SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Egy kérdésem lenne tulajdonképpen az országgyűlési határozati javaslat előterjesztéséhez.
Teljesen egyetértve azzal az aggodalommal, amit a preambulumban megfogalmaznak, teljesen egyetértve azzal az indoklásban megfogalmazottakkal, hogy fel kell gyorsítani a törvénykezési munkát, ön mint kormánypárti képviselő biztosan jobban van informálva, hogy reális-e az a célkitűzés, hogy a Számvevőszék jelentésében megfogalmazott célok, illetve a törvényi fomában megjelenő feladatok, amelyek igen fontos és nagy formátumú kérdéseket próbálnak rendezni az egészségügy egész rendszerével kapcsolatban, az egészségbiztosítás és más biztosítások rendezésének, az állami felelősség kérdését irányító és finanszírozó rendszernek az értékelését és törvényi formában való megfogalmazását, az egészségügyi ágazat forrásszükségletének kidolgozását tartalmazzák, a kormányzati felelősség kérdését próbálják. és lehetne folytatni, tehát tényleg igen komoly dolgokat tűz ki célul. Hogy ez – a javaslatban megfogalmazott, a köztársaság költségvetésével együtt történt benyújtás, ami legutolsó információink szerint szeptember 30. – nem okozza-e azt az eredményt, hogy eddig csak formálisan lehet bizonyos kérdéseket megtenni. Nem lenne-e célszerűbb egy szoros, de talán reálisabb határidőt kitűzni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem