KOMOR SÁNDOR, az MDF képviselőcsoport vezérszónoka:
KOMOR SÁNDOR, az MDF képviselőcsoport vezérszónoka:
KOMOR SÁNDOR, az MDF képviselőcsoport vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az államháztartás 1991. évi gazdálkodásának értékelését az Állami Számvevőszék jelentéséből vett felvetésekkel szeretném kezdeni.
Az Állami Számvevőszék jelentése elején lerögzíti – és most idézném: "A költségvetési törvény részletezettsége alapvető változást jelentett az állami költségvetési rendszerben. Az új szerkezet lehetőséget ad az Országgyűlésnek arra, hogy költségvetési és zárszámadási jogát közvetlenül is gyakorolhassa, a költségvetés végrehajtását részleteiben is nyomon követhesse. Határozott előrelépést jelent ez az elmúlt rendszer költségvetés-készítési gyakorlatához képest.
Az 1991. évi költségvetési törvény a korábbiaknál részletesebben tartalmazza a pénzügyi előirányzatokat, az azok felhasználására vonatkozó szabályokat, így először nyílt lehetőség a költségvetés végrehajtásának törvényességi, szabályszerűségi vizsgálatára."
(19.10)
A költségvetési törvény végrehajtásának elemzéséhez át kell tekintenünk az 1991-es gazdasági év folyamatait. Ezek a folyamatok jelentős változásokat mutatnak a korábbi évek és a tervezett adatok vonatkozásában. Elsőként a monetáris folyamatok bel- és külgazdasági hátterével szeretnék foglalkozni.
Nemzetgazdaságunk 1991-ben a monetáris folyamatok és különösen a nemzetközi pénzügyi egyensúly területén jó eredményeket ért el. Közismert, hogy a konvertibilis folyó fizetési mérleg a tervezett 1,2 milliárd dollár hiány helyett 267 millió dollár aktívummal zárt. Ez és az a másfél milliárd dollár működőtőke-beáramlás fő szerepet játszhatott abban, hogy az ország devizatartaléka meghaladta a 4 milliárd dollárt. A nettó adósságállomány emellett 1,4 milliárd dollárral csökkent.
Az ország mindezek mellett fizetési kötelezettségeinek 1991-ben maradéktalanul eleget tudott tenni. A bruttó adósságállomány összetétele javult, vagyis csökkent a rövid lejáratú tartozások aránya a hosszú lejáratú tartozások javára. Az adósságszolgálati ráta, vagyis a hiteltörlesztés és kamatfizetés, az áru- és szolgáltatásexport százalékos aránya az 1990. évi 43,2%-ról 1991-ben 32%-ra mérséklődött. 1991. februártól megindult az infláció havi ütemének csökkenése. Évi összesenben az ártámogatások leépítése, valamint az árliberalizálás elkerülhetetlen következményeként a fogyasztói árszínvonal mintegy 35%-kal, az ipar belföldi értékesítési árszínvonala pedig közel 30%-kal nőtt az előző évihez képest.
Mindkét tényező markánsan csökkenő tendenciát mutatott, így elkönyvelhető, hogy az infláció túljutott 1991-ben a csúcspontján.
Az agrárágazatban egy 1,1%-os csökkenés volt mérhető a felvásárlási árakban. Ez a mezőgazdaság jövedelmezőségét ugyan rontotta, de az inflációt mérsékelte. Kedvező eredményeket igen kemény külső és belső feltételek mellett sikerült elérni.
A külkereskedelmi kapcsolatokban jelentős átrendeződés ment végbe. Összeomlott a korábban a forgalom 50%-át kitevő keleti piac, ezenkívül a KGST bukását követő konvertibilis elszámolásra való áttérés komoly cserearányromlást eredményezett. A kettő együtt mintegy 2 milliárd dollár veszteséget okozott az országnak.
A külső feltételek drasztikus romlása miatt a belső és külső egyensúlyt csak a belföldi kereslet szigorú szűkítésével lehetett helyreállítani. Csökkent a lakossági és a termelői felhasználás, csökkent a beruházások volumene. Ez, továbbá a korábbi évtizedekből örökölt gazdasági szerkezet átalakítása, az elavult, ráfizetéses tevékenységek megszüntetése a termelés visszaeséséhez vezetett.
Még egy jelentős dolog, hogy a korábban ismeretlen munkanélküliség jelentősen megnövekedett, év végére elérte a 8,5%-ot.
Az ipar termelése közel 20%-kal, a mezőgazdaságé 4%-kal, az export 9%-kal, az import mintegy 7%-kal maradt el az előző évitől. Meg kell azonban jegyeznem, hogy számos szakértő véleménye szerint a kisvállalkozások teljesítményének statisztikailag nem kimutatható növekedése miatt a tényleges visszaesés lényegesen kisebb volt.
A gazdaság vártnál nagyobb teljesítmény-viszszaesése, valamint a kibontakozó magánszektor kisebb adófizetései miatt csökkentek az adóbevételek, ami a költségvetésben a tervezettet meghaladóan 114 milliárd forintos hiány kialakulásához vezetett. A piacbeszűkülés, a termelés csökkenése miatt a vállalatok jövedelmezősége romlott. A lakossági jövedelmek erőteljesen differenciálódtak. Széles néprétegek életviszonyai számottevően romlottak. Ugyanakkor a lakosság csökkenő reáljövedelméből többet takarított meg 1991-ben, mint az előző évben.
A gazdaság a példátlan mértékű külső sokk hatásához a vártnál jobban tudott alkalmazkodni. Ennek az alkalmazkodásnak az eredményeként sikerült megőrizni a gazdaság egyensúlyát, miközben az export – ezzel összefüggésben természetesen az import, és mindkettő összefüggésében a termelés – csökkent. Romlott a kereskedelmi mérleg pozíciója. Igaz, itt meg lehet említeni, hogy az exportcsökkenés mértékéhez képest lényegesen kisebb mértékben. Ezt a romlást kiegyenlítette a lakossági devizaszámlák állományának növekedése. Emögött minden bizonynyal túlnyomórészt áru- és szolgáltatásexport húzódik meg, még ha a statisztika ezt nem is mutatja.
A külföldi tőke hazánkba vetett bizalmát mutatja a nagymértékű működő tőke beáramlása. Más szóval a monetáris szféra sikere a reálfolyamatok alakulásának eredménye és tükörképe volt. Ez a siker nem jöhetett volna létre, ha a reálszféra nem rendelkezik az ehhez szükséges alkalmazkodóképességgel.
Jó példa erre a keleti piac összeomlását követő gyors nyugati exportorientáció, amely napjainkban is jelentős, érezhető hatású. Ez a folyamat 1991-ben indult meg.
1991 eredményei, az, hogy a rendkívüli erejű külső megrázkódtatások és a gyors szerkezeti átalakulás ellenére a recesszió még elviselhető mértékű maradt, s ugyanakkor a gazdaságot ért nagy veszteségek ellenére az infláció nem szabadult el, tovább szilárdult a külső egyensúly, ez a két tétel azt bizonyítja, hogy a monetáris politikának sikerült a két veszély közötti szűk folyosón maradnia.
Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomat azzal kezdtem, hogy az Állami Számvevőszék jelentéséből idéztem. Szeretnék ismét az Állami Számvevőszék megállapításaihoz visszatérni. Két kérdést emelnék ki ebből a jelentésből.
Az egyik a pótköltségvetés-készítési kötelezettség, a másik pedig az 1991. évi költségvetési hiány finanszírozásának témaköre.
A pótköltségvetési kötelezettségről. Az 1991. évi költségvetési folyamatok tükrében igencsak vitatható, hogy már június hónapban megfellebbezhetetlen módon látható volt a kialakult költségvetési hiány. Ez inkább augusztus"szeptember hónapokra tehető, amikor a költségvetési előirányzatok módosításának lehetőségei már erősen korlátozottak. A pótköltségvetés készítésének elmulasztását olyan összefüggésben kellene minősíteni, hogy volt-e érdemi lehetősége, illetve célszerűsége év közben feltételrendszert változtatni, a költségvetési gazdálkodást – mértéke folytán – alapvetően megzavaró kiadáscsökkentő intézkedéseket hozni, garanciákat felfüggeszteni.
A Kormány ezt elkerülendő, inkább a nagyobb hiány vállalása mellett döntött. A probléma súlyának érzékeltetése érdekében ki kell emelni a következőket.
A hiány tervezett szintre való visszaszorításához – utolsó negyedévi, azaz október 1-jei kormányzati döntéseket feltételezve, hiszen a hiány szeptemberben lépte túl először az előirányzottat – mintegy 140 milliárd forintos intézkedési csomagra lett volna szükség. Ugyanez év közbeni döntéssel 70 milliárd forint, mivel a 35 milliárd forint túllépés természetesen egész évre vonatkozik. A Pénzügyminisztérium határozott véleménye szerint ilyen mértékű belső keresletcsökkenés – ami szükségképpen az életszínvonalat és a lakossági fogyasztást érintette volna – a gazdasági növekedésben a ténylegesnél érezhetően nagyobb visszaesést és magasabb inflációt okozott volna.
(19.20)
Ezt pusztán gazdasági okok miatt sem volt szabad elvállalni. A pótköltségvetés problémakörét tehát nem csupán merev jogtechnikai kérdésként, hanem ami ennél lényegesen fontosabb, gazdasági, pénzügyi problémaként is kell elemezni. A Számvevőszék jelentésében megmaradt az első változatnál.
Kérdőjeles ezen túlmenően a költségvetési törvény ide vonatkozó előírása is, hiszen megfogalmazásánál fogva lehetőséget ad a Kormánynak a mérlegelésre.
Második kiemelkedő témakörnek említettem az 1991. évi költségvetési hiány finanszírozásának kérdését. A költségvetés jóváhagyottnál nagyobb kincstárjegy-kibocsátásai a tervezettet meghaladó hiány miatt voltak elengedhetetlenek. A költségvetés a tervezett kiadások finanszírozását lehetővé tevő likviditási szükségletének biztosításához forrásokra volt szükség. Vagyis a kincstárjegyállomány növelésére vonatkozó felhatalmazás túllépése önmagában nem minősíthető, nem ok, hanem okozat volt. A forrásbevonások várható ütemének előre történő meghatározása, így a kamatterhek pontos meghatározása, a változó és fix kamatozású kincstárjegyek esetében a papír konstrukciójából következően a befektetői szándékok előzetes ismeretének hiánya miatt lehetetlen, de legalábbis rendkívül bizonytalan.
Tisztelt Országgyűlés! Az egyes fejezetek tartalmáról nem kívánok szólni, a miniszter úr expozéjában erre részletesen kitért. Az államháztartási törvény szelleméhez közelítő, számos elemében új költségvetés, illetve annak végrehajtásának tanulsága felveti az előrelépés kérdését. Példázza ezt az Állami Számvevőszék jelentése is.
Ehhez kapcsolódva szeretnék egy-két gondolatot felvetni. Az egy-másfél éves új költségvetési rendszerű működés az év közepén elfogadott államháztartási törvény előzetes kipróbálásának is minősíthető. De az a benyomás, hogy a számvevőszéki ténymegállapítások mellett háttérbe szorultak a költségvetés jövőbeni működését befolyásolható rendszerszemléletű állásfoglalások. Több vonatkozásban, részben az államháztartási törvény keretjellege, részben szabályozatlanul hagyott kérdései miatt, részben a számvevőszéki ellentmondó vélemények miatt a konkrét megoldás 1992–93. évi módját illetően is kérdések merülnek fel. Ilyen kérdések lehetnek a következők.
Az állami forgóalap és a központi költségvetési szervek mint külön-külön szabályok szerint működő alrendszerek egységes központi költségvetésként való értelmezése. Másik kérdés: a költségvetési bevételek és a kiadások bruttó-nettó értelmezése, cash flow-jellege pótkezeléssel vagy a nélkül, a maradványok értékesítése és szabályozása. Mindezekből következően a költségvetési hiány definiálása, a költségvetési forgóalap évközi finanszírozásának és a költségvetés Országgyűlés által megállapított hiánya finanszírozásának kettéválasztása.
Ezen túlmenően a pótköltségvetés-készítési kötelezettség definiálása, a költségvetési előirányzatok teljesülésében az évközi elmozdulások mértékei függvényében. Ezen túlmenően az intézményi pénzmaradványok ügye, amelynél az Állami Számvevőszék jelentése azt a megoldást sugallja, miszerint a központi költségvetési szerveknek ne legyen pénzmaradványa, a bankszámlán lévő pénzek év végére kerüljenek át a forgóalapba. Azt hiszem, ez mindenféleképpen megtárgyalandó probléma, hiszen nem lenne célszerű azt elérni, hogy a költségvetési szervek december 31-én, ha indokolt, ha nem, elköltsék a pénzmaradványokat. Ezekben a kérdésekben, úgy tűnik, még nem kristályosodtak ki a vélemények; természetesen itt az ÁSZ-jelentésre gondolok. Ez úgy gondolom, hogy hátráltatja az államháztartási törvény végrehajtási jogszabályainak kidolgozását is. Mindenképpen szükséges ezeknek a kérdéseknek a megvitatása, kidolgozása.
Nyilvánvalóan az 1991-es zárszámadást illetően ez már nem lehetséges, viszont mindenképpen követendő megoldás lenne, hogyha erre választ kapnánk a '92-es év zárszámadásának tárgyalásáig.
Mindezen felvetésekkel szeretném felszólalásomat zárni, és egyben javasolnám az Országgyűlésnek az 1991. évi zárszámadás elfogadását.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
