Derültség a kormánypártok soraiban. – Taps az ellenzék soraiban.)
