MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Elnök Úr! Köszönöm a szót. Én is jobban szerettem volna, hogyha a frakción belüli vélemények egy frakcióülésen hangzanak el… (Közbeszólások: Semmi közöd hozzá! Foglalkozz a saját dolgaiddal!) …, és a jogi természetű problémákat is sokkal inkább a tartalmi jellegű felvetések töltik ki. (Közbeszólás: Kezdd el akkor!)
Viszont egyetértek az SZDSZ frakcióvezetőjének korábban kifejtett álláspontjával, hogy nevezetesen sokkal szerencsésebb lett volna, ha ezt a vitát a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt folytatjuk le, hiszen a szociális bizottság előadója azóta eltávozott körünkből, miután a méltán elismert álláspontját elmondta. Így a távollétében elég nehéz lenne vele vitatkozni, mint ahogy nem is megyek ebbe bele.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár ellenzéki képviselőként a nyugdíjemelés nagyságát illetően elégedetlennek kellene lennem, de tisztában vagyok a társadalombiztosítási alap jelenlegi és várható helyzetével, így kifogásaim jórészt az elosztás elveire, időpontjára, és az elmaradt profiltisztításra vonatkoznak.
Tavaly a nyugdíjemelések megegyeztek az abban az évben várható nettó átlagkereset növekedésével, így a nyugdíjasoknak a többi rétegnél nagyobb mértékű elszegényedése nem következett be. Ez persze tudjuk, hogy az eleve kispénzű nyugdíjasokat nem boldogítja. Ezért is osztotta szét a kormányelőterjesztés az egész évi emelési keretnek, amely szintúgy megegyezik az ez évi nettó átlagkereset várható növekedésével, az egyharmadát a régebben nyugdíjba mentek és az alacsonyabb ellátású nyugdíjasok között, az elmaradt emelések kompenzációjaként.
Meggyőződésünk szerint ezen alapvetően szociális típusú emelést egyértelműen a költségvetésből kellene finanszírozni, ezzel is megvetve egy költségvetésből fizetendő nemzeti alapnyugdíj kialakításának kereteit. Hiszen amennyiben biztosítási elven kívánjuk működtetni a társadalombiztosítást, mint ahogy úgy akarjuk ezt működtetni, akkor az induló egyenlőtlenségeket indokolt korrigálni, de ez normális esetben nem mehetne a biztosítási típusú ellátás és ehhez kapcsolódó emelés, itt nevezetesen a március 13, illetve a szeptemberi 6 és fél százalék rovására. Márpedig most ez történik. Így a költségvetés szerepvállalása esetén nagyobb emelést lehetne tenni, s ezt – ismerve az életkörülményeket – indokolt is lenne. Azt viszont nem lehet megcsinálni – s ezt az Antall-kormány már a tavalyi évben egyszer megtette –, hogy beígérünk valamennyi nyugdíjemelést, aztán megszegve az ígéretünket, később megpróbálja ezen ígéretét semmibe venni. Ezt tavaly ellenzéki kezdeményezésből kiindulva sikerült megakadályozni. Itt az év végi nyugdíjemelésre gondolok, ami egyszeri volt, azonban remélhetőleg ez többet nem fog előfordulni az Antall-kormányzat idején.
Nem értjük a Kormánynak a makacs ragaszkodását a márciusi emelés időpontjához, s szűk látókörűnek tartjuk a két hónap késésért, az elmaradt kifizetésekért ezt a rendszert vállalni. Egyrészt azért, mert már az idén is meghátráltak az eredeti előterjesztéshez képest a korábbi vitában, erre utalt a miniszter úr expozéja, s így Surján úr ígéretei szerint már ebben az évben ugyanúgy januári időponttal, csak visszamenőleges hatállyal lesz meg az első nyugdíjemelés. Ez mellesleg mintegy 5,1–5,2 milliárd forint pluszkifizetést eredményez, ami nincs benne egyébként ebben a kormányelőterjesztésben, ezt el kell mondjam, amit nyilvánvalóan a kompenzációs hányadok fognak a későbbiek során fedezni.
Másrészt azonban – talán éppen a kormányzat szándékával ellentétben – ezzel a konstrukcióval az induló nyugdíjakat emeljük, hiszen rájuk így az egész múlt évi keresetük bázisként értelmeződik, s ezzel együtt a nyugdíjemelésben is részesülnek. Ellentétben a tavalyi évvel, amikor is – emlékeznek rá képviselőtársaim – a január 1-jei nyugdíjemelési hatálybalépésnek az volt az erdménye, hogy vagy az előző évet csonka évként vették figyelembe, és akkor részesült a nyugdíjemelésben, vagy pedig január 1-jével ment nyugdíjba, akkor teljes éve volt, de a nyugdíjemelés rá már nem vonatkozott.
Harmadsorban: a költségvetési részvállalás és az emelések időpontjának kifogásolása után néhány szót szeretnék szólni a korengedményes nyugdíjak finanszírozásának problémájáról. Nevezetesen arról, hogy igen komoly gondot jelent az a jelenség, amelyik a vállalatok megroppant pénzügyi helyzetéből táplálkozik, ugyanis ennek fedezetét a vállalati befizetéseknek kellene kiadnia. Ám már a tavalyi évben a remélt 6 milliárd forintos befizetésből csupán 4,6 milliárd forint folyt be, s ezzel a társadalombiztosítás tavalyi év végi 22,1 milliárdos hiányából 1,4 milliárd ebből a forrásból táplálkozott. A korengedményes nyugdíjnak nincsen fedezete az alap költségvetésében, így az elmaradt befizetéseket az alap nem tudja finanszírozni.
Azért mondom el ezt most, mert az idén a 48,4 milliárdos nyugdíjemelés mellett a korengedményes nyugdíjaknál is 1,4 milliárd forint van a tervezetbe emelésként beállítva, s ennek nem biztos, hogy megvan a forrása.
Mindez az eset azonban sajnos csak egy apropója a társadalombiztosítási költségvetésünk idei, szerintem katasztrofális helyzetének. Le kell tehát szögeznünk, hogy a kormányzat ezzel a javaslattal csak görgeti maga előtt a problémákat, igazán érdemi előrelépés nem történik.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
