KŐSZEG FERENC (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

KŐSZEG FERENC (SZDSZ)
KŐSZEG FERENC (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minthogy kérdés esetén viszonválaszra nincsen módom, szeretnék itt egy rövid, általános érvényű megjegyzést tenni.
Belügyminiszter úr az MDF március 15-i fórumán egyes idegenrendészeti intézkedésekkel kapcsolatban azt mondta, vitatják sokan, van-e jogalap rá, nincs-é jogalap rá, de nekünk nincs időnk elemezni.
Úgy vélem, igen veszedelmes, ha egy felelős miniszter szerint nem perdöntő kérdés, van-e egy intézkedésnek jogalapja vagy sem. A jogszerűség firtatása nem holmi liberális mindenre nemet mondás, nem filantróp túlérzékenység. Túl sokáig éltünk olyan viszonyok között, amikor közbiztonsági érdekből, államérdekből vagy a párt érdekében mellőzni lehetett vagy még inkább formálissá lehetettt silányítani a jogszerűség kérdését. Ezért vagyunk néhányan túlérzékenyek az effajta gondolkodásmód legapróbb jelére is.
Ami konkrét kérdésemet illeti, nem kívánok eltérni az írott szövegtől, de részben az idő múlása, részben egy félreértés következtében a leírtakat két ponton korrigálnom kell.
Az ügyben szereplő Wei Liz-hen asszony férjének a neve Hong Ya-feng az írásos kérdésben említett Kang Dang Sheng egy másik, az itt ismertetetthez igen hasonló ügy főszereplője.
A kérdésem benyújtása óta Wei Liz-hen megkapta a beutazási engedélyt, ezért a második kérdés a konkrét esettel összefüggésben túlhaladottá vált, általános érvényét azonban megőrizte.
Tisztelt Miniszter Úr! Wei Liz-hen asszony kínai állampolgár a belügyminiszter 13/1991. számú október 17-én kelt rendeletének 1. § (1) bekezdése és a munkaügyi miniszter ugyanazon napon kelt 7/1991. számú rendelete 5. § b) pontja értelmében, mint külföldi részesedéssel rendelkező gazdasági társaság vezető tisztségviselője tartózkodott Magyarországon. Ő – a férjével együtt – jelentős tőkebefektetéssel több céget alapított, amelyeknél mintegy 20 fő magyar munkaerő dolgozik.
Ennek ellenére a Budapest Rendőr-főkapitányság idegenrendészet februárban a házaspárt kiutasította az országból. A feleségnek átadott határozatban az a meglepő indoklás olvasható, hogy létfenntartását ismeretlen forrásból fedezi.
Wei Liz-hen bírósághoz fordult, de minthogy a jogorvoslati kérelemnek nincs halasztó hatálya, Csehszlovákiába távozott, és mint azóta megtudtam – ez nem szerepel az írott változatban – férje Hong Ya-feng pedig Pekingből kérelmezi már a beutazási engedélyt, hogy továbbra is innen irányíthassa az általa alapított ipari és szolgáltató vállalatot.
Időközben a Pesti Központi Kerületi Bíróság helyt adott a jogorvoslati kérelemnek, és a határozat végrehajtását felfüggesztette. Wei Liz-hen asszony ügyében a tárgyalást április 2-ára tűzték ki. Wei Liz-hen prágai nagykövetségünktől beutazási vízumot kért, de azt egyelőre nem kapta meg – időközben megkapta. Ügyvédje érdeklődésére külképviseletünk azt a tájékoztatást adta, hogy március 17-e óta kínai állampolgárok csak vízummal léphetnek a Magyar Köztársaság területére, a vízumkérelme elbírálása pedig az Országos Rendőr-főkapitányság hatásköre.
Kérdéseim az esettel kapcsolatban a következők.
Elfogadható-e, hogy a rendőrség egyes csalárd vállalkozókkal szerzett tapasztalatai alapján tisztességes vizsgálat nélkül önhatalmúlag megvonja a tartózkodási engedélyt olyanoktól, akik Magyarországon jelentős összegeket fektettek be és magyar munkavállalóknak is munkát biztosítanak.
Rendjén való-e, hogy kizárólag az Országos Rendőr-főkapitányság döntésétől függ, beutazhat-e az országba olyan személy, akinek az ORFK-val jogvitája van. Hadd tegyen hozzá – az írott szövegen kívül –, rendjén való-e, hogy ilyen esetekben fellebbezési lehetőség nincs, akár külföldön, akár itthon éri a kérelmezőt a rendőrségi határozat.
Végül pedig igaz-e, hogy a gazda szeme hizlalja a jószágot?
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem