SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Gadó György plasztikusan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen sérelmeknek az orvoslására kell ezt a törvényt meghozni. Torgyán József pedig egy másik nagyon fontos kérdéssel foglalkozott: a vagyoni kárpótlással.
Több módosítási indítványt terjesztettem elő, ezeknek túlnyomó része részletkérdésekkel foglalkozik, amelyekről a részletes vitában kell majd szólnunk. Ez a két kérdés azonban annyira fontos, hogy az ezeket érintő kérdéseket az előtt szeretném röviden indokolni, mielőtt a bizottsági vitákra sor kerülne.
A 9. § a következőket tartalmazza: "Ha a sérelmet szenvedett a szabadságelvonás ideje alatt meghalt, és a túlélő házastárs hosszabb időt nem bizonyít, az életjáradék kiszámításánál az alábbi időtartamokat kell figyelembe venni: szabadságvesztés büntetése esetén azt az időtartamot, amelyre ítélték, életfogytig tartó szabadságvesztés büntetése esetén 20 évet, internálás esetén egy év hat hónapot, közbiztonsági őrizet esetén 6 hónapot, kényszerlakhely-kijelölés esetén 2 évet, munkaszolgálat esetén 2 évet, a szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolás esetén 3 évet, a szovjet bírósági ítéletre vagy más szovjet hatósági intézkedés alapján végrehajtott szabadságelvonás esetén azt az időtartamot, amelyre ítélték, kötelezték, ha pedig ez nem bizonyítható, 8 évet, végül deportálás esetén 8 hónapot."
Nos, a törvényjavaslat a különböző szabadságelvonások idején életüket vesztettek kárpótlását így különböző időtartamok alapján kívánja kiszámítani. Ezekből a számokból arra lehet következtetni, hogy a szabadságelvonás konkrét formájának várható leghosszabb időtartama a megkülönböztetés alapja. A törvényjavaslat indokolása egyébként ugyancsak erre utal.
Álláspontunk szerint – ahogy Mécs Imre és Gadó György is már kifejtette – ilyen megkülönböztetés több szempontból elfogadhatatlan. Halál és halál között morálisan nem lehet megkülönböztetést tenni, különösen nem ilyen alapon. Ha valakit a szovjet bíróság ítélt el, de nem ismert a szabadságvesztés tartama, akkor 8 évet kellene figyelembe venni, ha viszont közbiztonsági őrizetben halt meg, akkor csak 6 hónapot, bár lehet, hogy ténylegesen ő élt tovább a szabadság elvonása alatt, tovább tartott az ezzel való meghurcoltatása.
Nem magyarázható meg semmilyen formában sem, hogy miért 16-szoros a kárpótlás különbsége, ha mindkettő végül is az életét vesztette.
Logikailag is vitatható a megkülönböztetés módszere. Az élet egyértelműen a legnagyobb érték. A törvényjavaslat címe is – helyesen – ezt az értéksorrendet követi: az életüktől és szabadságuktól megfosztottak kárpótlásáról szól.
A kifogásolt megkülönböztetés viszont logikailag megfordítja a sorrendet: az élet elvesztését alárendeli a szabadság elvonásának. Az életek kárpótlása között azon az alapon tesz különbséget, hogy ha nem haltak volna meg, mennyi időre vesztették volna el valószínűleg a szabadságukat. Fontosabb szempont tehát a várható szabadságelvonás, mint magának az életnek az elvesztése.
A várható szabadságelvonás időtartama mint egyedüli megkülönböztetési alap azért sem fogadható el, mert a különböző szabadságelvonások gyakran egészen eltérő módon voltak veszélyesek magára az életre. Gadó György hivatkozott arra, hogy a deportálásoknak az volt az általános célja, hogy az embereket megsemmisítsék.
Kényszerlakhely-kijelölése, amely a törvényjavaslat szerint kétéves kárpótlásra adna lehetőséget, például lényegesen kevésbé járt közvetlen életveszéllyel, mint maga a deportálás, amelyik csak 8 hónap elszámolását tenné lehetővé. Egészen morbid dolog belegondolni abba, hogy ha a németek megsemmisítési technológiája még gyorsabban dolgozik, és ezért még rövidebb becsülhető szabadságelvonással számolna a törvényjavaslat előterjesztője, akkor ezek az életek – eszerint a logika szerint – még kevesebbet érnének, még kevesebb kárpótlás járna értük.
Ha a szabadságvesztés alatt bárki meghalt, csak az az egy szempont jöhet számításba, hogy az életét vesztette el. Élet és élet között ezért nem lehet különbséget tenni.
Ennek az elvnek megfelelően kétféle változatot terjesztettem elő módosító indítványként, alternatív módon.
Az egyik összegében igazodik a halálra ítéltek kápótlásához, a másik változat viszont egy egységes elszámolási, átszámolási időtartamot javasol a törvényjavaslat szerinti – meglehetősen tarka – módszerek helyett.
Ezt azért voltam kénytelen mindenképpen elmondani, hogy a bizottsági üléseken legyen világos: elfogadhatatlan számunkra az, hogy ha valakit például kényszerlakóhelykijelölése miatt vittek el, és közben meghalt, bármi miatt két évet számolhasson el, mások pedig ennél esetleg jóval kevesebbet vagy jóval többet.
A másik kérdésre Torgyán József utalt, és ez a vagyoni kárpótlási kérdése. A vagyoni kárpótlásról szóló rendelkezés nincs összhangban az Alkotmánybíróság december 21-én közzétett 66/1991. számú alkotmánybírósági állásfoglalásával. Nyilván az előterjesztő még nem számolhatott, hogy ez a döntés meg fog születni.
Az Alkotmánybíróság döntése új helyzetet teremtett. A törvényjavaslat ebben a formában ütközik az Alkotmánybíróság álláspontjával, ezért ezen mindenképpen javítani kell. Az Alkotmánybíróság döntése azt tartalmazza, hogy ha valakitől büntető eljárás keretében vonnak el vagyont, vagyonelkobzás, munkából való kiesés, és még sorolhatnám a különböző lehetőségeket, amelyeket a kártalanításnál figyelembe kell venni, akkor ezekre a sérelmekre az Alkotmánybíróság szerint teljes kártalanítást kell biztosítani.
Teljesen képtelen helyzet adódna, hogyha emellett a törvényjavaslat 10. §-át kellene alkalmazni, ugyanis ez kötelező erővel, kógens szabályként azt írja elő, hogy a kárpótlási törvény rendelkezéseit kell figyelembe venni az e törvényben érintett vagyoni károknál. Ez nem megengedő jogszabály, alternatívát nem tesz lehetővé, a büntetőeljárási szabályokat nem lehetne alkalmazni, hanem speciális szabályként csak a kárpótlási törvény szerinti kárpótlás jöhetne számításba.
Ez olyan helyzetet teremtene, hogy ha valakit például elítéltek sikkasztásért, és utólag – törvényességi óvás vagy perújítás folytán – felmentik, akkor őneki teljes vagyoni kártalanítás járna, ha valakit esetleg elítéltek izgatásért, akkor ővele szemben ezt nem lehetne alkalmazni. Ha vagyonelkobzást alkalmaztak, elvették a házát, az üdülőjét, a gépkocsiját, akkor nem kapná meg a teljes értéket, hanem ennek egy csökkentett részét.
Ennek az ellentmondásnak a kiküszöbölése végett terjesztettem elő egy olyan módosítási indítványt, hogy a büntetőeljárással is lefedett eseteknél a büntetőeljárásnak a kártalanítási szabályait kelljen alkalmazni.
Mind a két kérdés nagyon fontos elvi kérdés, és úgy vélem, hogy ezt az általános vita keretben is el kellett mondanom.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
