SUCHMAN TAMáS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMáS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMáS, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Annak okán, hogy tegnap elálltam a szótól, szeretnék egy megjegyzést tenni.
A napirend előtti program a legellentmondásosabb része a Ház működésének, legalábbis ami a közvélemény értékítéletét jelenti. A legellentmondásosabb, ugyanakkor nehéz helyette mást kitalálni, hisz elképzelhetetlen, hogy – mondjuk – a miniszter, a Kormány bármely tagja – mondjuk – napirend után üres Ház előtt tenne fontos bejelentést. Ugyanakkor igaz az a közvéleményi megítélés is, hogy sokak elveszítik önkontrolljukat, és emiatt is ellentmondásos ez az időpont.
A tegnapi napirend előtti program két megállapításra ad lehetőséget. Az egyik, hogy mindennek ellenére vannak dolgok, amelyek összekötnek bennünket, és vannak dolgok, amelyek egyformán taszítanak bennünket. Én most valami olyasmiről szeretnék szólni, és gazdálkodva az idővel, nagyon röviden, amelyek sajnos, elválasztanak bennünket. Ezek a dolgok pedig nem túl régi keletűek. A legutóbbi kezdete talán augusztus 20-a. Legutóbbi kezdetét egy cikk, mely felborzolta a magyar politikai közéletet, jelentette.
Én azzal szeretném kezdeni, és azt választottam mottóul hozzászólásomnak, hogy Cicero óta sokan ajánlják, mint ő maga is, hogy okulnunk kellene a történelemből. Azóta akadt még 2000 évünk, akadt egy 1000 éves magyarság történelme, és akadt egy XX. századi történelmünk, melyből szintén okulnunk kellene.
Azonban úgy gondolom, hogy az okulás önmagában nem elegendő, meg kellett volna egy percre állni ahhoz, hogy egyfajta mérleget vonjunk, és valóban tanuljunk, hogy ne váljék történelemmé mindaz, mely indulatainkban eredezik.
Én úgy érzem, hogy ez nem sikerült. Nem sikerült, pedig történt közben egy s más, és mégsem sikerült ezekre a másodpercekre, okos percekre megállni. Egyfajta Bourbon-viselkedést tanúsítottak sokan, vagy tanúsítottunk. Ha átgondoljuk a hétvége történéseit, az elmúlt hétvége három napját, akkor különösképpen megerősödhet bennünk ez a fejtegetés.
Az ifjú demokraták seregszemléjén a miniszterelnök úr új oldaláról mutatkozott be, gondolatolvasóként megmagyarázott valamit, amit megmagyarázni nem lehet. Fónay úr elszólása kapcsán: van egy demokrácia nem messze tőlünk, ahol évekkel ezelőtt egy hasonló elszólás miatt nem kancellári magyarázat következett, hanem egy lemondó nyilatkozattal ismerkedhetett meg a világpolitika. Én értem miniszterelnök úrnak azt az okfejtését, amely az emberi, pszichikai tényezőkre, egy emberi tragikumra vonatkozott. De nem értem meg, amikor ez összefügg egy világszervezet élén betöltött alelnöki tisztséggel, és összefügg egy fontos magyar politikai szervezet elnöki tisztségével.
Aztán megismerkedhettünk egy másik gondolattal is, amit úgy gondoltam, hogy a talió elvének tagadása után elfelejt a büntetőjog. A belügyminiszter úr is elszólta magát, és megtorlásról beszélt. Súlyos elszólás volt, örültem volna, tegnap lett volna lehetősége pont egy hasonló esemény kapcsán, hogy ezt a szót korrigálja.
A frakció – az MDF-frakció – balatonkenesei ülése után nyilván sok minden elhangzott, de ami kihallatszott ebből, hogy az egymástól eltérő véleményeknek továbbra is helye van a pártban. Ez nyilván sokakat elgondolkoztat a párton belül is, és a párton kívül is. Hiába, úgy gondolom, az egység a fontos. Ez – úgy értékeljük – visszalépést jelent az eddigi korrekt elhatárolódásoktól, és ha ennek alapján tovább kárhoztatható a köztársasági elnök, az ellenzék, a médiaelnök, akkor ennek üzenetértéke van.
A hétvégén volt egy tüntetés, melyre csak két mondatot szeretnék szánni. Az egyik, hogy épp az előző dolgok azok, amelyek bátorítják és viszik az utcára a szélsőséget, s a másik, hogy megjelent valami más is. Megjelent az, hogy a társadalom egzisztenciális árjában fuldokló kisemberek is kimentek az utcára, és egy erős kéz után kapaszkodtak, mely kéz a Magyar Hírlap címlapjának tanúsága szerint többször is fellendült, és sajnos, akkor hangzott el az éljen, és akkor némult el a tömeg, amikor valakik ezt akarták. Ugye, tisztelt képviselőtársaim, azért valamire ez emlékeztet bennünket. Ha másra nem, hát a politizáló ember, a politikai pártok, valamennyiünk felelősségére, mert úgy gondolom, hogy a lavinaelmélet e tárgykörben nem tartható. Általában nem szokás, és a morajlásból értem is, más pártok belügyének nyilvánított kérdésekben kívülről… (Zaj, derültség a jobb oldalon.)
