INOTAY FERENC, DR. (KDNP)
INOTAY FERENC, DR. (KDNP)
INOTAY FERENC, DR. (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ez az a törvényjavaslat, amely ellen voltaképpen senkinek sincs kifogása. E most tárgyalt törvényjavaslattal kapcsolatban lelkemet egyszerre uralja egy bánat és egy öröm is.
A bánat azért, hogy történelmünknek volt olyan korszaka, amelyik szükségessé tette, hogy ilyen semmissé nyilvánító törvényeket hozzunk. Öröm uralja viszont azért, hogy végre elérkezett az a várva várt idő, amikor ilyen semmissé nyilvánító törvények megszülethetnek.
Hazánk történetének utolsó, közel másfél évszázada alatt nagyon sokszor fordult elő, hogy a meghozatalakor jogerős és törvényes bírói ítéleteket utólag meg kellett változtatni, semmissé kellett nyilvánítani. Erre azonban még később visszatérek.
Ez a most tárgyalt törvény sem az első olyan törvény, melyet ez a Parlament alkotott semmissé nyilvánítással, hisz az 1963-ig terjedő időszakon már túl vagyunk.
Az 1963–1989-es évek sokak tudatában úgy élnek, hogy akkor nem történtek felháborító, jogtipró ítéletek, gazemberségek. Ennek oka az, hogy az 1956-os forradalom életben hagyott közreműködői közül gyakorlatilag majdnem mindenki szabadult, valójában pedig 1963 után is működött a kádári-münnichi terror, de egyre inkább a nyilvánosság mellőzésével.
A Mécs Imre képviselőtársam által felsorolt és részletezett esetek meggyőzően bizonyították, hogy töretlenül folytatódtak az 1963. évet megelőző időszak bírói talárba öltöztetett gazemberségei.
Hasonló módon készültem én is arra, hogy tényeket tárok fel, eseteket sorolok fel az 1963 utáni brutalitásokra, de a Mécs képviselőtársam által felsoroltak kiegészítése az a téma túlbeszélgetése, túlbizonygatása lenne.
Kiegészítésül csak az egyházak áldozatait kell megemlítenem. Azon lelkészeket, akik nem csináltak mást, mint lelkiismeretük szerint, de nem az Állami Egyházügyi Hivatal intenciói szerint gyakorolták hivatásukat. Ilyen kivétel nélkül minden, de minden felekezetnél előfordult.
A nevek felsorolása szinte vég nélküli lehetne, de csak egy, mindenki által ismert nevet említek, a huszártisztből lett Tabódy esperest, aki sok más, vele azonos és más felekezetű lelkésszel azonosan nem csinált mást, csak a hivatását gyakorolta. Az ÁEH által nem támogatott módon lelkészeket képzett, sőt pappá is szenteltetett. Ezért súlyos büntetést is kapott.
Az ilyen esetekkel, ha nem is részletesen kifejtve, hanem csak eseménycsoportokat mint eseménycsoportot megemlítve, feltétlen ki kellett egészítenem az esetek felsorolását.
A tényekhez igazodva, az igazság igénye megköveteli annak megemlítését is, hogy 1963-tól 1989 felé közeledve a most semmissé nyilvánítani kívánt ítéletek száma csökkent, annak ellenére, hogy a jogszabályok nem változtak, és a jogszabályok által üldözni előírt cselekmények száma nemhogy csökkent volna, hanem növekedett. Ez egy ellentmondásnak látszik. De a mai szabadságunk, szabad választásunk és többpártrendszerünk előkészítő cselekményeit ugyanis az érvényes jogszabályok üldözni és büntetni rendelték. Ez az üldözés, főleg a súlyos ítéletek, folyamatosan csökkentek.
Én úgy értékelem, hogy egy törvényi rendelkezés nélküli, a cselekmények megítélését megváltoztató előzetes, spontán semmisség keletkezett a folyó ügyeknél, ami visszamenőleges semmisséget ugyan nem eredményezett, de előfutára lett a mi semmisségi törvényeinknek.
Van azonban ezzel a törvénnyel kapcsolatban egy problémám is. A semmisségi eljárás az amúgy is túlterhelt bírói apparátust tovább terheli. A bíróságok munkáját az állampolgárok részéről eddig is folyamatos kritika érte, hogy a perek – a kezdetétől a végéig – a bíróságok túlterheltsége miatt indokolatlanul nagyon hosszú időt vesznek igénybe. A bíróságok leterhelése ezen törvény következtében tovább növekedik.
Nem tudok azonban ennek kiküszöbölésére semmilyen javaslatot tenni, csak mint tényt kívántam rögzíteni.
A törvényjavaslathoz eddig benyújtott módosító javaslatokkal egyetértek, és a magam részéről támogatom. Hozzászólásom elején említettem, hogy kis hazánk az ítéleteket később semmissé nyilvánító országgá vált. Külföldre szakadt, de magukat magyarnak valló barátaimmal folytatott egyik beszélgetés összesítése tudatosította bennem a következő semmisségi sorozatot:
Az 1848–49-es szabadságharc utáni embertelen ítéletek később semmissé lettek nyilvánítva, így lett a távollétében halálraítélt és képletesen felakasztott Andrássy Gyulából miniszterelnök. Ezután egy hosszabb semmisségi intézkedés nélküli időszak következett, de az 1918. év ősze semmissé nyilvánítást hozott a háborút ellenzők elleni ítélet vonatkozásában, majd 1919 tavasza az akkori proletárdiktatúra előkészítésében vétkesek ellen a köztársaság alatt hozott ítéletek semmisségét eredményezte.
Ezután az 1920-as semmisségi rendelkezéssorozat következett, amikor is a proletárdiktatúra alatt hozott ítéletek lettek semmissé. Ezt ismét egy negyedszázados semmisítési szünet követte, majd 1945-ben megindult egy újabb semmisítési hullám, ami az 1920–45 közötti ítéletek semmisségi nyilvánításával kezdődött. Ezt követte az az időszak, amikor a kommunisták egymást akasztgatták fel, börtönözték be, majd ezen ítéleteket nyilvánították semmissé, és kezdték meg egymás bőséges kárpótlását.
Végül eljutottunk a mi semmisségi törvényeinkhez is.
Abban a reményben fejezem be mondanivalómat, és kérem képviselőtársaimtól ezen törvény csűrés-csavarás nélküli mielőbbi elfogadását, hogy ez lesz a legutolsó – valóban a legutolsó – olyan törvény, amelyik jogerős ítéleteket nyilvánít semmissé, mert a következő évtizedek – reményem szerint – népünk és nemzetünk történelmének a végtelenjéig nem adnak többé olyan kormányzati intézkedésre lehetőséget, amelyek szükségessé teszik ítéletek megszüntetését, vagy ítéletek olyan hozatalát, melyeket később semmissé kell nyilvánítani. Adja Isten, úgy legyen! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
