ZSUPOS LAJOS (MDF)

Teljes szövegű keresés

ZSUPOS LAJOS (MDF)
ZSUPOS LAJOS (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szóban forgó törvényjavaslathoz 5183-as szám alatt egy csokor módosító javaslatot terjesztettem be, mely egy szakértői stáb munkája.
Engedjék meg, hogy a 23 pontba gyűjtött módosítási csomagról röviden szóljak. Módosításunk jellegüket tekintve két csoportra osztható. Egy részük pontosításokat tartalmaz – ezeket nem részletezném –, a másik részük érdemi.
Az érdemiek közül azzal kezdeném, hogy a 34. § (2) bekezdéséhez tett módosító indítványomat visszavontam.
A 34. § (5) bekezdését úgy kívánom módosítani, hogy a végkielégítés mértéke négyhavi illetménnyel emelkedjen, ha a közalkalmazott a nyugdíjra jogosító életkor betöltését megelőző öt évben válik a végkielégítésre jogosulttá. Úgy gondolom, fontos és lényeges különbséget tenni aközött, hogy fiatal vagy idősebb korban válik jogosulttá a végkielégítésre a közalkalmazott. Nyilvánvaló, hogy a nyugdíjkor előtt lényegesen nehezebb helyzetbe kerülhet, tehát indokolt a magasabb összeg.
A 4. pontban a 11. § (3) és (5) bekezdését elhagyni javaslom, mert véleményem szerint nem indokolt a közalkalmazotti törvény és a munka törvénykönyve közötti alapvető különbségtétel.
A módosító csomag 8. pontjában a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésénél javaslom bevezetni az áthelyezés fogalmát a törvény hatálya alá tartozó munkáltatók között. Ez tudomásom szerint a háború előtt is alkalmazásban volt, és ma is célszerű, mert mind az alkalmazottra, mind a munkáltatóra nézve jobb lehetőséget biztosít.
A 8. pontban az áthelyezéssel kapcsolatos feltételrendszer van megfogalmazva.
A 12. pontban a közalkalmazotti illetmény megállapításánál az évenkénti határozatot kívánom elhagyni annak érdekében, hogy szükség esetén az Országgyűlés rugalmasabban tudja követni a megélhetési költségek változását.
A 14. pont alatt a 71. § elhagyását javaslom, mert a munka törvénykönyve idevonatkozó rendelkezései megfelelőek az éjszakai pótlék vonatkozásában.
Ugyanide kapcsolódik a 15. pont alatti módosítás, ahol a munka törvénykönyve hatálya kiszélesítését javaslom. Ezáltal lehetővé kívánom tenni, hogy a törvény hatálya alá tartozó munkáltatóknál is kötelező legyen a műhelypótlék és az éjszakai pótlék fizetése.
Befejezésül a 22. pont alatt tett módosításról kívánok még szólni, ami szintén egy korábban már ismert és gyakorolt eljárás bevezetését javasolja. Ez a fegyelmi vizsgálat kötelező érvényű lefolytatása, ha a közalkalmazott önmaga ellen kéri. Ezzel mintegy lehetőséget teremtenénk arra, hogy a közalkalmazott önmagát tisztázhassa olyan vádak alól, melyek környezetében merültek fel, de igazi képviselő nélkül, és a közalkalmazott hitelét érintik, becsületét szennyezik. Úgy gondolom, erre különösen napjainkban igen sok példa van.
Módosításom alapvető célja az, hogy erősítsem a törvényjavaslat stabilitását, és a gazdaság mindenkori helyzetének megfelelően biztonságot nyújtsunk a közalkalmazottak számára.
Kérem a tisztelt Házat, módosító indítványaimat érdemük szerint támogassa. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem