KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bizottság valóban megoszlott a zárszámadás tárgyalásának elfogadásra ajánlását illetően. Ennek következtében kisebbségi véleményt fognak hallani Mádi László képviselőtársamtól. Ez a helyzet nem jogosít fel arra, hogy egyszerűen ismertessem, 9 "igen", 4 "nem", 1 tartózkodás mellett döntött a bizottság, hanem kénytelen vagyok a többség véleményét – megbízásuk alapján – ennél részletesebben ismertetni.
A bizottság vitája három csomópont körül mozgott. Az első természetszerűen az 1992. évre csúsztatta át az 1991. évi zárszámadást, és az 1992-ben szintén jelentkező problémák gyökereit próbálta 1991-ben, az 1991-es zárszámadás teljesítésénél fellelni. Ez elkerülhetetlen, hiszen ma 1992-t írunk, és a mai napok gondjai mindenképpen sokkal súlyosabban érintenek minket, mint vélnénk a már lezárt 1991-es évét.
De kétségkívül ezt az egész költségvetési, zárszámadási és a társadalombiztosítási törvényt egységében és történetében kell látni. 1991. év volt az első – a miniszteri expozé szerint is, de talán mindannyian emlékezünk rá ", amikor saját költségvetésünk volt. Saját költségvetésünk azonban az előző évek költségvetési gyakorlatának megfelelően egy bázisszemléletű, göngyölített kiadással számolt. Ezzel nem is lettek volna különösebb problémák. A teljesülés során valóban a kiadási oldalon különösebb gondok nem jelentkeztek. Úgy látszik, ez a mechanizmus működik tovább, attól függetlenül, hogy a gazdaság átalakul.
A bevételi oldalnál, ahol teljesen új viszonyok, új gazdasági körülmények, legalábbis átalakuló gazdasági körülmények közepette új szereplők jelentkeztek, ott tapasztaltunk először gondokat. Hogy ez júniusban volt, vagy szeptemberben, ez most már vitatható. De tény az, hogy a befizetések nem érték el a tervezett szintet.
A vállalkozások nyereségadó-befizetései csak 75%-ban teljesültek, 101 helyett 77,3 milliárd. Az adókedvezmények hatásai, amelyek a kivételek és a kedvezmények csökkentése irányában hatottak volna, azok ehelyett mintegy 34 milliárdos differenciát mutattak, megint a bevételek hátrányára. A pénzintézetek 7 és fél milliárddal kevesebbet fizettek be, az ÁFA-bevétel 9 milliárddal volt kevesebb, a fogyasztási adó 15,7 milliárddal, az APEH-nél nyilvántartott adók 64,2 milliárddal, a vámbevételek 45 milliárddal.
(18.50)
Ha ezeket összeadjuk, akkor egyszerűen az a csoda, hogy ez a költségvetés egyáltalán lábon tudott maradni az év végéig.
Mit lehetett tenni ennek a hiánytömegnek az észlelésekor? Majd a kisebbségi véleményben elmondják, hogy nyilván a kiadásokat kellett volna ennek arányában csökkenteni, hiszen ezeket a bevételeket valóban csak rendőrök odavezénylésével lehetett volna behajtani, amit ugye nem tartunk kívánatosnak. Ezeknek a kiadásoknak a csökkentése lehetséges lett volna – furcsa módon – azokon az eszközökön keresztül, amit a pénzügyminiszter úr éppen az előbb az expozéjában javasolt, nevezetesen a nem hatékonyan működő szociális és egészségügyi rendszer reformján keresztül. De hát '91-ben évközben átállni egy állampolgári jogon járó családipótlék-, gyes-, gyed-, szociális ellátási rendszerről egy rászorultsági elven működő rendszerre, aminek a kritériumait igazán még ma sem tudjuk, nem tudjuk, hogy ez mennyiben igényel ellenőrzést, és egyáltalán ellenőrizhető-e, megállapítható-e a rászorultság – valódi rászorultság ", megállapítható az egy főre eső tényleges jövedelem? Tehát ezt év közben – hogy is mondjam – receptként alkalmazni igen kockázatos vállalkozásnak tűnik, még így utólag is, akkor menet közben ez valóban elég életveszélyes vállalkozás lett volna, és ezért mi inkább azt mondjuk most is, amit akkor mondtunk, hogy szolgáltatást, juttatást, vívmányt megszüntetni csak akkor lehet, ha helyette mást tudunk állítani.
Ez egy olyan juttatása a nagy elosztó rendszernek, amit megvonni anélkül, hogy helyette adni tudjunk valamit, igen kétséges, és azt hiszem, hogy a bizottságunknak nemcsak a többsége, hanem a bizottság teljessége sem támogatna ilyen törekvést.
A másik csomópont, tehát azon a kérdésen túl, hogy mit tett a Kormány, vagy mit nem tett, amikor észlelte a hiányt, és mi lett volna a kötelessége – a másik ", már sokkal közelebb vitt a bizottság feladatához: a társadalombiztosítás és a költségvetés viszonya és egymással való összefüggésének a kérdésköre volt.
Ezt megint csak történetében kell nézni. A társadalombiztosítás ugye '89-es törvény alapján '90. január 1-je óta független a költségvetéstől, de azóta is számtalan szállal, mintegy köldökzsinórral kapcsolódik a költségvetéshez.
Az időben három ilyen szál van. Az egyik az az egykori költségvetési támogatása a társadalombiztosításnak, amikor lakásalapkötvény-vásárlás címén tehermentesítette a költségvetést. Ennek a 25 milliárdos mostanra összegyűlt teljesítését, visszafizetését a költségvetésnek a '92. év elejéig kellett volna teljesíteni, s azt valóban a Számvevőszék joggal a szemére vetheti a pénzügyi kormányzatnak, hogy miért nem tett erre még csak kísérletet sem. Nem tett kísérletet. Ez egy olyan adósság, amit úgy kaptunk, hogy nem kértük, de vissza kell előbb-utóbb fizetni. Tehát a következő évi költségvetésnél erre gondolni kell.
A második csomag szintén egy ilyen örökölt púp a hátunkon, az, hogy sok-sok, a társadalombiztosítás által finanszírozott olyan kifizetés történik, ami nem a társadalombiztosítás befizetésein alapszik, hanem állami, ha tetszik, költségvetési pénzen, olyan, mint a családi pótlék, a gyes, a gyed, a politikai okból rehabilitáltak nyugdíj-kiegészítése és még néhány egyéb apróbb tétel.
Ez egy szerencsétlen szerkezet, mert ugye, a társadalombiztosítás kifizeti ezeket, majd utólag megkapja a költségvetéstől, az ügyviteli költséggel együtt. S az, hogy utólag megkapja, ezen nincs is vita, mert eddig tudomásom szerint mindig meg is kapta, itt csak az utólagban van a gond, mert hát kvázi ezzel hitelezi a társadalombiztosítás a költségvetésnek.
Az, hogy ezzel ügyviteli kiadások vannak, ezen aztán már vitatkozott a két érintett fél. Itt a történet során hosszasan zajlott az, hogy az egyik törvény azt mondta, hogy fél százalékot kell kezelési költségként fizetni, a másik azt mondta, hogy 400 millió forintot. A végén valami olyat fizetett a PM, hogy 300 milliót, ami ugyan magasabb a 0,5%-nál, 1%-nak felel meg, de még mindig kevesebb a 400 milliónál, tehát 100 millióval tartozik. Úgyhogy ez egy vitatott kérdés, amiből egy tanulság van, hogy ezt egyszer s mindenkorra rendezni kell.
Rendezni kell továbbá – de majd a társadalombiztosítás költségvetésének tárgyalásánál bőven lesz alkalmunk beszélni erről – azt a kérdést, hogy mások az elszámolási, a számlaadási, a rovatolási, tehát a pénzügytechnikai előírások a társadalombiztosításnál és a PM-nél, ezért aztán nem lehet összehasonlítani igazán a két összeget, ezért nagyon nehéz eligazodni ebben.
Erre nézve mondom, most nem térnék ki arra, hogy a bizottságunk két ízben határozatot hozott ennek az egységesítéséről. Most valószínűleg kénytelen lesz egy országgyűlési határozati javaslattal élni, hogy végre történjék meg ez az egységesítés.
Tehát ezek a problémák mentek '89–'90–'91-ben. '91 végére aztán bejött egy vadonatúj gond, az, hogy 22 milliárd forint lett a társadalombiztosítás deficitje. Ez a 22 milliárd nem lenne deficit, ha vissza tudta volna fizetni a költségvetés a lakáskölcsönalapnak ezt a 25 milliárdját, de nem tudta. Nem is tudja, mert hát így is deficites, méghozzá elég rendesen, ugye 69 helyett 114 milliárd forint összegben.
Erre kitaláltak egy olyan konstrukciót, ami azt jelentené, hogy megint csak hitelez a társadalombiztosítás a költségvetésnek, tehát az ő tartalékalapjai terhére ezt a deficitet állja, de majd három év alatt ez valami módon visszakerül hozzá.
Most ez a konstrukció, úgy érezzük – és a többségi vélemény is ez ", hogy nagyon nehezen elfogadható, hiszen a társadalombiztosítás amióta csak önálló, mindig likviditási problémákkal küszködött, mindig a nyugdíj-megelőlegezési alap terhére tudta a kifizetéseit teljesíteni, ami egy nagyon nagy gesztus a költségvetéstől, hogy ilyen van, csakhogy ez kizárólag a nyugdíj-megelőlegezést szolgálja, tehát ha a társadalombiztosítás törvényesen kíván eljárni, akkor nem teheti, hogy az egészségügyi kiadások fizetéséhez azt az alapot – a nyugdíj-megelőlegezési alapot – igénybe vegye.
Ezért ha a két alap az Országgyűlés határozata szerint elkülönül, akkor az egészségügy ily módon finanszírozhatatlanná válik. Ez azt hiszem, egyikünknek sem érdeke. Tehát a nyugdíj-megelőlegezési alapot – amelynek azért ez a neve, mert amikor létrejött, még nem volt más, csak nyugdíjalap – át kell alakítani nyugdíj- és egészségügyi finanszírozási alappá, vagy kétfelé vágni, vagy pedig ennek a 22 milliárd deficitnek a rendezésére más megoldást kellene találni.
A harmadik probléma az volt, hogy ezek után mit csináljunk. S miután a társadalombiztosítási alapok költségvetését tárgyalni szeretnénk, és lehetőleg együtt, tehát közel egymás után, lehetőleg már holnap a költségvetéssel, a nagy zárszámadással, meg szeretnénk, ha lenne '93-as költségvetésünk, ezért úgy döntöttünk, az általános vitára bocsátásnál igent mondunk, nem akadályozva ezzel a jövendő költségvetésnek elkészültét és a társadalombiztosítási költségvetés tárgyalását. Ezt az igent kimondtuk, némiképp keserű szívvel, és arra utal, hogy a társadalombiztosítási alap költségvetési tárgyalása során a részletes vitában a két alap gazdálkodását együtt szabályozó intézkedési javaslat megtételére fel fogjuk kérni a Kormányt.
Köszönöm szépen. (Taps.)
