HAGELMAYER ISTVÁN, DR. az Állami Számvevőszék elnöke:
HAGELMAYER ISTVÁN, DR. az Állami Számvevőszék elnöke:
HAGELMAYER ISTVÁN, DR. az Állami Számvevőszék elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Az Állami Számvevőszék harmadik alkalommal tett eleget alkotmányos és törvényi kötelezettségének, amikor benyújtotta az Országgyűlésnek jelentését a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat ellenőrzéséről.
Jelentésünk több szempontból is különbözik az előző kettőtől. Itt most arra hívom fel a figyelmet, hogy a Számvevőszék létrehozása óta a tavalyi volt az első olyan költségvetés, amelynek már a törvénytervezetét is ellenőriztük. Ily módon a tervezéstől a zárszámadásig lehetőségünk volt áttekinteni a gazdálkodást.
Emlékeztetek arra is, hogy ez az első olyan költségvetés, amelyet már a koalíciós Kormány dolgozott ki, s a demokratikusan választott Országgyűlés fogadott el. A központi költségvetés végrehajtásával szorosan összefügg az Állami Vagyonügynökség múlt évi tevékenysége és a Társadalombiztosítási Alap 1991. évi gazdálkodása. Az ezek ellenőrzéséről készített jelentéseinket külön nyújtottuk be az Országgyűlésnek.
Az 1991. évi zárszámadás értékelése kapcsán emlékeztetem önöket az 1990. évi zárszámadási jelentésünk egyik fontos megállapítására, arra, hogy 1990-ben a törvények, pénzügyi jogszabályok az Országgyűlésnek csupán formális jogokat biztosítottak, míg a Kormány szinte teljes átcsoportosítási és felhasználási felhatalmazással rendelkezett.
Az 1991. évi költségvetési törvény ebben a tekintetben új korszakot nyitott az állami költségvetés rendszerében, de azt hiszem, az Országgyűlés életében is. Annak ellenére, hogy az államháztartás korszerűsítését megalapozó törvény akkor még nem született meg, az elavult pénzügyi törvény bázisán is sikerült olyan költségvetési törvényt alkotni, amely megindította az államháztartás átalakulását, mint erre Kupa miniszter úr is utalt.
(18.30)
Változott a Kormány felhatalmazása a költségvetés végrehajtásában, s néhány kérdés eldöntése az Országgyűlés kizárólagos hatáskörébe került. Ezzel megteremtődött az elvi feltétele annak, hogy az Országgyűlés a költségvetés végrehajtását a Kormánytól számon kérhesse, a jóváhagyott előirányzatoktól való eltérések okait, azok szükségességét mérlegelhesse.
Úgy gondolom, hogy amikor a kezükbe vették a zárszámadás valóban terjedelmes köteteit, emlékezetükbe idézték az 1991. évi költségvetés jóváhagyásának vitáját, amely feszített ütemével komoly erőpróbát jelentett valamennyiünk számára.
Az előirányzatok tekintetében számos módosító indítványt nyújtottak be, amelyek közül többet el is fogadott a képviselők többsége. Úgy gondolom, talán éppen ezért is a zárszámadás tanulmányozásakor az egyes előirányzatok sorsát külön is érdeklődéssel figyelték.
A zárszámadási törvényjavaslat és mellékletei tartalmilag és formailag is különböznek a korábbi évek hasonló dokumentumaitól. A tartalmi változásra jelentésünk is több helyen utal.
A formai különbséget jelzi egyebek között a minden korábbinál több számadat. Ezzel is összefügg, hogy az Állami Számvevőszék jelentése is terjedelmesebb az eddigieknél.
Az Állami Számvevőszék gazdagodó nemzetközi tapasztalatainak hasznosításával tudatosan arra törekszik, hogy az ellenőrzés ne csupán a törvénysértések, a szabálytalanságok utólagos megállapítására szorítkozzék, hanem a közpénzek minél hatékonyabb felhasználására, a károk megelőzésére késztessen.
A zárszámadást azonban elsősorban törvényességi szempontból, illetőleg a számszerű korrektség szempontjából vizsgáltuk. Jelentésünkben a költségvetési törvény előírásaihoz, a törvényben szabályozott normákhoz kellett viszonyítanunk a végrehajtást.
Nekünk tehát be kellett mutatnunk a költségvetési törvénytől való eltéréseket, míg azok megítélése, a mérlegelés joga az Országgyűlésé.
Az új szabályok szerint folytatott gazdálkodás ellenőrzése kapcsán meglehetősen sok hiányosságra mutattunk rá. A Kormány és sok képviselő szemében ezért talán túlságosan is kritikus ez a jelentés. Tudjuk természetesen, hogy lényegesen könnyebb egy feladat végrehajtásának törvénytelenségére vagy szabálytalanságára rámutatni, mint magát a feladatot az évtizedes szokásjogtól elszakadó jogszabályok keretei között eredményesen megoldani. Ebből a szempontból az Állami Számvevőszék helyzete bizonyára könnyebb, mint a Kormányé. Ennek tudatában sem lehettünk azonban nagyvonalúak, hiszen az Állami Számvevőszék ellenőrzési követelményeit a törvények határozzák meg.
Felhívom a figyelmüket, hogy a törvényi előírásokhoz történő szigorú viszonyítással kétirányú tanulság, tapasztalat is levonható. Az egyik:
A szokásos feladat az, hogy az Országgyűlés a Kormány gazdálkodását minősítse az éves költségvetés végrehajtásában. A másik, amelyhez minden bizonynyal támpontot nyújthat a Számvevőszék jelentése, s ez a jelenlegi időszakban rendkívül fontos, hogy sikerüljön konszenzust kialakítani abban, milyen önállóságot kapjon a jövőben a Kormány a költségvetés végrehajtásához, illetőleg melyek azok a tényezők, események, amelyek esetében elengedhetetlen a parlamenti nyilvánosság és döntés.
Ennek a nagyon nehezen meghatározható határvonalnak a megrajzolása az 1991. évben kezdődött meg, most van folyamatban. Az 1991. évi tanulságok levonását, a tapasztalatok minősítését rendkívül fontosnak tartom, hogy már az 1993. évi költségvetés megalkotásakor olyan törvény születhessen, amely az éves gazdálkodásban a Kormány jogosítványait világosan és ellenőrizhető módon fogalmazza meg. Csak ezen az úton érhető el, hogy a költségvetés végrehajtása a Parlament valós ellenőrzése alá kerüljön, de az ésszerűen rugalmas gazdálkodás feltételeivel a Kormány is rendelkezzen.
Részletes megállapításainkat szóbeli kiegészítésemben nem kívánom megismételni.
Az Országgyűlés közvetlen ellenőrzési jogának gyakorlása szempontjából az alapvető problémát abban látjuk, hogy az 1991. évi gazdálkodásról szóló zárszámadás még nem teszi lehetővé – vagy csak igen nagy szellemi többletenergiák mozgósításával – a költségvetés tényleges teljesítésének megítélését.
Azt hiszem, a képviselők sokkal több információhoz juthattak, mint korábban. Ezek között azonban még a szakembereknek is igen nehéz eligazodni. A hatalmas mennyiségű anyag összeállítása is óriási erőfeszítéseket igényel, és kétségtelen az előrelépés.
Méltányolva mindazt az erőfeszítést, enregiabefektetést, költségráfordítást, amit a Kormány a zárszámadás elkészítése érdekében tett, mégis azt kell mondanom, hogy az Országgyűlés által megszavazott előirányzatokhoz képest a teljesítés több címnél jelentősen eltér, amelynek oka csak nehezen állapítható meg.
Szakmai szempontból az egyik legsúlyosabb megállapításunk a költségvetési hiány finanszírozásával kapcsolatos. Az 1991. évi költségvetés a korábbiaknál pontosabban határozta meg, hogy mi a Kormány teendője, ha a bevételi előirányzatok a tervezettől eltérően alakulnak, jelentősen elmaradnak. Ennek ellenére a törvény nem határozta meg számon kérhető módon azt az időpontot, azt a helyzetet, amikor a pótköltségvetés elkészítésének kötelezettsége időszerűvé válik.
Itt meg kell jegyeznem, hogy az Állami Számvevőszékről szóló törvény szerint az Állami Számvevőszék elnöke ellenjegyzi a költségvetés hitelfelvételeire vonatkozó szerződéseket. Az állami értékpapírok, kincstárjegyek kibocsátására azonban az Állami Számvevőszék elnökének ellenjegyzési hatásköre nem terjed ki.
Aligha vitatható ugyanakkor, hogy a kincstárjegy-kibocsátással történő hiányfinanszírozás, ha formailag nem is, közgazdaságilag hitelfelvételnek tekinthető.
Tisztelt Országgyűlés! A zárszámadási törvényjavaslat vitájához, a Kormány költségvetés-végrehajtási felelősségének minősítéséhez szeretném a figyelmükbe ajánlani Magyari Zoltánnak, a költségvetési jog kiváló tudósának azon gondolatait, amelyeket 7 évvel ezelőtt fogalamazott meg, ám megítélésünk szerint semmit nem veszítettek aktualitásukból.
"A zárszámadáskor a Kormány először is számviteli felelősséggel tartozik, ami azt jelenti, hogy a kiadások és a bevételek megfelelnek-e a valóságnak és az elszámolások korrektek-e.
Másodszor: jogi felelősséggel, ami az Országgyűlés költségvetési jogának lényegét jelenti. Az Országgyűlés ugyanis magának tartja fenn azt a jogot, hogy megállapítsa: a Kormány a közpénzekből milyen célra, milyen összeget fordíthat.
(18.40)
A Kormány tehát tartozik annak igazolásával, hogy a költségvetési törvény és más törvények betartásával gazdálkodott, és amennyiben azok bármelyik előírását a költségvetés végrehajtása során megszegte, túllépte, akár az összeg nagysága, akár a rendeltetése, akár az idő tekintetében, azért utólag meg kell szereznie az Országgyűléstől a felmentést. Ilyenkor ugyanis a Kormány törvényt sért, és ezért gondoskodni kell a megsértett jogrend helyreállításáról.
Végül harmadszor: a Kormány politikai felelősséggel tartozik. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés végrehajtására adott országgyűlési felhatalmazás egyben a politikai bizalom kifejezése is. A zárszámadási törvényjavaslat minősítése ilyenformán, adott esetben az Országgyűlés részéről történhet úgy, hogy bár az sem számviteli, sem jogi szempontból nem kifogásolható, mégis megrendülhet a Kormány iránti politikai bizodalom. Előfordulhat természetesen ennek az ellenkezője is. A költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás számviteli és jogi szempontból is kifogásolható, az Országgyűlés, vagy annak többsége, mégis megadja a politikai bizalmat a Kormánynak."
Tisztelt Országgyűlés! Nyilvánvaló, hogy az Állami Számvevőszék csakis és kizárólag az első két szempontból, tehát számviteli és jogi szempontból vizsgálhatja a Kormány gazdálkodását. Jelentésünket ennek szellemében készítettük.
Mint politikailag semleges intézmény, az Állami Számvevőszék a Kormánynak az Országgyűléssel szembeni politikai felelősségét nem minősítheti. Meggyőződésem, hogy e minősítés akkor adható meg, ha az Országgyűlés, illetve az illetékes bizottságok a minisztereket a költségvetés végrehajtásáról meghallgatták. És nemcsak a pénzügyminisztert, hanem valamennyi minisztert, aki az állami pénzek elköltésében részt vett, és felelős a költségvetési törvényben kitűzött célok végrehajtásáért.
Arra biztatom önöket, hogy ne sajnálják az időt a zárszámadás részletes megtárgyalásától. Az illetékes bizottságok a meghallgatások alkalmával számos, az 1993. évi költségvetéshez közvetlenül hasznosítható tapasztalatot szerezhetnek. Csak a szigorú elszámoltatás növeli meg a költségvetési törvény, a tervezés pontosságának becsületét. A nagy ellátó rendszerek átalakítása hosszú folyamat. Az állami kiadások csökkentése viszont napjaink megoldandó problémája.
Az úgynevezett kispénzek indokolatlan elköltésének megakadályozásával is javíthatnak a helyzeten, mint ezt számtalan ellenőrzésünkkel tudtuk igazolni. A fejezetek gazdálkodásának következetes számonkérése visszatartó erővel hat az elkövetkezendő időszakra, a megalapozatlan tervezésre.
Jelentésünkkel nem pusztán megállapításokkal és kritikával, hanem a megoldást segítő konkrét ajánlásokkal, az Országgyűlésnek, a Kormánynak, a pénzügyminiszternek címzett javaslatokkal is segíteni szeretnénk.
Engedjék meg, hogy végezetül e Ház elnökének, Szabad Györgynek 1987-ben elmondott, véleményem szerint megfontolandó szavait emlékezetükbe idézzem, amelyek a "Magyarság esélyei" című lakitelki tanácskozáson hangzottak el. Idézem: "Minden alkalommal kérjük számon a tisztségviselőktől a feladatuk, a programjuk teljesítését, a közpénzeket kezelőktől a közpénzek hovafordítását, és nem is általánosságban, hanem nagyon konkrétan, mégpedig magunk vagy választott képviselőink által."
Tisztelt Országgyűlés! Ennyi és nem kevesebb a feladatunk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
