LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Az árak megállapításáról szóló törvényjavaslathoz kapcsolódó két módosító javaslatról kívánom elmondani ellenvéleményemet, nevezetesen a búza, a kukorica, a vágósertés legalacsonyabb árára és a 2,8%-os zsírtartalmú fogyasztói tehéntej szabadárassá tételére vonatkozó módosító indítványokról.
Bakó Lajos képviselő úr a 4621-es számon benyújtott módosító indítványában azt javasolja, hogy a mellékletek közül a II. fejezet legalacsonyabb ár táblázatából maradjon ki a takarmánybúza ára, közönséges búza élelmezési célra ára, takarmánykukorica ára, egyéb vágósertés húsjellegű ára.
Nem értek egyet a javaslattal, és különösen azért szólalok fel ellene, mert megdöbbenésemre a javaslatot a költségvetési bizottság is támogatja.
Miről van szó tulajdonképpen?
Magyarország agrárgazdaságában az elmúlt évtizedek hibás agrárpolitikája erdményeként külön-külön érdekeltségi, tulajdonosi körbe tartoznak az alapanyag-termelők, tehát az állami gazdaságok, a kistermelők, a termelőszövetkezetek, a feldolgozók, sommásan: a vágóhidak, a konzervgyárak, a gabonafelvásárlók s harmadrészt a kereskedelmi, külkereskedelmi vállalatok, szervezetek. Nincs meg tehát a közös érdekeltség, a piacon elért jövedelem elosztása a mindenkori erőviszonyok szerint alakul, és nem a valódi teljesítmények alapján. Nem alakult ki hatékony, vertikális integráció.
Magyarországon nem csupán a termékek állnak szemben egymással a piaci versenyben, hanem az agrárvertikum egyes szintjei is, és ebből rendre a monopolhelyzetű, ma még döntően állami tulajdonú vállalatok kerülnek ki győztesen, és az alapanyagtermelők, először a kistermelők, vesztesen.
A tavalyi adatokkal is igazolhatom állításom helyességét. 1991-ben a búza-, a kukorica-, a hús-, a tejtermelő üzemek tevékenysége, termelése nem hozott nyereséget, bevételeik talán éppen fedezték kiadásaikat, ugyanakkor az 5 nagy agrárkülkereskedelmi vállalat ötmilliárd forint nyereséget produkált.
Ebben a rendszerben a termelők kiszolgáltatott helyzetben vannak, nincs lehetőségük más, csak az állami védelem. Ha a legalacsonyabb ár kikerül a törvényből, még a leghalványabb reménytől és a minimális tájékoztatástól is megfosztanánk a kiszolgáltatott termelők ezreit.
Az elmúlt év gyakorlata szerint a legalacsonyabb ár a mezőgazdaságban egyébként sem garantál senkinek semmit. Egyáltalán nem jelenti azt, hogy a termelő a legalacsonyabb áron – a törvényben garantált legalacsonyabb áron – értékesíteni tudja vagy értékesíteni fogja termékét.
Nem jelenti azt, mert maga a Földművelésügyi Minisztérium sem veszi komolyan az általa garantált árat. Tavaly a kenyérgabona garantált felvásárlási árát azonnal csökkentette – aratás után – akkor, amikor az már éppen érvénybe lépett volna, akkor, amikor kiderült, hogy az állatállomány nagymértékű csökkenése miatt a búza, a takarmányok iránti kereslet jelentősen csökken.
Nem jelent garanciát azért sem, mert a fizetési határidők tologatásával, a minősítésekkel, egyéb szolgáltatások: rakodás, szállítás kikötésével a felvásárlók rendre kijátszották az érvényes előírásokat. Megtehették, hiszen a kialakult helyzet, a túlkínálat a termelőket áron aluli értékesítésre kényszerítette.
Nem jelent garanciát a garantált ár a mezőgazdaságban azért sem, mert az országban senki sem köteles megvásárolni az ilyen áron felkínált termékeket. A termelő választhat: vagy enged, és ár alatt értékesíti termékeit, vagy az marad a magtárakban 40%-os kamatú hitelből finanszírozva. Sőt ma már szerződéseket sem kötnek az állami tulajdonban lévő felvásárló szervezetek, ez az ár ezért sem érvényesíthető.
Igaza van Fekete képviselőtársamnak: piaci viszonyokra törekednénk, és piaci viszonyok között nem helyénvaló az állami árszabályozás.
Az élelmiszer-világpiac nem piac. Nyugaton is kvóták, protekcionista rendszerek uralkodnak, a hazai sem sokban különbözik ettől, nemcsak azért, amelyeket már felsoroltam, hanem a következők miatt sem.
A hazai ellátás biztonsága vagy vélt érdekei érdekében a Kormány a kivitel korlátozásával, sőt a kivitel tilalmával az elmúlt esztendőben is többször is drasztikusan csökkentette az alapanyag-termelők, a termelők piacra jutásának esélyeit, és ezzel a termelők bevételeit is.
Azt gondolom, hogy az agrárpiaci rendtartás törvénybe iktatása nélkül és hatékony működtetése nélkül tehát a legalacsonyabb ár meghatározása nem több, mint egy reménysugár, amire szüksége van a termelőknek, és én azt kérem, ettől legalább ne fossza meg Bakó képviselő úr javaslatára – a költségvetési bizottság egyetértésével – őket a Parlament.
Soós Károly Attila és Kuncze Gábor képviselőtársaimnak teljesen igazuk van, amikor a 2,8%-os zsírtartalmú tej áremelekedése ellen tiltakoznak. Az idősek és a gyerekek érdekeit azonban más eszközökkel kellene megvédeni vagy teljesen más konstrukcióval.
Az év eleji tejáremelkedést elsősorban a fogyasztói árkiegészítés megvonása eredményezte. 1992. január 6-ától ugyanis a Parlament megvonta a literenkénti 2,50 forintos támogatást a 2,8%-os zsírtartalmú tejet fogyasztóktól, és ők ehelyett részben nem kaptak semmit, részben nagyon keveset.
A szociális háló kiépítésével, a sokgyermekes családok fokozottabb támogatásával, a nyugdíjak reálértékének megőrzésével kellene biztosítani, hogy hozzájuthassanak a tejtermékekhez. A rohamos áremelkedések miatt ugyanis – sajnos – nem lehet már a tejet sem megtermelni a régi áron.
Az ellátás stabilitása érdekében biztosítani kell a termelők költségeinek megtérülését is. Hadd utaljak itt az előbb elhangzottra: a fehér kenyér fix árára.
Az ár szabaddá tétele csak az egyik lehetőség, nem is a legjobb lehetőség. A Parlament viszont a támogatás megvonásával ezt az utat választotta.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
