ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Mindezek után teszek javaslatot a ma kezdődő ülés tárgysorozatára.
1. A távközlési alaphálózattal összefüggő egyes törvények módosításáról rendelkező törvényjavaslat az 5212-es szám alapján.
2. A távközlésről szóló törvényjavaslat a 4548-as szám alapján.
3. A lágymányosi Duna-híd és csatlakozó úthálózata megvalósítását indítványozó határozati javaslat az 5240-es szám alapján.
4. A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályai módosításáról rendelkező határozati javaslat az 5199-es szám alapján.
5. Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat a 3413-as szám alapján.
6. A kárpótlási jegyek életjáradékra váltását indítványozó törvényjavaslat a 3870-es szám alapján.
7. Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok kiegészítő állami támogatását szabályozó törvényjavaslat a 4968-as szám alapján.
8. A közalkalmazottakról szóló törvényjavaslat a 3361-es szám alapján.
9. illetve 10. Interpellációk és kérdések.
Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e az ülés tárgysorozatára tett javaslatot. Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés – 2 államtitkári szavazattal – 217 szavazattal 3 ellenében 2 tartózkodás mellett a tárgysorozati javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az egyes napirendi pontok megtárgyalására lehetőség szerint az előterjesztés mellékletében szereplő ütemezés szerint kerül sor.
Felhívom szíves figyelmüket, hogy a határozathozatalokra való tekintettel mindkét ülésnap várhatóan meghosszabbodik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem