SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:
SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:
SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Még olyan időpontban kértem szót, bízva abban, hogy nem egy nagyon szűk kör fogja meghallgatni mondandómat, amikor még úgy gondoltam, hogy ennek az egésznek valóban van érdeklődés szempontjából is jelentősége.
Én azt gondolom, hogy ez az egész most hasonlít a költségvetési vita utolsó perceihez, amikor hasonló körben, és azt hiszem, hogy hasonló arcok ültek itt elnök, alelnök úrral együtt az utolsó időszakban.
Igazán zavarban vagyok, hogy elmondjam-e ebben a helyzetben mindazt, amit elmondani szerettem volna, de néhány mondatban megpróbálom öszefoglalni.
Az egész nap vitájának tanulsága számomra az, hogy ezen a napon – annak ellenére, hogy valóban rendkívül fontos egy ilyen áttekintés az elmúlt két évről – egy olyan helyzetet hozott, amikor mindazok a jelszavak és mindazok a címkék, amik az elmúlt két évben kitalálódtak és előkerültek, ezek most újra egy csokorban mindenki elé tárultak.
Kezdve azon, ami az első száz napban megjelent közvetlenül a miniszerelnök kormánybemutató beszéde után, hogy úgymond nem mutatta be a reális helyzetet. Folytatva azon, hogy a reális helyzetértékelés másik oldala szempontjából és másik értékelése szempontjából úgy értékelődött – percekkel a Kormány megalakulása után minden – mint hogyha nem lett volna az elmúlt 40 év, hogy felgyorsult az illúziókeltés vádja, percekkel a kormányalakulás után. És könnyedén elfeledkezett mindenki arról, hogy ő miket ígért, és a választások előtti utolsó napokban ki is hirdetett adósságelengedést, és ki hirdetett meg plakátokon pillanatok alatt inflációmegállítást és így tovább.
Én azt gondolom, hogy egyetlenegy dologra szeretnék kitérni, amire jó, ha – bár nagyon kevesen vagyunk, de ha erre kitérek, a gazdasági fordulat kérdésére.
Amit Tölgyessy Péter mint a csőd, vagy már pontosan nem is emlékszem (Közbeszólás: Hanyatlás.) a hanyatlás fordulataként értelmezett. Szeretném tényként rögzíteni mindenki számára, hogy ebben a két évben évtizedes trendek törtek meg ebben az országban. Évtizedes trend volt az ország eladósodásának folyamata. Egyszerűen a tények ellen való szólás, aki úgy érzékeli, hogy ez a folyamat folytatódott. Ez a folyamat megtört és visszafelé megy.
Több mint egy évtizedes trend volt a magyar gazdaságba fokozatosan beülő infláció folyamata. Ez a trend egyszerűen megtört. Több mint három évtizedes trend volt a magyar gazdaság világgazdaságból való kiszorulásának folyamata. Ez a folyamat egyszerűen megtört az elmúlt két évben.
(21.10)
Évtizedes trend volt a magyar munka leértékelődésének folyamata, ha úgy tetszik, a cserearányromlás. Ez a folyamat és ez a több mint két évtizedes, legalább két évtizedes trend ebben a két évben megtört. Az tény, hogy egy ideális állapothoz képest, egy majdani, leendő vagy a magunkban jövőként előrevetített képhez képest két év után ezek a folyamatok éppen csak érzékelhetők. Éppen csak érzékelhető az a lassú, nagyon gyötrelmes folyamat, ami trendváltozásokat hozott ebben az országban.
S ebből a szempontból azt gondolom, hogy azt is ki kell emelni, hogy mindaz, amit vádként mondtunk egy korábbi gazdasági rendszerrel szemben, mindaz, amit úgy értékeltünk, hogy az az oka egy nem hatékony gazdaságnak, ezeknek a környezetét az elmúlt két évben sikerült megváltoztatni, és ennek hatása az, amit nagyon nehezen tanul meg természetesen mindenki. Mert ha előrebocsátom a végkövetkeztetését annak, amit még néhány mondatban el szeretnék mondani, arról van szó, hogy az ország makrogazdasági feszültségei és az ország egész gazdasági egyensúlyának, és egyáltalán gazdasági létének veszélyeztetettsége lekerült egy másik szférába, a mikroszférába, amikor beköszönt minden egyes vállalat, minden egyes vállalkozó és sajnálatos módon minden egyes család ajtaján az, hogy kérem, itt gazdasági kihívások vannak, amelyek kényszerítik a magatartás megváltozását.
Néhány dolgot hadd hozzak föl példaként arra, hogy mi az a környezet, ami ebben az elmúlt két évben megváltozott, természetesen tudva, hogy ez iszonyatos feszültségeket okoz, természetesen tudva, hogy ez rendkívüli áldozatokkal jár, és természetesen kijelentve, hogy halálpontosan tudjuk, hogy az országnak mi a helyzete, és személyünkben, ha úgy tetszik, a lelkünkben mélyen átéljük azokat a problémákat, amelyekkel nagyon-nagyon sok családnak szembe kell néznie. De néhány mondatot erről.
Megkérdezem, hogy kínálati piac van-e ma a három évvel ezelőttihez képest. Kínálati piac van bármelyik szegmensben, az ingatlanpiactól az autópiacig, vagy az élelmiszerpiactól a nem tudom miig sorolhatnám ezeket. Ma kínálat van ebben az országban, és a kínálat vezényel mindent, és sajnálatos módon ehhez képest világos, a kereslet korlátos. Ez egy piacgazdasági modell-, rendszerváltás egyik eleme.
Másodszor: Van-e verseny, kérdezem. Van-e verseny a három évvel ezelőttihez képest, amikor a külföld behatolása szabad, liberós minden, ha úgy tetszik, és különféle szegmensei (hát minimum megkétszereződtek) azoknak a piaci szereplőknek, akik harcolnak a mások pénzéért, a keresletéért?
Megkérdezem, hogy szabad-e az erőforráshoz való hozzájutás, megváltozott-e a tartalékolási kényszer ebben az országban, megváltozott-e az a magatartás, ami különféle erőforrások fölhalmozását igényelte a cégektől? Nem igényli ma már: ez a kényszer, ez a magatartás, ha úgy tetszik, mármint a tartalékolás kényszere egyszerűen megváltozott, mert az erőforrásokhoz szabadon lehet hozzájutni.
Kérdezem azt, hogy megváltozott-e az, hogy mire működik a gazdaság. Magyarul: árjelzésekre működik vagy nem árjelzésekre működik? Három-négy évvel ezelőtt nem árjelzésekre működött, mert az egész torz volt, nem mutatta, hogy pontosan mit kell csinálni. Ma árjelzésekre működik.
Meg kell kérdeznem azt, hogy szabad-e ma a piacra lépés. Három-négy évvel ezelőtt a piacra lépésnek nemcsak erőforrás-korlátjai, hanem bürokratikus korlátjai is természetszerűleg voltak a rendszerből következően. Ma bárki bármivel, hogyha azzal keresletet tud lefedni, nyugodtan piacra léphet, hogyha egyéb törvényi korlátokba nem ütközik, ami kizárólag csak a nagyközösség érdekeit védi: kábítószerre, fegyverre, és így tovább gondolok.
Meg kell kérdeznem azt, hogy változott-e az a mentalitása a vállalkozónak, ami négy évvel ezelőtt egy vállalatvezető természetes magatartása volt, hogy azért mindig számíthatott különféle csatornákra. Megváltozott-e Kornaival a paternalizmus fokozata? Eljött-e az az idő, amikor megszűnt a paternalizmus mindenki felett, minden vállalkozó felett? Azt hiszem, hogy erre teljesen egyértelmű igent kell válaszolnom.
Ha pedig ezek igazak, akkor ez az, ami létrehozta a gazdaságban azt a kényszert, ami az előbb említett tényeket, tehát egy bizonyos térnyerést a világ piacán, ami egy bizonyos magyar munka értékelését a világban, és ebből következően a teljesítmények kényszerét kihozza, amiből összeáll egy normális gazdaság fölépítése.
Nyilvánvalóan ennek egyik fontos eleme maga a privatizációs folyamat. Erről még néhány dolgot hadd mondjak el.
Itt könnyedén és mindig csak a privatizáció kulcsszavat szoktuk mondani, pedig egy új tulajdonosi szerkezet kialakulásáról van szó, és ebben a privatizáció csak egy lehet, hogy nem is a legfontosabb és legerőteljesebb folyamat. Mert ebben az országban zajlik egy, a törvényekkel szabályozott tulajdonreform, aminek a hatása lehet, hogy sokkal erőteljesebb, mint maga a privatizáció. Az önkormányzatok vagyonhoz juttatása, a szövetkezeti átalakítás, a kárpótlási törvény mutatja a tulajdonforma mint irány egyik elemét.
Másodszor, s ez talán még fontosabb: a magángazdaság kiépítése a cél, nem pedig önmagában a privatizáció. Ezen belül van egy rendkívül erőteljes felnövekedése az új szektornak. Egy igazi bum zajlik, ha tetszik nekünk, ha nem, ezt már visszafogni sem lehet, mert az új szektor egyszerűen foglalja el a piacot az állami elől, piranha módjára szedi el az életlehetőséget az állam tevékenységi köre elől, ha az nem tud megfelelően alkalmazkodni.
Ebből a szempontból nagyon érdekes az új szektor felnövekedésében a külföld szerepe. Sokan kárhoztatják a külföld szerepét ebben a folyamatban, és biztos, elő is fordulnak olyan esetek – mondjuk – a privatizáció kapcsán, amikor súlyosan lehet megkérdőjelezni bizonyos döntéseket. De, hogy az elmúlt három év külföldi tőkeberuházásainak, bejövetelének fele a zöldmezős új beruházás, új technika, új piac, és így tovább, ezek a tények egy rendkívül erőteljes, masszív új szektor felnövekedését jelentik a magyar gazdaságban. S ezen belül, és ebben az egész új tulajdonszerkezeti folyamatban érdemes megemlíteni a privatizációt, és itt csak egy tényt szeretnék rögzíteni.
Ellentétben minden elhangzott bírálattal, itt nem lassul ma még a privatizáció sem, hanem gyorsul, és erre csak két számot szeretnék mondani. A hazai hitelen keresztül megszerzett érték az első félévben duplája a tavalyi egész évnek. A másik tény, amit rögzíteni szeretnék, amit lehet, hogy a miniszterelnök úr már említett, hogy valóban a készpénzért megszerzett állami vagyon az első félévben több volt, mint a második félévben.
Tudom, hogy a privatizációs folyamat nagyon problémás. És azt is tudom, hogy ennek állandó figyelése és a szükséges korrekciók végrehajtása elengedhetetlen. Azt hiszem, az új privatizációs törvények megteremtik annak a lehetőségét, hogy a mai tapasztalatok alapján korrekciók következzenek be. Mert kritikusan látom, és látja a Kormány azt, hogy mint járatlan út ma mivel nézünk szembe a privatizáció területén, és négy szót szeretnék ezzel kapcsolatban mondani.
Azt, hogy kereslethiányos, azt, hogy kínálatszegény, azt, hogy bennfentes, magyarul: nem versenyszerű, és azt, hogy szerkezetkonzerváló hatású.
Ha ezek felismerhetők, akkor biztosan megtalálhatók a gyógymódok, és ebből a szempontból nyugodtan mondhatom, hogy a Kormány elszánt, hogy ezen a területen a folyamatokat formálisan végigvigye.
Végül egy mondatot hadd mondjak a Kormány szerkezeti problémáiról. Ez egy alkotmányjogi kérdés, azt gondolom. Magyarországon lehet mindent mondani rá, nagyon jól hangzik természetesen, jól hangzott másfél évvel ezelőtt, mindenkinek volt füle a kliensrendszerhez, jól hangzik most a személyes függőségek ügye is.
Először is arról van szó, hogy Magyarországon egy politikai kormányzás folyik. Olyan politikai kormányzás, amire az arra jogot kapott erők természetesen politikai kormányként működnek.
2. Ez úgy jelenik meg, hogy a magyar Alkotmányban a kormányzás felelőssége a miniszterelnökre van hárítva abban az értelemben, hogy a magyar Alkotmány szabályozza a bizalmatlanság kérdésének a felvetését. Ebből a szempontból kell értékelni minden további szerkezeti megoldást, és minden további szerkezeti megoldás, meggyőződésem, hogy megfelel a magyar alkotmányosság kérdéskörének.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
