BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság előadója:
BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az adott törvényjavaslatnál a bizottság előadója Torgyán József képviselő úr, aki ez idő szerint akadályoztatva van, ezért én informálom előadói szerepkörben a tisztelt Házat az elvégzett munkáról.
A törvényjavaslat alapvetően két részre oszlik, minden rövidsége mellett. Az egyik felülbírálja azon közérdekű célok körét, amelyre figyelemmel a kisajátítást lehet kérni. A hagyományos, tehát a hatályos jog szerint ilyen közérdekű célnak minősül, ha állami gazdaság összefüggő területén lévő tanya megszüntetése érdekében kérik a kisajátítást. Egy demokratikus jogállam keretei között az állam a gazdálkodó tevékenységével összefüggésben már nem bír privilégiumokkal. Ehhez képest ugyanúgy nem sajátítható ki, illetve nem indokolható a kisajátítása az említett ingatlannak állami gazdasági célra, mint ahogy egy kisiparos sem kérheti – mint egy másik forgalmi szereplője ennek a körnek –, hogy az ő céljára sajátítsanak ki egy épületet, mert ott ő akar tevékenységet végezni. Ezzel az elvi céllal tehát a bizottságunk egyetértett, a Kormány előterjesztését támogatja.
A másik kérdéskör a kisajátítási kártalanítás szabályaira vonatkozik, ahogy azt Isépy Tamás államtitkár úr az előbb részletesen ismertette. Ebben a körben a Kormány előterjesztéséhez képest az alkotmányügyi bizottság, Balás István országgyűlési képviselő kezdeményezésére, egy bővítést tartott indokoltnak bevenni, melynek a lényege, hogy az a régen ismert szabály, mely szerint a kisajátítási eljáráshoz képest ötéves időszakban kialakult, széles körben kialakult forgalmi értéket kelljen figyelembe venni, szintén kerüljön hatályon kívül helyezésre. Azt hiszem, nem kell bővebben indokolnom, hogy inflációs körülmények között egy ilyen szabály bennmaradása kizárólag értékcsökkentő hatást eredményezhetett, azaz az összes érintettnek csak kárára vált. Bizottságunk tehát ezzel a ponttal egészítette ki a törvényjavaslat hatályon kívül helyezésre vonatkozó rendelkezéseit.
Végül: a bizottsági ülésen Szájer József képviselő úr vetette fel, hogy az egész kisajátítási szabályozás annyira korszerűtlen, hogy új szabállyal kellene fölváltani, és javasolta, hogy a bizottság támogassa azt az elképzelését, hogy a Kormány 1992. március 31-éig, azaz gyakorlatilag egy hónapon belül legyen köteles előterjeszteni az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot.
A bizottság többsége úgy ítélte meg, hogy a Kormány a saját munkatervének figyelembevételével e törvényjavaslatot mindenképpen elő fogja terjeszteni, de teljesen értelmetlen egy ilyen határidő előírása erre, amikor ehhez törvényjavaslat érdemi megtárgyalása jól láthatóan nem kapcsolódhat. Mindaddig, amíg az Országgyűlés előtt 35 törvényjavaslat van a restancialistán, teljesen értelmetlen ilyen határidőkkel bárkit újabbak benyújtására kényszeríteni. Ehhez képest az indítványt nem támogatta a bizottság.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem