DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP)
DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP)
DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A köznyelv az olyan törvényeket, amelyek csak a távlatokban ígérnek valamit, úgynevezett "ígérgetős törvényeknek" nevezi. Ilyen ígérgetős törvény volt a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény, amelynek az elfogadása után – nem régen – a Magyar Rádió híradásában a következőket hallhattuk: "A Parlament tegnap elfogadta a köztisztviselők jogellátásáról szóló törvényt." Ez az elszólás indítja gondolataimat abba az irányba, hogy úgy látszik, a freudi pszichoanalízis kihozza az emberekből azt a véleményalkotást, hogy tulajdonképpen mit is csinálunk mi itt.
Ha olyan művelt lennék a reformkori történelemben, mint sokan itt ebben a teremben, akkor talán meg merném kockáztatni azt, hogy manapság a mi Parlamentünket sokan jogellátmányi bizottmánynak hiszik. Ezen azt kell pontosan érteni, hogy nyilvánvaló, hogy az embereknek bizonyos jogaik – a kötelességeik mellett – eddig is voltak. A mi törvénykezésünknek a logikája az, hogy most különböző embercsoportokra vonatkozólag megváltoztatjuk az eddigi jogellátmányt.
Ennek a játéknak az egyensúlya nagyon fontos, és én úgy gondolom, hogy mindannyian nagy felelősséggel tartozunk a tekintetben, hogy ezeket az adományokat, megtartásokat, illetve elvonásokat kellő mértékkel és kellő bölcsességgel alkossuk meg.
Amikor én ennek a törvényjavaslatnak az úgynevezett módosító indítványait áttanulmányoztam, akkor örömmel állapítottam meg, hogy tisztelt képviselőtársaim, függetlenül párthoz való tartozásuktól, többségében az alaptörvény-javaslathoz képest jogokat kívántak adni, pluszban, annak a rétegnek, amit úgy nevezünk, hogy közalkalmazottak. Természetesen voltak olyanok is, akik szűkíteni próbálták a törvényjavaslathoz képest ezeket a jogokat, illetve bizonyos kötelességek előírásaival figyelmeztetni az itt dolgozókat bizonyos veszélyekre.
Egy másik dolgot is megállapítottam, hogy nem tudtam különbséget tenni a tekintetben, hogy most a jó vagy rossz javaslatokat – nem kívánom megítélni – kormánypárti vagy ellenzéki, avagy semleges vagy független képviselő képviseli, ugyanis egy dolog biztos, hogy a Parlamentben nagyon sokan vannak olyanok – magamat is beleértve –, akiknek közalkalmazotti múltjuk van, és reméljük, hogy lesz is ezután alkalmunk közalkalmazottként dolgozni, hiszen nem gondolom, hogy mindannyian a politikára szerződtünk el, hanem csak egy történelmi szituációban ide sodort bennünket az élet.
Ennek következtében én nagy tisztelettel javasolnám az Országgyűlésnek, hogy a jelentésben nagymértékben elutasított módosítványokat is alaposan tanulmányozzák, függetlenük attól, hogy kik adták be. Én példának okáért igen nagy szimpátiával viseltettem Varga János országgyűlési képviselőtársam javaslataival, amelyekről az előbb részletesen és hosszan tartó előadást hallhattunk.
Mégis, melyek azok a módosító javaslatok, amelyek bizonyos értelemben megérdemelnének egy kis odagondolást, még akkor is, hogyha – még egyszer hangsúlyozom – a különböző szakértői bizottságok, illetve a Kormányt képviselő előterjesztők nemlegesen foglaltak állást. Úgy látom, hogy e tekintetben is nagyon egységesek voltak, nem nézték azt, hogy kinek a javaslata, hanem – meg kell, hogy mondjam – 90%-ban vagy még többen elutasították ezeket a javaslatokat. Hogy ez jó vagy rossz, nem tudom most megítélni.
Én alapvetően azt tartom fontosnak, hogy legyen egy közalkalmazotti törvény, tekintettel arra, hogy a munkatörvénykönyv erre a rétegre nem terjed ki teljes mértékben, és majd az élet megmondja azt, hogy hol rossz ez a törvény. Ezt előre nagyon nehéz megmondani.
Én megmondom őszintén, hogy azokat a módosító javaslatokat, amelyek a munkáltatónak bizonyos értelemben a segítségét jelentő közalkalmazotti tanács véleményét kikérő javaslatok jelentik, úgy tekintem – még ha nem is fognak bekerülni a törvénybe –, hogy okos munkáltató vélemény nélkül nem fog dönteni, tehát nem fogja magára venni azt a terhet, amit úgynevezett egyszemélyi felelősként akar ez a törvény a törvény hatályába tartozó intézményekre rákényszeríteni.
Egyébként is úgy vélem, hogy a demokratikus gyakorlatnak a bővülése oda fog vezetni, hogy előbb-utóbb ezeket az ígérgetős törvényeket is majd át kell tanulmányoznia a Parlamentnek, és a megfelelő módosításokat kell alkalmazni akkor, amikor kiderül, hogy az életben másképp mozognak az emberek, máshol tapossák az utakat, s ennek következtében más megoldásokat kell alkalmazni.
Mindenesetre egy aggályomat azért megfogalmaznám – különösen a módosító indítványok ilyen jellegű áttekintése után –, nevezetesen azt, hogy ez a törvény nincs hozzásimítva a következő, várható, nagyon jelentős törvényekhez, nevezetesen a közoktatási törvényhez, a felsőoktatási törvényhez, akadémiai törvényhez. Ugyanis ez a tervezet egy olyan típusú, közpénzből fenntartott intézményt tart, mondjuk, ideálnak, amelyben nincsenek meg az erős autonómia jegyei, nincsenek meg azok, amelyeket viszont az előbb említett törvényeknek majdnemhogy mondanám, alfájának és ómegájának tartok, nevezetesen, hogy autonóm köztestületként megpróbálják ezt a közhasznú szolgálatot európai módon megszervezni.
Ennek következtében biztos vagyok benne, hogy amikor el fogjuk fogadni a közoktatási törvényt, illetve a felsőoktatási törvényt vagy az akadémiai törvényt, mindjárt problémák tömkelegével fogunk szembenállni ezen törvény miatt, tekintettel arra, hogy ez a törvény nem lesz adekvát azokhoz a szituációkhoz, amit esetleg a Parlament jónak tart, illetve amit az élet fog követelni.
A másik dolog pedig az, ami egy szocialista javaslatban megfogalmazódott, nevezetesen, hogy a törvény hatályát ki akarja bővíteni olyan jellegű intézményekre is, amelyek elfogadnak állami támogatást.
Én nagyon megfontolás tárgyává tenném azt a javaslatomat, ami nem szükségképpen kell, hogy a törvényben benne legyen, hanem inkább azoknak az intézményfenntartóknak a figyelmét hívnám fel, akik közpénzekkel is gazdálkodnak, a még Bundesrepublik Deutschlandnak nevezett államnak a közalkalmazotti törvényét, amely közalkalmazotti törvénynek a mellékletében benne vannak azon magánszféráknak a megállapodásai, akik elfogadták magukra nézve a közalkalmazotti törvényt, és ennek következtében az ott dolgozókra ez a törvény érvényes. Így például a nyugatnémet bankegyesület csatlakozott a közalkalmazotti törvényhez Nyugat-Németországban annak idején, amelynek következtében a banktisztviselőknek a jogállása azonos lett bizonyos jól definiált nyugatnémet közalkalmazottak jogállásával.
Ennek következtében én minden további nélkül el tudnám képzelni, hogy, mondjuk, az egyházak – amelyek iskolákat vagy úgynevezett közintézményeket fognak fenntartani – eldöntenék, hogy az általuk foglalkoztatottakra érvényesnek tartják-e a közalkalmazottak törvényét, ezért szerződést kötnének az ott lévő dolgozókkal, és minden vonatkozásban alávetnék magukat ennek a törvénynek. Tehát van megoldási lehetőség ezekre a kérdésekre is.
Tisztelt Országgyűlés! Én bízom benne, hogy az Országgyűlés meg fogja fontolni azon javaslatunkat, amelyet kormánypárti képviselők is és ellenzéki képviselők is előterjesztettek, nevezetesen azt, hogy az illetményrendszer életbelépését 1993. január 1-jére datálja a törvény. Én nem hiszem, hogy olyan nagy összeg lenne ez, amelyet nem lehetne a költségvetésben biztosítani, különösen a tekintetben, hogy az Országgyűlés kezében van az úgynevezett A/I. fizetésfokozatnak a megállapítási joga, tehát ennek következtében ezek kiszámíthatók, és még ebben az évben pontos számításokat lehetne készíteni, hogy mennyibe kerülne.
Ezen gondolatok jegyében ajánlom önöknek megfontolásra, hogy az általam elmondottakat a szavazásnál érvényesítsék. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
