SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, DR. (SZDSZ)
SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, DR. (SZDSZ)
SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, DR. (SZDSZ) Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Kormánykoalíció! Nem egyszerű ma szociálpolitikáról beszélni. Még akkor sem, ha a Kormány e téren alig, mondhatnánk azt is, szinte semmit sem tett a meghirdetett szociális piacgazdaság programjának érdekében.
Kérlelhetetlen tény, hogy a társadalombiztosítási törvény néhány kisebb módosításától eltekintve szociális biztonsággal foglalkozó törvény nem született. Rokon témakörben a foglalkoztatási törvény az egyetlen átfogó igényű eredmény, de e körül is bajok voltak és vannak, mert az eredeti és jelen formája sem az ország valós anyagi helyzetének megfelelő.
Ennek az lett az egyenes következménye, hogy a jogok folyamatos szűkítése vált szükségessé. Ugyanakkor ne higgyék, hogy öröm erről szólni, akár az ellenzék padsoraiból. Mégis annak felelősségével is kértem szót ez ügyben, hogy több száz ember személyes sorsát ismerhettem meg civil munkám során, így a tapasztalatokat a szociálpolitika terén közvetlenül szerezhettem.
Amikor két év eseményeit tesszük mérlegre, azt kell körüljárjuk, mit tett s mit nem tett meg saját normáihoz képest a Kormány egy – hangsúlyozom – a lehetőségekhez méretezett, viszonylagosan jól működő szociálpolitika érdekében.
A nemzeti megújhodási program szociálpolitikával foglalkozó fejezete a következőkkel kezdődik, idézem.
"A Kormány első célja, hogy a léthatár alatt tengődők kiemelkedhessenek a szegénységből, a veszélyeztetettek pedig ne süllyedhessenek oda." Majd ezzel folytatja: "Azok számára, akik nem képesek munkát végezni, szavatolni kell a létfeltételeket. A piacgazdaságra való áttérés nem jelentheti a közösség fenntartásában az állami felelősség csökkenését. A Kormány elismeri minden állampolgárnak egy minimális, társadalmilag meghatározott létfeltételhez való jogát." Eddig az idézet.
Tisztelt Kormánykoalíció! Önök szerint hogyan állunk ezen ígéretekkel? Milyen két év múltán az úgynevezett szociális háló? Önök megígérték, összehangolt intézkedéssorozattal átalakítják a helyi szociálpolitika keretfeltételeit.
Úgy nyilatkoztak, hogy már a programalkotás idején megkezdték a szociális tárgyú törvények kidolgozását, amelyekben rögzítik az állampolgárok szociális jogait, a teljesítés ellenőrzésének fórumait, intézményeit. Azt, hogy mindezekkel adósok maradtak, nem vitathatják.
Hol késik, meddig akar még készülni a szociális törvény? Van-e átgondolt, hatékony és megvalósítható tervük arra vonatkozóan: mi lesz a munkanélkülieket ellátó segélyezési rendszerből kikerült tízezrekkel. A nemzeti megújhodás programja egy olyan szemléletű szociálpolitikát vetített elénk, amelynek értelmében a Kormány akar és tud tenni azért, hogy az öröklött, a piacgazdaság feltételei között alkalmatlan szociálpolitikai eszközrendszert felváltsa egy új, egy korszerű.
(18.30)
Úgy tűnik azonban, hogy önök menet közben meggondolták magukat. Az átérzett és megígért állami felelősség már nem olyan fontos. Bizonyíték erre bőven akad. Így az önkormányzatok megkapták a volt állami lakások súlyosan terhelt tulajdonjogát, kezdjenek vele amit akarnak. Egy egységes lakástörvény-tervezet helyett csak a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésre vonatkozó egyes szabályokról szóló tervezetet terjesztették a Parlament elé hónapokkal ezelőtt, s még ebből sem lett törvény.
Még mindig lakásügy. A program szó szerint így fogalmazott: a Kormány fokozatosan felemeli a lakbéreket. Ehelyett mi történt? Az önkormányzatok kapták meg a lakbér-megállapítás jogát, vagy inkább kényszerét. A Kormány tehát nem akar bíbelődni a lakásproblémával, mintegy kivonul ebből a problémakörből. Egyszerűen le akarja rázni magáról a szociális bérlakásokért való felelősséget is, áthárítva azt az önkormányzatokra, eszközrendszer nélkül.
Azt hiszem, ennyi példa elegendő legalább arra, hogy megállapítsuk: a Kormány most már ígérete ellenére nem akar, de lehet, hogy nem tud felelősséget vállalni szociális kérdésekben.
Tisztelt Kormánykoalíció! A fentebb vázolt gondoknak minden bizonnyal az egyik, de nem kizárólagos oka az ország általános gazdasági helyzete. Nekünk, szabaddemokratáknak, meggyőződésünk: nem szabadna folytatni ezt a bújócskát a lehetőségek és az ígéretek összecsapásában. Egy olyan áttekinthető helyzetet illene teremteni, ahol mindenki számára világos és egyértelmű lehet, hol kezdődik, és meddig tart az állam felelősségvállalása szociális ügyekben. Többek között nem maradhat a továbbiakban szabályozatlanul a nonprofit szféra, s meg kellene egyezni végre, mennyi is az a létminimum, mert ennek hivatalos szintje mind a mai napig nem létezik. Még mindig az a helytelen gyakorlat él, miszerint a szociális gondoskodásokra való jogosultságok megállapításakor legalább 12 féle számítási módot kell alkalmazni.
Mi, szabaddemokraták, már az 1992. évi állami költségvetéshez módosító csomagot nyújtottunk be, megágyazva a szociális törvény 1992-es hatályba lépését. Egy szociális alap létrehozását szorgalmaztuk, amely fedezetéül szolgálhatott volna a megújult rendszeres ellátási formáknak. Ezt azonban önök – a kormánykoalíció – nem támogatták. Ugyanakkor nem dicsekedhetnek azzal, hogy jobban oldották meg ezt a feladatot annál, mint amit mi ajánlottunk. Ugyanis egyszerűen: sehogyan sem oldották meg.
A szociális biztonság kérdése azonban csak a szociális törvénykezés és a kötelező társadalombiztosítás együtthatásában vizsgálható. Az Országgyűlés 60/91-es számon határozatot hozott a társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról és a rövid távú feladatokról. Ennek azonban a végrehajtása ellentmondásosan és lassan halad. Elmaradt a társadalombiztosítási önkormányzat felállítása, késik a biztosítási ágak szétválasztása, a biztosítási körbe nem tartozó eljárások kivonása, és az új, világos társadalombiztosítási törvény. Nyugodtan kimondhatjuk: a Társadalombiztosítási Alap helyzete katasztrofális. Hatalmas a hiány, '91-ben 22 milliárd, óriásiak a kintlévőségek, ez 71 milliárd.
A kritikus állapot egyik oka, hogy önök nem fogadták el a Nemzetközi Valutaalap által is javasolt járulékcsökkentést. Ugyanis minél nagyobbak a járulékok, annál több az esély arra, hogy azokat nem fizetik be. A tb. vagyonnal való ellátása a törvényben előírt mértékben is csak ígéret maradt. Mindezek következtében a tb. rövidesen alaphiányos lett, és kérdéssé válik az alap léte. A tb.-nek önálló gazdálkodásra, biztos bevételekre volna szüksége, mert jelenleg a járulékokon kívül csak a költségvetési hitelek biztosítják a működést. Jó lenne, ha a privatizációs bevételek egy része is a tb. kasszájába folyna.
Végezetül – tisztelt kormánykoalíció – egyre többen és többen élnek az elszegényedés által fenyegetetten. A szegénység pedig mindig magában hordozza a társadalmi konfliktusok lehetőségét. Látni kell: egy szegény demokrácia legfeljebb olyan lehet, mint a koldus szabadsága. Szabadon nélkülözhet a jó levegőn, feltéve, ha van még egyáltalán. (Taps.)
