SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ungár Klára felszólalására szeretnék reagálni, tekintve, hogy sokakat érintő és nagyon irritáló kérdésről van szó. Ahogy Ungár Klára hivatkozott rá: rendkívül komoly jogalkotási mulasztás okozott nagyon komoly feszültségeket.
Itt van a kezemben a "168 óra" újságváltozata. Ebben is többek között elmondják, hogy 50-70 ezer forintos lakbéreket közöltek, amelyek, nyilvánvaló, teljesen irreálisak – bár nem biztos, nem tudom, de a jelenlegi körülmények között kivihetetlenek.
Nos, a mulasztásra szeretném felhívni a figyelmet és arra, hogy eléggé félretájékoztatták a lakosságot ebben a kérdésben, és emiatt, bizony, kemény viták vannak. A Minisztertanács 13/1990. MT számú rendelete, amely 1990. január 31-én kelt, a kérdésről annyit tartalmaz, hogy ezeknek a lakásoknak a bérét 1992. január első napjától a bérbeadó és a bérlő szabad megállapodása határozza meg. Ennyi – és nem több. A probléma ott jelentkezik, hogy ezt sokan úgy értelmezték, hogy a korábbi lakbérrendezésekhez képest most szabad bérközlésre van lehetőség. Ez óriási félreértés, és sajnos, a Belügyminisztérium részéről nyilatkozó magas beosztású személy sem a legtökéletesebben válaszolt erre a kérdésre.
Itt ezt akkor lehetett volna rendezni, ha a Kormány letesz a Parlament asztalára egy törvényjavaslatot a lakáskoncepció keretében, vagy esetleg saját maga hoz egy újabb módosítást ehhez a kormányrendelethez – megjegyzem: jobb lenne törvényszinten –, amely rendezné azt az eljárást, hogy tartós jogviszonyt hogyan lehet megváltoztatni az adott helyzetben – gondolok csak például a kamatadóval kapcsolatos különböző, elég nagy lakossági fölzúdulást kiváltó körülményekre.
Mivel itt tartós jogviszony van, és abban van egy bér – még akkor is, hogyha ez egy maximált bér volt a korábbiakban –, az a szerződésnek lényeges eleme. Egy szerződés lényeges elemét meg lehet változtatni megegyezéssel – ahogy a kormányrendelet hivatkozik rá –, de ha ilyen nincsen, akkor legfeljebb a körülmények változása folytán a bíróság módosíthat, hogyha ennek nincs egy eljárása, amelyet jogszabály rendez.
Rendkívül fontos lett volna ezért, hogy a tulajdonosok érdekvédelme szempontjából szülessék egy jogszabály, amely rendezte volna jogszabályi szinten egy újabb lakbérközlés lehetőségét, esetleg valamilyen formában garanciákkal, megtámadási lehetőséggel – de ne úgy, hogy eleve a bíróság legyen a fórum. A másik oldalról kellett volna egy olyan grancia, amely a bérlők védelmét is biztosította volna valamilyen formában, hogy ne lennének kitéve olyan lehetetlen helyzeteknek, hogy azt hiszik, egyoldalú bérközlésekkel a csillagos egekig nyúló béreket követelhetnek tőlük, és hogyha nem fizetik ki, akkor esetleg kidobják a lakásból, fölmondhatnak neki, neki felróhatóan, hogy a bért nem fizeti.
Ebben a körben én csak jelezni szeretném, hogy az Ungár Klára által fölvetett törvényhozási, illetőleg jogalkotási mulasztás még mindig pótolható. De ha itt valamiféle jogalkotási lépés nem történik, akkor perek beláthatatlan tömege várható, és nagyon el fog mérgesedni a viszony egyik oldalról mind a tulajdonosok és a bérlők, mind pedig az önkormányzatok között, ha ez a korlátozó megoldás tűnne úgy, hogy valamit megold. Ebben a helyzetben, sajnos, régen le kellett volna tenni ezt a jogszabályt, rendezni kellett volna előre, hiszen az óra ketyegett 1990. január 31-étől – és 1992. január 1-jéig nem történt semmi.
Csak fel szeretném hívni éppen ezért a figyelmet ennek a törvénynek a keretében, hogy nagyon sok a téves információ, és még mindig tehet a Kormány, hogy ezt a kérdést valamilyen formában meg tudja oldani.
Köszönöm szépen. (Taps.)
