NAGY ATTILA (MSZP)

Teljes szövegű keresés

NAGY ATTILA (MSZP)
NAGY ATTILA (MSZP) Köszönöm szépen a választ, és el is fogadom. Egyetlen egy dolog érződik a válaszból, amit nagyon fontosnak tartok hangsúlyozni, hogy én úgy érzem, hogy általában a költségvetésnek bőkezűbben kellene ezt a problémát kezelnie, mert az elmondottak alapján is elég szűkösnek érzem azt az anyagi erőt, amivel a társadalomnak gondoznia kellene ezt a kérdést ahhoz, hogy mondjuk Einstein akkor is megírhassa 19 éves korában a relativitás elméletét, hogyha egy kis faluban éppen egy munkanélküli családba születik bele. Ehhez pedig feltétlenül nagyobb anyagi erőt kell a művelődési tárca számára biztosítani. Köszönöm szépen a választ, elfogadom. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem