DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Én a magam részéről nagyon örülök, hogy az önkormányzatok ladikja újra be tudott hajózni ide a Parlament patkójába. Amint látható… (Grezsa Ferenc közbekiáltása az MDF soraiból: Képzavar!) … én sem megyek a szomszédba kölcsönért, egy jó kis képzavarért, csak ezt szerettem volna én is bizonyítani, hogy képzavarra mi is bármilyen pillanatban képesek vagyunk. (Derültség a baloldalon.)
Még mindig nem szeretném különösebben komolyra fordítani a szót, én nagyon sajnálom, hogy viszonylag kevesen hallgatják most ezt a felszólalást, mert egy egészen meglepő felütéssel szerettem volna kezdeni: röviden dícsérni szerettem volna egy törvényt, amely azt gondolom, hogy a patkónak erről az oldaláról az elmúlt időszakban ritkábban hangzott el, a patkó másik oldalán ülők előzetes várakozásaihoz képest.
Méghozzá dícsérni szeretném azt a tényt, hogy most, 1992 tavasz elején, közepén végre nem egy, a tavalyihoz hasonló, ún. önhibáján kívüli törvényt kell tárgyalnunk. S én remélem, hogy nem a törvény önhibáján kívül lett ilyen. Valóban örülök annak, hogy – nem úgy, ahogy idén is a céltámogatási törvénynél – végre nem egy, a szubjektív elemet kizáró, normatív címzett és céltámogatási rendszer alapján tudunk tárgyalni, hanem – a Kormány ezt csak késő őszre, az év végére ígéri – végre itt, az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települési önkormányzatok támogatása érdekében, egy olyan normatív rendszer elemeiről tudunk beszélni, amely után végre valami formában, szabályozott keretek között történhet meg az ilyen helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatása. Örömöm sajnos csak idáig tartott, idáig tudok elismerően szólni erről a törvényről, mert meg kell őszintén mondanom, hogy mind koncepcionális elemeit tekintve – a megközelítési módját, a felfogását tekintve – vitatkoznivalóm van a benyújtott törvényjavaslattal, mind a konkrét megoldási módjait tekintve. Ezekről szeretnék röviden beszélni, különösen azért, mert itt elöljáróban kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim is már szóltak olyan kérdésekről, amelyeket én is terveztem, hogy megemlítek.
Melyik az a két legfontosabb felfogásbeli – a "koncepcionális" kifejezést nem szeretném használni – hiba vagy az én véleményemhez képest másmilyen megoldás, amiről mindenféleképpen említést szeretnék tenni? Az egyik az, amiről már Tarnóczky Attila az első mai – általános vitában elhangzott – felszólalásában is szót említett, hogy – ahogy azt Wekler Ferenc is mondta – az önkormányzati törvény 87. §-ának (1) bekezdésében az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települési önkormányzatok támogatását két esetben írja elő, két esetben szól arról, hogy milyen támogatás illeti meg az önkormányzatokat; egyfelől a működőképességük védelmében, másfelől pedig – ahogy ezt, mondom, már többen említették – az önállóságuk védelmében.
Alapvetően ebből a törvényből, ennek a törvénynek a koncepcionális megközelítéséből hiányzik az a szempont, hogy az önállóság védelmét is a hátrányos helyzetben levő önkormányzatok esetében támogatásra érdemes ténynek gondolja. Valóban arról van szó, hogy igen nagy települési kör, valóban a volt társközségek, amelyek egyfelől örülnek az önállóságuknak, örülnek az önkormányzati létüknek, azonban intézményhálózat nélküliek, gyakorlatilag kiesnek abból a lehetőségből, hogy ilyen módon önhibájukon kívüliként ők támogatásban részesüljenek. És valóban igaz, hogy idén még az önkormányzatok támogatására fordított állami pénzeken belül is igen kicsi rész az – ez a 2,7 vagy, különböző elvonások vagy felszabdalások után, alig 2 milliárd –, amit támogatásra fordítunk, de hát, hátha változik a világ, hátha lesz itt ebben az országban új kormány, és hátha ez az új kormány, mondjuk adott esetben több pénzt tud majd fordítani az önkormányzatnak ilyen módon történő támogatására is. Abban az esetben pedig fontos, hogy a normatív támogatási rendszerben benne legyen az az elem is, amely az önállóság alapján is támogatásra érdemesnek vél, illetve támogatási lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak.
A másik dolog, amely ugyancsak koncepcionálisan jelent eltérést a mi felfogásunkhoz képest, az egy olyan kérdés, amiről már úgyszintén esett szó. Itt pedig arról kell említést tennünk, hogy az önkormányzati törvény 1. §-ának (6) bekezdése b) pontjának utolsó mondata úgy fogalmaz – elnézést az egész hosszú citátumért, hogy honnan idézek, mert nem szeretném, hogyha úgy tűnnék, mintha csak a saját véleményemet mondanám, tehát ez a törvényhely úgy fogalmaz –, hogy amennyiben egy települési önkormányzat önhibáján kívül hátrányos pénzügyi helyzetben van, akkor kiegészítő állami támogatásra jogosult. Még egyszer mondom: a törvény a "jogosult" kifejezést használja, a "jogosult" kategóriát említi, ugyanúgy a "jogosultság"' jogi kategóriáját említi, mint ahogy a céltámogatás esetében is a Parlament által meghatározott feltételrendszernek megfelelő pályázatot vagy igényt benyújtó önkormányzat jogosult a céltámogatásra.
Tehát tulajdonképpen – ahogy itt ez már elhangzott – alanyi jogosultságról van szó. Ehhez képest – tehát nem szociológiailag, nem politikai megközelítésben, nem a szándékok versenyében, hanem az én megítélésem szerint – jogilag nem tartható az az előterjesztésben szereplő megoldás, hogy amennyiben az 1992-ben vagy bármelyik évben az ilyen támogatásra rendelkezésre álló pénzösszegek meghaladnák azoknak az igényeknek az összességét, összegét, amely igényt a támogatás céljából benyújtanak az önkormányzatok, akkor bárki e törvény koncepciója szerint, vagy e törvény javaslata szerint a Kormány, jogosult lenne arra, hogy arányosan csökkentse a támogatás mértékét. Nem jogosult, vagy nem áll ez a lehetőség fenn, mert amennyiben egy települési önkormányzat a benyújtott támogatási igénye alapján, ez a támogatási igény egy egyszerű megfeleltetés alapján helyes, és kielégíti azokat a feltételeket, amelyeket az igénybejelentés feltételéül támaszt ez a törvény, attól a pillanattól kezdve ezek az önkormányzatok jogosultak – az önhibájukon kívüli helyzetük folytán – támogatásra, és így ebbéli jogosultságuk az igényük teljes egészére vonatkozik.
Én egy banális példát szeretnék mondani: olyan nincsen, hogy egy hölgy "kicsit terhes" vagy "nagyon terhes". Olyan létezik, hogy egy hölgy terhes, és olyan is van, hogy egy hölgy nem terhes, de olyat nem tudok elképzelni, hogy valaki csak kicsit terhes, nem tudok olyat elképzelni, hogy valaki – megfelelve egy feltételnek – igényjogosult, jogosult az önhibáján kívül való támogatásra, azonban valamilyen megoldás folytán ez az alanyi jogosultsága csak bizonyos terjedelmű lehet, csak korlátozottabb lehet az ő igényéhez. Ha van egy alanyi jogosultság, akkor az maximális.
Tehát ez a jogi megoldás – vagy ez a megoldás –, még egyszer mondom, nem a szándékok – önkormányzat-barát vagy kevésbé önkormányzat-barát szándékok – versenyében, hanem jogi megfontolásokból véleményünk szerint tarthatatlan.
Konkrétumokról hadd ejtsek néhány szót. Az egyik: a törvény 1. §-ában foglalt megoldás vagy javaslat. Erről már ugyancsak többen tettek említést, hogy abból a 2 és 3/4 milliárd forintból, amely idén az önhibáján kívüli önkormányzatok támogatására elkülöníttetett a költségvetésben, ebből a pénzből 500 millió forintot egy külön keretbe csoportosít ez a törvényjavaslat, illetve meghatározza a mértékét ennek a keretnek 500 millió forintban, amelyik váratlanul – rendkívüli események következtében, természeti katasztrófák következtében – lehetetlen helyzetbe jutó önkormányzatok támogatására szolgál.
Szeretném felhívni arra tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy a törvényjavaslat 1. §-ának a megfogalmazása, illetve a törvényjavaslat utolsó, 8. § (2) bekezdésében, a költségvetési törvény 8. § (2) bekezdését módosító megfogalmazás nem fedi egymást. Nem ugyanarról van szó a két megfogalmazásban, ami, még egyszer mondom – mivel jogértelmezési kérdésekben itt az elmúlt időszakban a magyar politikai közéletben súlyos viharok támadtak, én azt gondolom –, hogy mindannyiunk megnyugtatása érdekében jobb lenne, hogyha nem lenne félreérthető az a megfogalmazás, hogy most mi a viszont két hasonló módon elfogadott – vagy közismert kategóriában: két "feles" törvény, egy költségvetési törvény és egy ilyen normatív támogatási rendszert meghatározó – törvény hasonló társadalmi viszonyokat szabályozó jogi megoldásai között. Nem szeretném most pontosan felolvasni, mert hosszú és bonyolult ez a megfogalmazás. A lényeg az, hogy eltérésről van szó. Első pillantásra úgy tűnik, mintha a költségvetési törvény módosított szövegéhez képest az önkormányzatok számára kedvezőbb lenne az a megfogalmazás, amelyik a mostani törvényjavaslatban van benne, de ami a lényeg: nem ugyanolyan a megfogalmazás, tehát félreértésekre adhat okot, és a törvényjavaslat tervezett rendszere szerint ebből a keretből a pénzügyminiszter, illetve a belügyminiszter közös döntése alapján részesülhetnek egyes önkormányzatok. Én azt gondolom, hogy a két jeles államférfit nem kellene olyan nehéz helyzetbe hoznunk, hogy nehezen tudja értelmezni azt, hogy most a költségvetési törvény avagy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatási rendszeréről szóló törvényben leírtak szerint kell-e neki eljárni.
Két dologról szeretnék még röviden szólni. Az egyik az – amiről már sokan beszéltek –, hogy mi sem tudunk egyetérteni azokkal a feltételekkel, amelyek meghatározásra kerülnek ebben a törvényjavaslatban, hogy milyen helyzetben levő önkormányzatok azok, amelyek támogatásra jogosultak. Ebből a szempontból csak egy dolgot szeretnék kiemelni – más kérdésekkel a módosító javaslataimban, illetve esetleg a részletes vita során szeretnék foglalkozni: mi magunk is úgy gondoljuk, hogy nagyon rossz megoldás lenne, amennyiben az önhibáján kívül támogatásra való jogosultságból kizárná valamely települési önkormányzatot az a tény, hogy ő céltámogatásra pályázott. Én most nem szeretném elmondani – mert Schiffer János is és Wekler Ferenc is eléggé alaposan elmondta már –, hogy miért helytelen ez a megoldás.
Még egy dologról szeretnék mindenféleképpen beszélni, az pedig az időpontok, a határidők, amelyek ebben a törvényben szerepelnek, és nemcsak abból a szempontból, amit Wekler Ferenc mondott, hogy talán a törvény kicsit késedelmes tárgyalása következtében – most egy gondolatjelet nyitok, és természetesen olyan dolgot fogok mondani, amely már unos-untalan elhangzott, és amelyet méltatlan támadásként élnek meg kormánypárti képviselőink, de hát valóban arról van szó, hogy sajnos ezt a törvényt is a Kormány, ugyan nem sokkal, csak hat nappal elcsúszva a határidőben, de késve nyújtotta be, mi ezt már megszoktuk, és igazából annak örülünk, hogy csak hat napot késett a Kormány, de még egyszer mondom, egyéb határidők esetében nemcsak az, ami talán nehezen elképzelhető számunkra, hogy május 15-ig megbírkóznak azzal a feladattal az önkormányzataink, hogy be tudják nyújtani ezt a pályázatot, hanem ez a törvényjavaslat azt mondja, hogy a Kormány a május 15-ig a TÁKISZ-okhoz eljuttatott pályázatokat június 15-ig el is bírálja. Ezt abból a szempontból tartom egy picit rövid időhatárnak, hogy most folyt a bizottságban és a holnapi napon sorra fog kerülni a címzett és céltámogatásokról szóló idei törvény részletes vitája. Itt a részletes vitában biztos szót fog kapni az az eleme ennek a törvénynek – amiről most itt nem szeretnék beszélni, csak megemlítem –, amelyik egy pótlólagos igénybejelentési lehetőséget biztosít egyes önkormányzatoknál, és e pótlólagos igénybejelentések elbírálásánál a Belügyminisztérium, mint kormányszerv – amelyik ezzel foglalkozik – az egy hónapnál hosszabb határidőt is rövidnek ítélte. Úgy ítélte meg, hogy nem tud megfelelni.
Tudom, hogy ebben az esetben egy államigazgatási egyeztetésre is sor kell, hogy kerüljön, de itt egy törvényjavaslatról van szó; mígnem ebben az esetben - gondolom – a Kormány rendeletben vagy kormányhatározat formájában fogadná el a támogatásokat. Mégis azt gondolom, hogy a Kormány hatalmas munkaterhét – és ezt nem cinikusan mondom, hanem őszintén – ismerve és a kormányzati szintű jogalkotás nagy mértékét ismerve nehezen tudom elképzelni, hogy május 15-ig beérkezett pályázatokat és igényeket a Kormány döntéséretten el tud bírálni úgy, hogy június 15-ig meg tud születni ez a döntés. Ez azért rendkívül fontos, mert a törvényjavaslat értelmében július 15-ig, illetve október 15-ig két részletben, két egyenlő részben kapnák meg a támogatást a települési önkormányzatok. Márpedig a június 15-i határidő elmulasztása vagy az abbéli csúszás már közvetlenül sújtja az önkormányzatokat, hisz nem tudják megkapni a támogatás első felét július 15-ig.
Ebből a szempontból kérem, hogy gondoljuk át, mielőtt teszünk konkrét javaslatot, gondoljuk át, meg tud-e birkózni a Kormány ezzel a feladattal. Tudom azt, hogy minél hamarabb van szüksége az önkormányzatoknak erre a pénzre, az önkormányzatoknak sokkal inkább van szüksége a gyors ígéret helyett egy biztosan tervezhető határidőre, amikorra meg tudják kapni az önhibáján kívüli támogatás első felét.
Összegzésül annyit szeretnék tehát elmondani, hogy a bevezetőben felsorolt megközelítésbeli félreértések vagy hibák, illetve a konkrét megoldások korrigálása nélkül nem tartjuk elfogadhatónak ezt a törvénytervezetet. Azonban igen komoly bizalommal töltött el az, hogy kormánypárti oldalról felszólaló képviselőtársaim is hasonló gondolatokat mondtak el, mint ellenzéki képviselőink. Remélem, hogy tudunk javítani ezen a törvényen, és el tudjuk miharabb fogadni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
