KÁTAY ZOLTÁN, DR. a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság előadója:
KÁTAY ZOLTÁN, DR. a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság előadója:
KÁTAY ZOLTÁN, DR. a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság előadója: Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! … és a téma jelentőségére tekintettel, figyelemmel arra, hogy hazánk lakosságának mintegy egynegyedéről, 2,6 millió nyugdíjasról beszélünk, hadd említsem még meg: Tisztelt rádióra és képernyőre figyelő nyugdíjasok! A tisztelt Ház és így elnök úr is megszokta tőlem, hogy mondandómat rövidre fogom. Ha most is ezt tenném, úgy csupán arról kellene beszámolnom, hogy a Parlament szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottsága 1992. február 19-én délelőtt, tehát ugyanazon nap, amikor a társadalombiztosítási törvény módosítására és az ez évi társadalombiztosítási költségvetés megállapítására itt a késő esti órákig nyúlóan sor került, megtárgyalta ezt az országgyűlési határozattervezetet, amelyet a Kormány elénk terjesztett 4878-as szám alatt.
Ezen az ülésen értelemszerűen a Kormány képviseletében a népjóléti miniszter úr képviselete jelen volt, jelen volt a pénzügyminiszter úr képviselője és jelen voltak az Országos Társadalombiztosítási Főfelügyelőség vezetői is. Jelen volt azonban és egyetértőleg bólintott a Nyugdíjbiztosítási Felügyelő Bizottság elnöke, aki kétoldalas tájékoztató jelentést adott át a számunkra, melynek summázata itt fekszik előttem, s lényege, hogy az abban foglalt kiegészítő módosításokkal együtt ezen országgyűlési határozatot általános vitára és egyes részeinek módosítását követően elfogadásra alkalmasnak tartja. Jelen voltak a szakértők, jelen voltak az újságírók. És itt hadd álljak meg egy pillanatra, hölgyeim és uraim. A szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság konszenzussal állapította meg, hogy talán ezek a kérdések kevesebb sajtónyilvánosságot kapnak, mint egyes napirend előtti felszólalások. Helyesebb lenne, ha a korrekt információkat, amit például most dr. Surján László népjóléti miniszter úr is elmondott, részletesen ismertetné valamennyi sajtóorgánum.
Visszatérve tehát önmagára az ülésre, az ülésen 12 "igen", 4 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül a bizottság általános vitára alkalmasnak találta ezt a törvényt. A későbbiekben kitérek arra, hogy ebben benne foglaltatott az is, amely később itt önök előtt is elhangzott, tisztelt képviselőtársak, és az erre figyelő nyugdíjasok is ezt hallhatták, hogy már akkor jelezte a Kormány képviselője, illetőleg aznap délután, amikor többször, úgy tűnik, fölöslegesen húzva az időt szavaztunk név szerint, hogy ebben az évben január 1-jei visszamenő hatállyal kívánja – némileg ellentétesen a beterjesztett anyaggal – a nyugdíj – és egyéb, a miniszter úr által felsorolt ellátásokat emelni a Kormány.
Ennek alapján tehát a bizottság többségi véleményét egy kicsit, engedje meg, elnök úr, hogy eltérve a szokásomtól, a bizottság felhatalmazásából részletesebben, bár igyekezve lényegretörően mondjam el.
Mi, amikor ha nem is a rakodópart alsó kövén ülve, de itt a Dunánál gondolkodunk, egyformán eszünkbe jut múlt s jelen, jövendő. No, mielőtt úgy gondolnák, nem kívánok én a hivatalba lépésünktől számított mintegy negyvenéves múltra visszatekinteni; nem kívánok, mert ez nagyon sokszor szóba került már, és mindenki, aki hall minket, mindenki, akikhez eljutnak gondolataink, tudják, hogy nem a kormánypárt, nem a Kormány felelős azért a kiáltó igazságtalanságsorozatért, amely a jelenlegi nyugdíjrendszerben benne van, nem ő felelős a nyugdíjak jelenlegi színvonaláért, de ő felelős azért, hogyan legyen tovább. Nem felelős azonban még 1990-ért!
Miért? Azért, hölgyeim és uraim, amit valamennyien tudunk, hogy minket – egy-két képviselő kivételével – csupán 1990. április 8-án választottak meg. A köztársaság akkori ideiglenes elnöke május 2-ára hívta össze a Parlamentet. Május 22-én alakult meg csupán azon 100 nap türelmi időt nem kapott Antall-kormány, amelynek ráhatása már nem volt az 1990-es tényleges nyugdíjak emelésére, illetőleg alakulására.
