SZŰCS M. SÁNDOR (MDF)

Teljes szövegű keresés

SZŰCS M. SÁNDOR (MDF)
SZŰCS M. SÁNDOR (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Roppant örülök, hogy az ellenzék mosolyog, de kicsit sírásos is ez a dolog, mert újra elhangzik egy varázsszó: az éhségsztrájk. Én nem szeretem használni azt a kifejezést, hogy "úgy kerültünk bele, mint Pilátus a credóba", de velem is ez történt meg; talán nem kellene mosolyogni, bennem is egy-két érzést kiváltott Petrenkó képviselőtársunk megjegyzése, és hátha lesz neki is üzenete annak az egy-két-háromszáz kistermelőnek, aki holnap éhségsztrájkot akar kezdeni.
(10.30)
Szombaton a Kelet-Magyarország újságban jelent meg egy rövid cikk – amelyik 80-85 ezer példányban jelenik meg, tehát nem elhanyagolható lap ez ", hogy Szabolcs egyik községéből, Kótaj községből Csengerbe indultak az Agrofruct felszámoló telepére, ahol gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzem működik. Profilvezetve ezt a céget mindjárt 800 millió veszteségbe szalajtották, s aztán sok kistermelőnek tartoznak vele.
A kótaiak nem az idei paradicsomok áráért harcolnak, tévedés ne essen – habár ha a szeptembert nézzük, akkor tudjuk, hogy lassan vége a paradicsomszezonnak ", a tavalyi éviért, aminek ők a palántáját igen régen ültették el. Körülbelül olyan lehet ez, mintha a diósgyőri munkás vagy a dunaújvárosi munkás a 12 000 forintos fizetéséből csak nyolcat kapna meg, hetet vagy ötöt. De márciusban a szabolcsi parasztságnak mintegy 215 millió forinttal tartoztak.
Ezek az emberek elindultak, mert nem láttak más reményt, hogy pénzük töredékéhez jussanak. Téeszelnökük utánuk menve még szót tudott érteni velük, hogy ne pakolják fel az iroda dolgait, gondolom, hogy nemigen épségben kerültek volna fel, s a néhány nyugati kocsi, amely általában irritálja a szabolcsiakat. A feldolgozóüzemek egy-két milliárdos veszteséggel zárták ezt a szép időszakot, a tervgazdálkodás idejét, de van olyan cég, amelyik 8 db Renault 19-essel tudja örvendeztetni az ő embereit, holott 50-60 vagy talán még több fizetési nappal késik.
Azzal fordultak vissza az emberek, hogyha a Parlamentben hétfőn vagy kedden egy napirend előtti felszólalással valamilyen eredményre el lehet jutni, akkor nem mennek le, de ha nem lesz eredmény ebben a dologban, akkor közel 300 termelő készül lemenni Csengerbe. Én örülök, hogy nem a Parlament elé készülnek, és ez nem azért van, mert Szabolcs messze van Budapesthez, hanem azért, mert törvénytisztelők. De a gazdasági rablás folyamatos dolgait én úgy gondolom, hogy minden, kicsit csak felelősséggel megterhelt képviselő átérzi. Lehet, hogy ebből a 800 millióból is egy-kétszáz millió nagyon kimutatható kft. felé vette az irányt. Hogyha én a papírokba beletekinthetek, meglátom, lehet, hogy a termelőkkel együtt, de lehet, hogy magam az Országos Rendőr-főkapitányságnál a följelentést megteszem.
Nos, tegnap Kupa Mihály pénzügyminiszter úrral, a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági tanácsadójával, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárával beszéltünk, hogy milyen megoldást lehetne találni, mert félő, hogy a fellobbanó láng egy kicsit perzselni fog. De hát azért az országnak azon a területén történnek ezek a fosztogatások és rablások, ahol a legkevesebbet keresik az emberek, ahol 20% felett van a munkanélküliség, ezen belül a 35 év alattiak az 50%-ot teszik ki, és nagyon sok olyan papír jut el hozzám, ahol 3200-3500 forint a munkanélküli-segély, s a téeszek 65%-a padlót fogott, persze jobb lett volna, ha meg sem alakultak volna '60-ban, maguk alá temetve igen sok családot. Fiatalok és gyermekek nem tudnak tanulni, és eléggé elkeseredett az állapot.
Tehát, én azt remélem, mivel a mai napon több minisztériumban ezzel kapcsolatban elkezdődik a munka, ez az alapítvány létrejön, hogy a termelők legalább az odalevő pénzüknek az 50%-ához hozzájussanak. Én kérem, hogy a Ház segítsen ebben.
Szeretném kérni a belügyminiszter urat, a független bíróságot, aztán az ügyészséget, hogy a gazdasági bűnözőktől szabadítsák meg az országot. Ha úgy van rendjén, hogy komoly döntés születik, igazságos bírósági döntés, lehet, hogy ezeket az embereket két-három évre is el kellene küldeni a börtönbe pihenni, hogy addig a gazdaság levegőt vehessen.
Én azt kérem a kótaiaktól, hogy adjanak egy hetet – volt már egyszer egy napirend előtti felszólalás a földfoglalással kapcsolatban, s akkor is egy-két hetet kértünk ", hogy előre jussunk ebben az ügyben. Ha nem, akkor cselekedjenek belátásuk szerint, de törvényesen.
Én kérem, hogy az elkeseredett, igen sok munkát és pénzt a gazdaságba beleáldozó embereket segítsük valami módon, és akár aszály van, akár bő termés, szinte minden – mivel nem rendezettek a demokratikus vonalak – a parasztságot sújtja. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem