SZIGETHY ISTVÁN, DR. az ügyrendi bizottság kisebbségének előadója:

Teljes szövegű keresés

SZIGETHY ISTVÁN, DR. az ügyrendi bizottság kisebbségének előadója:
SZIGETHY ISTVÁN, DR. az ügyrendi bizottság kisebbségének előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Dávid Ibolya az előbb ismertette az ügyrendi bizottság kormánypárti többsége által meghozott tegnapi döntést. A vitában részt vett ellenzéki képviselők kisebbségi véleményét az alábbiakban szeretném ismertetni.
Az ellenzéki képviselők véleménye szerint a Házszabály 40. szakasza a következőként szól: "Az Országgyűlés a 36. és 39. szakaszban említett beszámoló vitája alapján a hatáskörrel rendelkező bizottság javaslatára értékelést tartalmazó, illetőleg feladatot megállapító határozatot hoz." A kisebbségi vélemény szerint az a kifejezés, hogy "határozatot hoz", nem értelmezhető úgy, hogy nem hoz határozatot. (Derültség a bal oldalon.)
A magyar nyelv szabályainak betartása mellett ezért nem kerülhető el a Házszabály rendelkezésére tekintettel a határozat meghozatala.
Dávid Ibolya foglalkozott a technikai kérdésekkel is. Hivatkoznom kell arra, hogy nem lehet vita azon a fordulaton, hogy határozatot hoz, hiszen határozatot kell hoznia a Házszabály szerint egyértelműen. A vita legfeljebb azon lehet, hogy melyik a hatáskörrel rendelkező bizottság, de ez technikai kérdés, el lehet dönteni.
Nem lehet probléma azzal sem, hogy értékelést tartalmazó, illetőleg feladatot megállapító határozatot hoz, hiszen az értékelés lehet akár nagyon egyszerű is: az Országgyűlés elfogadja a beszámolót, vagy nem fogadja el a beszámolót. Lehet ezt természetesen tartalmilag bővíteni.
A feladatot megállapító rész viszont különösebb nehézséget nem jelenthet, hiszen önmagában a Kormány beszámolójában van egy ilyen rész, a befejező rész. Tehát ha a Kormány többsége ezzel egyetért, természetesen azt minden további nélkül elfogadhatja, jóváhagyhatja.
Meg kell említenem azt is, hogy az idézett állásfoglalás a Ház eddigi gyakorlatával is ellenkezik, illetőleg ellenkezik az Alkotmánnyal más tekintetben. Az állásfoglalás ugyanis a 36. szakasz (1) (2) (3) és (4) bekezdésére egyaránt vonatkozik. Az (1) bekezdés – ahogy Dávid Ibolya ismertette – a kormányprogram elfogadását szabályozza, míg a (2) (3) és (4) a beszámolóét.
Az ügyrendi bizottság kormánypárti többségének az volt a véleménye, hogy egyik esetben sem kell határozatot hozni. Meg kell említenem, és emlékeztetnem kell a kormánypárti többséget arra, hogy itt az Országgyűlés egyszer már hozott határozatot A kormányprogram irányelvei elnevezésű dokumentumról. Ez a határozat létezik. A mostani állásfoglalás ezzel is ellentétes.
Összességében elfogadhatatlannak tartjuk, hogy bármiféle pártpolitikai megfontolásokból a magyar nyelv szabályaival ellentétesen és a magyar alkotmányosság szabályaival ellentétesen a Házszabály szó szerinti szövegét egyenes módon megszegő határozatot hozzanak a kormánypárti képviselők. (Taps a bal oldalon.)
Éppen ezért meg szeretném jegyezni azt is, hogy számunkra érthetetlen egyáltalában ez a határozat. Ugyanis – amint már említettem – semmi akadálya annak, hogy a beterjesztett dokumentum alapján akár nagyon egyszerű szövegezésben ez a határozat megszülessék. Nem értjük éppen ezért, hogy az egyszerű többséget igénylő határozattól miért fél a kormánytöbbség. Számunkra ez érthetetlen… (Dr. Tölgyessy Péter: Nincs meg a többség!) … minden további nélkül a mostani határozatot a Házszabály durva megsértésének és a magyar alkotmányosság megsértésének tartjuk; az utóbbit különösen arra tekintettel, hogy az Alkotmány és a Kormány programja tekintetében világosan állást foglal arról, hogy erről döntenie kell az Országgyűlésnek. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
Határozathozatal ügyrendi kérdésben

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem