NAGY FERENC JÓZSEF tárca nélküli miniszter:
NAGY FERENC JÓZSEF tárca nélküli miniszter:
NAGY FERENC JÓZSEF tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Mélységesen egyetértek Mécs Imre képviselőtársam felszólalásával. Az életüktől, szabadságuktól jogtalanul politikai okokból megfosztottak kárpótlásához Csépe Béla képviselőtársammal a 3604-es számú javaslatot adtuk be.
Köztársaságunk Kormánya igyekszik a negyven év sérelmeit, sebeit gyógyítani, és úgy érzem, hogy az a réteg, amelyről szólok, ugyanolyan sérült. A 9. § c) pontjáról van szó, a munkaszolgálatosokról, amely foglalkozik ezzel a kérdéssel, de elsősorban a zsidó munkaszolgálatosokra gondol, akiknek nagy része a második világháborúban a két frontvonal között, aknamezőkön pusztult el. Kétségtelen, hogy életet kárpótolni összeggel nem lehet. Azokat a fájdalmakat, sérelmeket, sebeket, amelyeket szenvedtek ezek az emberek, pénzzel megfizetni nem lehet. De valamit adni a hozzátartozóknak – özvegynek, gyereknek, leszármazónak – kétségkívül egy olyan gesztus, amely bizonyítja a társadalomnak, a Kormánynak és az Országgyűlésnek a jószándékát.
A 45 év alattiak nemigen emlékezhetnek vissza a Rákosi-évekre, az '51-es évre, amely a falusi osztályharcnak a legkiélezettebb időszaka volt, amikor az ipari szocializálás után a mezőgazdaságot is szocializálták. Ekkor következtek be az úgynevezett önkéntes földfelajánlások és a termelőszövetkezeteknek az első kísérletezései. Ebbe a koncepcióba beleillett szorosan az úgynevezett osztályidegeneknek az igénybevétele egyrészt a szocialista ipart építeni, de ugyanakkor a mezőgazdaságból is kivonni őket, és ellehetetleníteni az ottani nehéz helyzetet. Mintegy 40-45 ezer társamról van szó.
Én személyesen a kunmadarasi, a közép-európai legnagyobb szovjet repülőtér építkezésén vettem részt. Mi 25-től 40-ig az idősebb korosztály voltunk, akik között frontot, hadifogságot megjárt emberek voltak. De ugyanebben az évben behívták a tényleges sorkatonákat, a 20-21 éveseket, akik két–három évet töltöttek el igen nehéz körülmények között bányában, iparban, 2 forint per napi zsoldért. A vállalatok elszámolták a hadügyminiszter felé a teljesítményt – normára kellett dolgozni –, de mondom, a munkaszolgálatosok ebből csak a zsoldot kapták meg, mely a sors iróniájaképpen még a kötelező békekölcsön-jegyzésre sem volt elég.
A munka nem volt furcsa nekünk. Viszont az az embertelen bánásmód, ahogyan kezeltek bennünket, szöges drótkerítésben!… Jól emlékszem Kerekes Kálmán zászlóaljparancsnokunk, Szűcs Szilveszter D-tiszt – akit Szimatnak hívtunk – nem mulasztották el nap mint nap cinikusan, akár a reggeli eligazításkor, vagy este a körletlátogatáskor a figyelmünket felhívni, hogy: "Maguk itt fognak elrohadni!"
Aztán meg kell emlékezni arról, hogy az I-es század ikerbarakkjából, ahol budapestiek, értelmiségiek voltak, két fiatalt egy éjjel elvittek a Fő utcába. A másnapi suttogásból kiderült, hogy az egyiknek az édesapja állítólag Horthy Novara hajóján volt sorhajóhadnagy. De tudott, hogy ezek közül a munkaszolgálatosok közül is iparban, bányában szerencsétlenség folytán többen meghaltak. Megrázó élmény volt, amikor az emeletes ágyam fölött egy özvegy édesanyának minden reménysége – a fia – ott halt meg fölöttem. Óriási riadalom volt, ávósok, minden, de aztán megnyugtatták a közvéleményt, hogy tulajdonképpen nem történt semmi különös, egy kulákkal kevesebb van.
Szóval úgy érzem, hogy ez a diszkrimináció nem tartható fönn. Ezeket az embereket is – ha nem is olyan mértékben, mint a zsidó munkaszolgálatosokat, de – méltányosan kárpótolni kell. Hadd olvassam fel ezzel kapcsolatban Keresztesi István budapesti lakos nyilatkozatát, aki az akkori építő dandár műszaki parancsnokhelyettese volt, mérnök őrnagy rendfokozattal rendelkezett 1951–54 között.
Az építő dandár C megjelöléssel a katonai, politikai, erkölcsi és anyagi rehabilitáció érdekében folytatott erőfeszítések alátámasztására az alábbiakat írja le: Az építő dandárnál dolgoztatott C-honvédek valamennyien az akkori rendszer részéről politikai-lag mebízhatatlannak minősített személyekből állt, amely tükröződött a szervezeti felépítési rendben túlzott mértékben alkalmazott politikai és D-tiszti ellenőrzésben.
A C-katona mindenkori, fegyver nélküli felszerelése nullára leírt, illetve kiselejtezett felszerelés volt. A C-katonának nem jártak azok a mozgási szabadságot megtestesítő katonai kedvezmények, mint például a rendszeres szabadság, eltávozás stb. Zárt körletben való tartásukat a legszigorúbb előírások szerint fegyveres keretlegénység biztosította. A C-katonák munkájuk után fizetséget nem kaptak, csak zsoldot. Az építkezéseken dolgozó kivitelező vállalatok az ott dolgozó C-katonák teljesítményét mérték, de ez részükre – tárcaközi megállapodás alapján – nem került kifizetésre.
Szóval, ezeket az éveket elfelejteni nem lehet. Hírhedt volt a kőbányai Gergely utcai barakk is, ahol egy fuvarosból lett alkoholista, szadista táborparancsnok századosi rangban a jutasi őrmestereken messze túltett. És nem tudom, hogy ezek közül a bajtársaink közül élnek-e, én a legnagyobb emberséget ott tapasztaltam az angyalföldi munkásfiataloktól, mert olyanok is voltak Kunmadarason, akik nem értettek egyet a Rákosi-diktatúrával, és politikai okokból oda kerültek, és most a bajtársaim emlékénél időzöm itt, ezt a pillanatot megragadva.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hemingway üAkiért a harang szól" című művében erected a monument* az igazi helytállásért és a hősiességért, az önfeláldozó magatartásért. A kulákságról is jelent meg egy könyv, nem ilyen lírai hangnemben. Závoda Pál tótkomlósi író édesapjának a munkaszolgálatáról és a szülei tortúrájáról, a beszolgáltatások, a teljes ellehetetlenülés nagyon száraz, tényszerű adataival jelentette meg a könyvkiadásában.
Én arra kérem a képviselőtársaimat, egyetértve Zimányi Tibor képviselőtársamnak is az alapösszegre tett javaslatával, hogyha a módosító javaslatunk megszavazásra, illetve föltevésre kerül, kérem, értsenek egyet vele, mert úgy érzem, méltánytalan diszkrimináció lenne, hogyha ennek a 40–45 ezer embernek nem adnánk valami elismerést.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
