SZALAY GÁBOR (SZDSZ)
SZALAY GÁBOR (SZDSZ)
SZALAY GÁBOR (SZDSZ) Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Hozzászólásomat egy olyan közhelyszerű megállapítással szeretném indítani, amit szinte félve mondok ki, és ez úgy szól, hogy ahol a piacnak a legelemibb feltételei sem adottak, ott nincs piac, ahol pedig nincs piac, ott teljesen értelmetlen szabad árról beszélni.
Megfordítva azt is mondhatnánk, hogy attól, hogy deklarálni akarjuk a szabadár-formát az energetikai szén esetében, még nem lesz energetikai szénpiac, attól még nem teremtődnek meg az energetikai szénpiac legelemibb feltételei.
Az elmúlt hetek és hónapok legkeményebb széncsatáit nem a bányák mélyén, front- és kamrafejtéseken vívták meg keménykötésű bányászok, hanem újságok hasábjain, szakbizottsági üléseken, szakmai konferenciákon, szakszervezeti összejöveteleken, kormányhivatalokban harcolták azt meg, méghozzá szakértők, hivatalnokok, tisztségviselők.
Ezen kemény vitáktól és érdekütköztetésektől vált még hangosabbá a hazai közélet, s tudta meg minden átlagos érdeklődésű honfitársunk, hogy a petajoule az, amiből a vevő, vagyis a Magyar Villamosművek Tröszt legfeljebb százat, de legszívesebben még ennél is kevesebbet venne, és amiből az eladó – a hazai szénbányászat – legalább 130-at szeretne eladni; ráadásul az MVMT ezeket a petajoule-okat az eddiginél olcsóbb áron kívánta megvásárolni, míg a szénbányászat az előzőekhez képest drágábban kívánta azokat eladni.
A vitapozíciók különbözősége és az erőviszonyok aránytalansága szembeötlő volt, hisz míg a Magyar Villamosművek Tröszt – a villamosenergia-igények évek óta tartó jelentős csökkenése és a nem szénbázisú erőművek olcsóbb üzemeltetési költsége következtében – egyre kevésbé érdekelt a szénbázisú erőművek üzemeltetésében, vagyis az energetikai szén átvételében, addig a szénbányászat, amely termelésének 75 százalékát csak az erőműveknek tudja eladni, egész egyszerűen egzisztenciálisan kiszolgáltatott ezen erőművek megrendeléseinek.
A szénbányászat tehát ebben a vitában nem rendelkezik alkupozíciókkal. Egyszerűen arról van szó, ahogy az amerikai szleng mondja, a szénbányászat ebben a vitában az "underdog" szerepét tölti be – az "alsókutya" szerepét tölti be. Mi következik mindebből? Nem más, mint az, hogyha a vevő – a Magyar Villamosművek Tröszt – tetszése szerint érvényesíthetné vagy érvényesíthette volna piaci fölényét, úgy még ebben az évben a még meglévő húsz barnaszén-bányából kilencet kellene becsukni, és az ott foglalkoztatott létszám közel fele, 11 ezer ember kerülne elbocsátásra, s csak a szűken vett bányafelhagyási, rekultivációs és humánpolitikai többletkiadások eredményeként közel 6 milliárd forint forrással, fedezettel nem rendelkező költségvetési kiadási többlet jelentkezne, miközben a szénbányászat kontroll nélküli felszámolódási folyamata indulna be, és hamar eljutnánk oda, hogy bányáink a meglévő széntüzelésű erőművek csúcsidejű igénybevételéhez szükséges szénmennyiséget sem tudnák már biztosítani, sőt komoly fennakadások keletkeznének a lakossági szénellátásban is.
Ezt a veszélyt realizálta végre – hosszas viták után – a sztrájkfenyegetőzésekkel is ijesztgetett Kormány, s kötötte meg a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége sztrájkbizottságával ez év január 9-én azt a megállapodást, melynek egyik leglényegesebb része a kötelezően átveendő erőművi hőmennyiségeket és az önköltségi típusú árkalkuláción alapuló, ugyancsak kötelezően alkalmazandó elszámolási hőárakat tartalmazza; és továbbá megállapítja, hogy hasonló jellegű középtávú szerződést is kidolgoznak 1992. május 30-ig, a bányászat és a villamosenergia-ipar közötti szénfelhasználási kontingenst és elszámoló árat illetően. A megállapodáson – és erre felhívnám tisztelt képviselőtársaim figyelmét – sem a vevő, sem az eladó aláírása nem szerepel. Az ő feladatuk: a számukra megkötött megállapodás teljesítése.
Mindez más szóval az energetikai szénpiac – és itt természetesen idézőjelekben mondom a szénpiacot – távlatokra szóló állami szabályozását jelenti, és ez másként persze el sem képzelhető. Ilyen szabályozás a szénbányászattal rendelkező fejlett országok mindegyikében van vagy volt, különösen a szénbányászat fejlesztésének és visszafejlesztésének – ahol mi is tartunk jelenleg – időszakaiban.
Nos, ebben a helyzetben rukkol elő a Kormány azzal a képtelen ötletével, hogy felszabadítaná a szilárd tüzelőanyagok minden fajtájának árát. Abszurd.
Mintha az éppen aláírt megállapodást akarná dezavuálni, érvényteleníteni a jövő még meg sem született megegyezéseivel együtt. Ha tudjuk, hogy az MVMT monopolhelyzetben van a szénbányászattal szemben, ha tudjuk, hogy ugyanakkor nemzetgazdasági érdekünk ellenére van a hazai szénbányászat anarchikus felszámolódása, akkor azt is tudnunk kell, hogy ezen folyamatokat a Kormánynak irányítania és befolyásolnia kell. Ha pedig ide eljutottunk, akkor azt is látnunk kell, hogy a hazai kitermelésű energetikai szenek árliberalizációjáról, energetikai szénpiacról beszélni fából vaskarika. Ahol nincs piac, ott szabadárról beszélni értelmetlen: ha meztelen a király, akkor nem akarjunk rajta ruhát látni. (Szórványos taps.)
Ezen meggondolásból terjesztettem be a 4556-os számú módosító indítványomat, amelyben javaslatot teszek a Magyar Villamosművek erőművei részére értékesített hazai termelésű energetikai szenek legalacsonyabb ártípusú hatósági árformába történő sorolására, ahol is a hatósági ár megállapítója az ipari és kereskedelmi miniszter lenne.
Ugyanakkor, mivel a lakossági vagy háztartási felhasználású szenek kereskedelme valóságos vagy ahhoz legalábbis közelítő piaci viszonyok között bonyolódik, ezen szenek árának liberalizációjával egyetértek. Azt tökéletesen indokoltnak és kívánatosnak tartom.
Mielőtt megfontolásra ajánlanám tisztelt képviselőtársaimnak módosító indítványom támogatását, szeretnék hivatkozni pár szakmai véleményre is, melyek tán segítenek nekem önöket arról az egyébként nyilvánvaló alapigazságról meggyőzni, hogy ahol nincs piac, ott hiába hozunk törvényt az árliberalizációról.
Itt van előttem például a szénbányavállalatok árbizottságának 1991 októberében a hazai árliberalizációról készült tanulmánya. Ez azt írja többek között: Az energetikai szén piacával sokat nem szükséges foglalkozni, mert az valójában nem elégíti ki a piac fogalmát. Egy szabad piac alapvető jellemzője, hogy sok szállító és sok vevő van jelen, és egyik tagja sem tudja lényegileg befolyásolni az árat. Valójában viszonylag kevés szénszállító van, s ezek sem önállóak, és a vevő pedig egyetlenegyből áll, azaz a Magyar Villamosművek Trösztből. Hogy tudnák önök, tisztelt képviselőtársaim, mindezt összeegyeztetni a liberalizált energetikai szénárral?
Vagy még egy idézet ugyanebből a tanulmányból. Ez a következőt mondja: A Kormány fenn kívánja tartani beavatkozó szerepét a vezetékes energiahordozó árak konkrét meghatározásánál. Ebből származóan a szénbázisú erőműveknél eleve megjelenik a mindenkori vezetékes energiahordozó árából visszafejtett, levezetett szénár, amely nyomban nem liberalizált alapú lesz. A kérdés igen összetett, de látható, hogy a kormányzati szándék realizálódása diktálja, hogy szabályozott piac, szabályozott, diktált szénárfogalmakban kell gondolkozni. Ez egyben ellentmond az árliberalizációnak.
Hogy tudnák tehát önök, tisztelt képviselőtársaim, mindezt összeegyeztetni a liberalizált energetikai szénár fogalmával?
Itt van előttem a Magyar Villamosművek Tröszt által az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumnak írt 1991. december 19-én kelt levél, és ennek a második bekezdése – két bekezdésből áll egyébként az egész levél – a következőket mondja: Szükségesnek tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a január 2-án induló szénszállításokra a Magyar Villamosművek Tröszt a 100 petajoule-nak megfelelően adja ki a diszpozíciókat, amennyiben december utolsó hetéig más döntés nem születik.
Hát született más döntés, szerencsére, ha nem is december utolsó napjáig, de január 9-én. Tehát hol lehet itt beszélni piacról? Hol lehet itt beszélni a szabad ár érvényesíthetőségéről?
A kormányzat és a bányaipari dolgozók szakszervezete között létrejött megállapodás kimondja többek közt, hogy az MVMT és a szénbányavállalatok az 1992. évre esedékes szerződéseiket 1992. január 31-ig kötelesek megkötni – ugye ez, mint emlékeznek, megtörtént az elmúlt héten –, s azt az 1. számú táblázatban szereplő mennyiségek és árak figyelembevételével kell, hogy megtegyék. Hol lehet itt piacról beszélni?
Nem várható, hogy a jövőben a gazdaság e két résztvevő csoportja – mármint a Magyar Villamosművek Tröszt vagy részvénytársaság és a szénbányászat – saját gazdasági helyzete és érdekei alapján inkább tudjon nemzetgazdasági szempontból is elfogadhatóbb megállapodást egymással közvetlenül kötni, mint eddig.
A kormányzati közbeavatkozásra ezután is szükség lesz. Ez a gazdasági szituáció pedig ellentmond annak, hogy a hazai kitermelésű erőművi szenek a piaci helyzetet tükröző szabadáras árkategóriába kerüljenek átsorolásra.
Mielőbb befejezném hozzászólásomat, engedjék meg, hogy emlékezetükbe idézzem, hogy ezt az elképzelést, amit beadott módosító indítványomban fogalmaztam meg, az általános vitában támogatta a Független Kisgazdapárt részéről Hajdú Istvánné, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről Soós Károly Attila. Most a részletes vitában Pál László az MSZP nevében, valamint a gazdasági bizottság igen részletes és hosszú vitájában, Szűcs István a Magyar Demokrata Fórum részéről. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