Hogy alakult azonban ez – tegyünk egy rövid visszatekintést – 1991-ben? Téli szünetét alussza a magyar Parlament, vélte sok magyar állampolgár, amikor már január 12-én éjszakai órában három képviselő, két ellenzéki képviselő és szerény személyem, a bizottság felhatalmazása alapján kidolgozott egy országgyűlési határozattervezetet. Az előzmény az volt, hogy a Kormány az elmúlt évben 45 milliárdot – ez 23%-os nyugdíjemelés lett volna – szánt volna két lépcsőben kiosztásra; az első lépcsőben 30 milliárdot az év elején, a második lépcsőben 15 milliárdot. Mi akkor úgy döntöttünk, hogy egyfelől az egész összeget kérjük kiosztani, másfelől a különböző variációk hasznosítható eseteit összedolgoztuk, és egy olyan országgyűlési határozati javaslatot terjesztettünk be mint bizottsági módosító indítványt, amely arra kötelezte – és ezt a szót most szándékosan húzom alá – a Kormányt, hogy a teljes összeget, ami egyébként már aznap éjszaka 47 milliárdra, majd a másnapi utánaszámolás következtében 48 milliárdra emelkedett, ossza ki annak függvényében, hogy ki hány év szolgálati időt szerzett, továbbá annak függvényében, hogy ki milyen régen ment nyugdíjba. Az már egy sajátos dolog, hogy január 12-ét követően éppen egy hónappal Surján miniszter úrnak a háromfős bizottság egyik tagjától kell interpellációt kapnia azért, hogy miért felelős ő emiatt a nyugdíjemelés miatt. A Ház természetesen tudatában volt annak, amit a kedves nézők, hallgatók esetleg nem tudtak, hogy nem a Ház, hanem e három személy, köztük az interpelláló személy és saját személyem, továbbá a teljes szociális bizottság és a teljes Parlament volt azért felelős, hogy így történt meg a tavalyi nyugdíjemelés első lépcsője. Ezt azonban még sok lépcső követte, amelyet én most nem részletezek önöknek. A lényege azonban az, hogy öt esetben foglalkoztunk ezzel a kérdéskörrel, és ha csupán arra gondolunk, hogy a nyár során az érdekegyeztető tárgyalás eredményeként az 5 milliárd forint egy részét is a nyugdíjasok kapták meg, ha arra gondolunk, hogy december 14-én 5,9, azaz közel hatmilliárdot a nyugdíjasok kaptak meg, akkor le kell szögeznünk a tényt: 1991-ben átlagosan 27%-kal emelkedtek a nyugdíjak, és ez adómentes!
Én tudom, hogy ez így önmagában kevés. Tudom, hogy elhangzott itt egy pártelnök szájából ma, hogy mindenki elégedetlen; de azt is tudom, hogy még elégedetlenebb az, aki a dolgozói rétegbe tartozik, hiszen tavaly úgy terveztük, hogy a költségvetési szférában bruttó 20, a vállalati szférában bruttó 25%-kal van módunk emelni. Ezek azonban bruttó összegek, amelyből ha levonjuk az elmúlt évi szinten a 10% nyugdíjjárulék mellett az átlagosan 30% személyi jövedelemadót, azaz 40%-ot, akkor rájövünk, hogy a dolgozók – és ők vannak 4,5 millióan, és ők tartanak el 3 millió ifjúval és gyermekkel együtt 10,5 milliót – csupán 12–15%-os nettó jövedelememelkedéssel zárták az évet.
Ennek alapján tehát én azt hiszem, hogy az elmúlt év, a közelmúlt… – ez a 27% nem mondható kevésnek.
Mi várható most? Szeretném, annak érdekében, hogy ezt mindenki egyértelműen értse – bár meggyőződésem, hogy miniszter úr expozéja olyan tiszta vizet öntött a pohárba, mint amit én most engedelmükkel megkóstolok –, a társadalombiztosítási költségvetés, amely bár vihart váltott ki, de ugye késő esti óráról lévén szó, nem váltott ki akkorát, mint az előzőek, és amely úgy alakul a költségvetéshez – az ország költségvetéséhez mint egy alma a két almához –, hiszen az 1062 milliárd és az 527 milliárd között ez az arány ebből, tisztelt képviselőtársaim, 281 milliárd a nyugdíj, amiből – ha az 50,7 milliárdot értelemszerűen kerekítjük, akkor – 51 milliárd a nyugdíj emelése. Ezt az emelést mi – összhangban a Kormány már bejelentett módosításával és szükség szerint csatlakozó bizottsági módosító indítvánnyal – a következő elosztásban szeretnénk megoldani.
Mit tartalmaz a Kormány előterjesztése? Elhangzott itt, hogy most 13%-os nyugdíjemelést, elhangzott, hogy van lehetőség arra, hogy esetleg visszamenő hatállyal, elhangzott, hogy ennek a felét – tehát 6,5%-ot – szeptember 1-jétől, és talán elkerüli a figyelmet, hogy ebben a rendszerben, egyeztetve a társadalombiztosítási törvény név szerint megszavazott – most már, ha hatályba lép – 44. § (7) bekezdésével, van itt egy harmadik lehetőség is, amely az egyes korrekciókra ad lehetőséget.
A beterjesztés tehát arról szól, hogy 50%-ot – ha én 100%-nak veszem ezt a mintegy 51 milliárdot – márciustól, 25%-ot szeptermbertől, és a fönnmaradó 25%-ot mintegy év közepén – annak függvényében, hogy valaki mennyi szolgálati időt szerzett, hogy valaki milyen régen ment nyugdíjba, illetőleg mennyi volt a keresménye – osszunk szét.
Mi hajlandóságot láttunk – mint bizottság – a tekintetben, hogy ez a 25%-os korrekció 5%-kal csökken, és ez adja meg a lehetőséget arra, hogy a nyugdíjemelésre, bár március 1-jétől, de visszamenőleges hatállyal is, ha szükséges, akkor sor kerüljön. Ez felel meg a jelenlegi helyzetnek, és ahogy az előterjesztésben írva van, ezt követően – ahogy a törvény ezt előírja – mindig évente kétszer, félévenként kötelező az emelés, a nettó átlagkereset kiáramlásának megfelelően, és lehetőség van – ha erre mód nyílik, és ehhez szükséges például a 10 napos betegszabadság, ehhez szükséges a munkavállalói járulék 43-ról 44%-ra történő emelése – egyes korrekciókra.
Ez tehát a jelen, melynek részleteit miniszter úr említette. Ha már a múlt, jelen s jövendőben gondolkodtam, engedjék meg, hogy nagyon röviden megpróbáljak három gondolatot csupán a jövőről mondani. Mindenképpen feladatunk – eredeti programunknak megfelelően – az Alkotmány által előírt szociális biztonság megteremtése. Ami koncepciót mi tavaly szeptemberben elfogadtunk, s amelyet bárki a Magyar Közlöny szeptember 28-i számában olvashat, rövid távú feladatokban tartalmazza ezt a nettó átlagkereset-kiáramlást. Mást most tenni nem lehet, de a nyugdíjak értékmegőrzése – mint távlati cél – a mi feladatunk is. Ezt kívánjuk elősegíteni azzal, hogy létrehozzuk – a jelenleg már működő felügyelő bizottság helyébe – a nyugdíjbiztosítási önkormányzatot, és igenis, ennek egy hathatós lépését tettük meg február 19-én, csak talán mindenkinek a figyelme elsiklott róla, amikor megszavaztuk azt, hogy ez évtől kezdődően – a Kormány június 30-ig történő intézkedése kapcsán – 100–100–100 milliárd vagyont kap a társadalombiztosítás, melynek hozama a jelenleg alacsony nyugdíjakat képes a megfelelő szinten, egyre jobb szinten tartani. Ez hitünk és meggyőződésünk.
Végezetül és befejezésképpen, elnök úr, egyetlen egy pragmatikus dologra kénytelen vagyok utalni. A bizottsági ülésünkön elhangzott – és miután a bizottság előadója vagyok, erről számot kell adnom – az a tény, hogy a márciusi nyugdíjemelést akkor lehetett volna márciusban kiosztani – közölték a Társadalombiztosítási Főigazgatóság jelenlévő szakemberei –, ha mi február 12-ig erről döntést hozunk. Egy kicsit többet vitatkoztunk elvileg, és kevesebbet figyeltünk oda gyakorlatilag, és miután ma február 24-e van, így várható, hogy – és ezt vállalta az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság – feltehetően április 10-én kapják meg a nyugdíjasok külön postautalványon azt, ami nekik nem kegy, ami részünkről – dolgozók részéről – nem valamiféle kegy, ami nekik járandóság, életük munkájának eredményét, szerény vagy kevésbé szerény gyümölcsét. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
