SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A távközlésről szóló törvényjavaslattal olyan átfogó, ágazati szabályozást tartalmazó tervezetet nyújtottunk be az Országgyűléshez, amely egy száz éves időszakot zár le, és a társadalmi-gazdasági változásokkal összhangban megnyitja a teret a távközlésnek a piaci alapokon történő fejlődéséhez. A törvényjavaslattal egyúttal változatlanul őrizzük azon hagyományainkat, amelyeket a Baross Gábor által 1888. év augusztusában előterjesztett, később XXXI. számú törvényként kihirdetett első távközlési törvény, az 1881-es első működő hazai telefonhálózat létrehozása után hét évvel, összefoglalta és rendszerezte azokat a szabályokat, amelyeket kisebb módosításokkal napjainkig is alkalmaztak.
Az 1888-as törvényjavaslat egyértelműen tükrözte, hogy Baross Gábor megértette a kor technikai fejlődés iránti igényét és az ország gazdasági életének fejlődése szempontjából kellő súllyal tudta értékelni a hírközlés, ezen belül a távíró és távbeszélő szolgáltatások rendkívül nagy jelentőségét. A törvény az állam garanciájával lehetővé tette, hogy az akkori szolgáltatások minden vonatkozásában világszínvonalra emelkedjenek.
A Baross Gábor által kezdeményezett 1888-as XXXI. számú törvénycikk nagy lépésekkel vitte előre a távíró és főként a távbeszélő széles körű elterjedését. Előremutató volt, hogy kimondta – idézem –: "A távirda, a távbeszélő és villamosjelző, illetve ezek felállítása, berendezése és üzletben tartása az államnak fenntartott jogai közé tartoznak. Ettől fogva bárki másnak arra, hogy a Magyar Korona területén távirdát, távbeszélőt vagy villamos jelzőt létesíthessen, berendezhessen és üzletben tarthasson, a jelen törvényben megállapított engedélyt előzetesen kell kieszközölnie."
Az 1888. évi törvény előretekintő voltát az is bizonyítja, hogy azt csak a műszaki technikai fejlődésből fakadó változások miatt kellett 1925-ben és 1936-ban módosítani, és azt is akkor a távbeszélő hálózat automatizálása, új műszaki eszközök bevezetése és a kapcsolástechnikában és az átviteltechnikában történt műszaki fejlődés következtében.
Nyilvánvaló tehát, hogy hazánk a II. világháború előtt minden tekintetben lépést tartott a műszaki fejlődéssel, és a terület jogi szabályozásaiban is az európai élvonalba tartozott. Ezt a tényt bizonyítja többek között az is, hogy a Magyar Posta műszaki vezetése érezte először Európában szükségét annak, hogy a nemzetközi távíró és távbeszélő összeköttetések műszaki és kezelési szolgáltatását más országokkal egyetértésben, egységes elvek szerint kell rendeznie.
Magyar kezdeményezésre 1908. őszén Budapesten nemzetközi postamérnöki összejövetelt tartottak, s e tanácskozás vezette a szakembereket a későbbi években is a rendszeres információcsere formájának igényléséhez, a Nemzetközi Távközlési Egyesülés megalapításához, majd a genfi Távíró, Távbeszélő és Rádió Nemzetközi Tanácsadó Bizottság, a mai ITU létrehozásához. Sajnálatos, hogy ez a magas színvonalú műszaki és szabályozási munka, a tevékenység európai integrációja iránti elkötelezettség a II. világháborút követően megakadt.
A postáról és a távközlésről szóló, mind a mai napig hatályos 1964. évi II. törvény ugyan az 1888. évi XXXI. törvényt hatályon kívül helyezte, de az új törvény tartalmában és elveiben alig jelentett változást az 1888-as törvényhez képest.
Az 1964. évi II. törvény megerősítette, hogy a postai és távközlési tevékenység állami feladat, melyet kizárólagos joggal a Magyar Posta lát el. Ezt a 100 éves tevékenységi monopóliumot csak az 1988. évi, társaságokról szóló törvény oldotta.
A postáról és a távközlésről szóló törvényt a társasági törvény működőképességének biztosítása céljából ezért kellett korrigálni, amelyekre 1989-ben – összhangban a gazdasági és közigazgatási deregulációval – sor került.
A módosító törvényjavaslat előkészítésének idején folyamatban volt a távközlési és a híradástechnikai ipar kiemelt fejlesztését célzó, a távközlési hálózat rekonstrukcióját is tartalmazó program kidolgozása, s e program megvalósításának fedezetét, saját források mellett, alapvetően a kül- és belföldi pénzpiacon mozgósítható hitelekből, valamint a hírközlésbe bevonható egyéb forrásokból tervezték biztosítani. Ezért 1990. január elsejétől részlegesen feloldották az állami tulajdoni monopóliumot, és lehetővé tették, hogy a Magyar Posta jogutódjai, illetve az azok részvételével működő gazdálkodó szervezetek, társaságok is részt vehessenek egyes hírközlési tevékenységek folytatásában.
A tulajdoni monopólium oldásakor – összhangban az európai gyakorlattal – figyelemmel kellett lenni arra, hogy a hírközléshez fűződő magyar állami érdekek továbbra is érvényesíthetők legyenek. Ez a módosítás azonban még nem teremtette meg a külföldi tőke bevonásának feltételeit.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés elé most benyújtott, távközlésről szóló törvényjavaslat és az ahhoz kapcsolódó állami engedélyezési rend kialakítása Magyarországon újszerű feladatot jelentett a törvény mintegy 100 éves gazdasági és politikai monopóliumot biztosító működési feltételekhez képest.
Olyan törvényjavaslatot kellett előterjesztenünk a tisztelt Ház elé, amely megfelel egy demokratikus és piaci modell szerint működő társadalom követelményeinek és teret nyit a versenynek.
Ha a nemzetközi gyakorlatot vesszük figyelembe, a feladat mégsem volt úttörő jellegű, mivel az utóbbi 10 évben számos európai országban megalkották az új, liberalizált és privatizált távközlési piac jogszabályait. Az egyes országok jogrendje, fejlettségi szintje, adottságai, politikai alapelvei eltérnek ugyan egymástól, a távközlésről szóló törvények azonban mégis tartalmazzák mindazokat a sarokpontokat, amelyeket javaslatunknál mi is figyelembe vettünk.
Törvényünk, ha nem is 100 esztendőre, mint az 1888-as, de mégis hosszabb időszakra készült, segíteni ezzel is a távközléssel kapcsolatos igények kielégítését, a korszerű távközlési és informatikai szolgáltatások elterjesztését, a vállalkozások és a verseny elősegítését, miközben a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. sz. törvény ágazati szabályainak specifikációjával felkészül az erőfölényes helyzetbe kerülő közcélú szolgáltatók irányítására és kezelésére.
Ilyen keretek között nagy jelentőségű a távközléspolitika, melynek kialakítása a törvényjavaslat szerint a Kormány feladata, majd jóváhagyása az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.
A törvényjavaslat háttéranyagaként mellékelt, de azóta is formálódó koncepció képet ad arról, hogy ma hazánk távközlése katasztrofálisan elmarad a fejlett európai államok távközlési ellátottsági és minőségi színvonalától, s az országban 1,1 milliót meghaladó számú telefonfővonal működik, és ezt a hálózatot 1996 végéig közel háromszorosára kell bővíteni ahhoz, hogy a kitűzött gazdaságfejlesztési céljaink megvalósításához megfelelő távközlési infrastruktúra álljon rendelkezésre. Továbbá, hogy az ország 1100 településén lakók csak a nappali órákban vehetik igénybe rendeltetésszerűen az alacsony színvonalú manuális szolgáltatást, egyéb időpontokban csak segélyhívási lehetőségük van, s ezért 1994 végéig olyan fejlesztési programot kell realizálnunk, amely a kor színvonalának megfelelő távközléshez juttatja ezeket a településeket, valamint arról, hogy a gazdasági élet számára nélkülözhetetlen távközlési szolgáltatások – mint az adatátvitel, mobil rádiótelefon, személyi hívó és így tovább – országosan még nem terjedtek el, s ezért 1993 végéig létre kell hozni az egész országot lefedő távközlési alaphálózatot, amely lehetővé teszi ezeknek a szolgáltatásoknak a kiterjesztését és igény szerinti fejlődését.
A műsorszórás, ha nem is igényel hasonló mértékű fejlesztést, mint a távbeszélő hálózat és az egyéb távközlési tevékenységek, mivel nem küzd olyan súlyos gondokkal, mint a többi távközlési szolgáltatás, társadalmi és politikai jelentőségét tekintve mégis különös fontossággal bír. Fejlesztése, működése feltételeinek biztosítása új, a demokratikus politikai berendezkedésnek megfelelő és azt szolgáló lényeges feladat.
A távközlés, mint szolgáltatási szektor közel 24 000 ember számára nyújt munkalehetőséget és egy olyan hosszú, hagyományokra visszatekinthető ipari kultúra kapcsolódik hozzá, amely a távközlés fejlődésétől várja megújulását, erre alapozva bízik további létében és jövőjében.
Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslat feladata megteremteni azt a jogi keretet, amely garanciája a gyors ütemű fejlődésnek, biztonságot nyújt a befektetőknek, biztosítja a szolgáltatások minőségét és a felhasználók védelmét, lehetővé teszi a piac szereplőinek együttműködését, megnyitja az utat a korszerű távközlési szolgáltatási szint eléréséhez.
A törvényjavaslat vitájában várhatóan felvetődik majd, hogy egy ilyen nagy jelentőségű, átfogó ágazati törvény valóban teljesíti-e ezeket a funkciókat. Véleményem szerint – először is – a törvény a rendelkezésre álló eszköztárával mozgásteret biztosít a távközléspolitikai célok megvalósításához. Egyik ilyen lényeges eszköze az 1991. évi XVI. törvénnyel a miniszter hatáskörébe adott koncessziós pályázat, amely a távközlési törvényjavaslatban foglalt specifikációkkal tudja a távközlési piacot formálni, ugyanakkor versenyhelyzetet teremt bizonyos területeken párhuzamos koncessziók működtetésével.
A technikai és műszaki fejlődés ütemével összhangban a távközlési szolgáltatások széles választékát szabadon engedi a piacra. Egyetlen normatív feltételrendszert működtet: az egységes hálózat szempontjából szükséges műszaki és technikai előírásokat. A versenyszférába tartozó szolgáltatásokat a törvényjavaslat tételesen nem sorolja fel, mivel a technológiai és piaci igények fejlődése miatt ezek teljes körűen nem határozhatók meg. A legnagyobb liberalizációt az biztosítja, ha ezt a szolgáltatási tartományt nyitottan kezeljük.
Másodszor: a törvény hosszabb időre meghatározza működésének feltételeit azzal, hogy rögzíti a piac szereplőinek jogait, kötelezettségeit és együttműködésük kereteit. A Polgári Törvénykönyv közszolgálati szerződéseire építkezve meghatározza a hálózati és előfizetői szerződések tartalmát, a szerződéskötési kötelezettség mértékét és a fogyasztóvédelem jogi kereteit.
Harmadszor: a törvény a koncessziós körbe utalt távközlési tevékenységekkel olyan piacszabályozást hajt végre, amely garantálja a szolgáltatások megfelelő minőségét és folyamatosságát. A törvényjavaslat felfogása értelmében két dolog teszi indokolttá, hogy valamely távközlési tevékenység koncessziós körbe tartozzék. Az egyik az, hogy olyan szolgáltatásokról van szó, amelyekért az állam felelősséget vállal, s felelősségét a koncessziós szerződés megkötésével biztosítja. Ilyen például a közcélú telefon és közszolgálati rádió- és televízióműsor szétosztása és sugárzása. A másik az, hogy a szolgáltatók számának műszaki-gazdasági adottságok szabnak határt. Ide tartozik például a frekvencia felhasználásával működő közcélú mobil rádiótelefon vagy a személyi hívó szolgáltatás.
Negyedszer: a törvény meghatározza azt a hatósági tevékenységet, amely az állami beavatkozás lehetőségeit teremti meg annak érdekében, hogy a hálózatok műszaki alkotórészei – berendezések és eszközök – és az azokkal nyújtott szolgáltatások egységesen illeszkedjenek a szabványosított nemzeti és nemzetközi távközlési rendszerbe. Az államigazgatási eljárás pontosan szabályozott, nyilvános és mindenki által megismerhető rendszere biztosítja, hogy a távközlési hálózatok létesítésére, a szolgáltatásokhoz használt eszközök minősítésére minden esetben sor kerüljön.
Ötödször: a törvény rögzíti az állam felelősségét és a Kormány feladatait, hatáskörét. Az állami feladatok közül legjelentősebb a nemzeti távközléspolitika meghatározása, amelynek megfelelően alakítható a távközlési piac, az állami tulajdonosi jogok gyakorlásának módja, a kormányzati, nemzetbiztonsági és védelmi igények érvényesítése.
A távközléspolitikát a Kormány – a törvényjavaslat elfogadását, illetőleg a törvény megalkotása után 30 napon belül – az Országgyűlés elé terjeszti jóváhagyás céljából. A Kormány és az illetékes miniszter pontosan rögzített feladatkörben végzik a nemzetgazdaság számára rendkívül fontos infrastrukturális ágazat, a gazdaság egészének működőképességét befolyásoló távközlés irányítását, ellenőrzését.
A Kormány a Távközlési Tanács segítségével állandóan kapcsolatot tart majd a vállalkozókkal, érdekképviseletekkel, fogyasztókkal. Az érdekegyeztetési lehetőségeket az általános, demokratikus berendezkedés is determinálja.
Hatodszor: a törvény lehetővé teszi felzárkózásunkat Európához. Az Európához csatlakozás címmel jelzett funkciónak központi jelentősége van, amelyre szinte valamennyi törvénykezési, szabályozási és reáltevékenységnek tekintettel kell lennie. Magyarország számára feltétlenül az európai közösségi kapcsolatban merülnek fel távközlés, informatika témakörében a következő kérdések: szabványosítás, illeszkedés, együttműködés, minőségbiztosítás a berendezések és a hálózatok tekintetében, a távközlés-specifikus gazdaságpolitikai vonatkozások, valamint a közösségi jogi harmonizáció. Társulási szerződésünk különös hangsúlyt ad azoknak a funkcióknak, amelyek akkor érnek be igazán, ha teljes jogú tagjává válhatunk az Európai Gazdasági Közösségnek.
Tisztelt Országgyűlés! Az 1990 óta minden egyeztetési fórumot megjárt és többször ádolgozott és megvitatott törvényjavaslat véleményem szerint – és bízom benne, hogy majd az önök véleménye szerint is – megfelel a modern kor szellemének, és teljesíti azt a küldetést, amelyet az ország érdeke követel. Az ország érdeke most az, hogy minél több működő tőke áramoljon be, fellendüljön a gazdaság, legyen jól működő bankrendszerünk, ne csökkenjen, hanem emelkedjen a nemzeti jövedelem. Ne legyenek elmaradott térségek és elégedetlen emberek az országban. Ezt az érdeket szolgálhatja és szolgálja a távközlés azzal, hogy mindenkit időben hozzájuttat az információkhoz, áthidal időt és távolságot, elérhető közelségbe hozza az üzletet. Hozzájárul a családok mindennapjainak szervezéséhez és kapcsolattartásához. Ezt a célt szolgálja a benyújtott törvényjavaslat, melynek elfogadása új korszakot nyit majd a hazai távközlés történetében. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
