KARSAI PÉTER (MDF)
KARSAI PÉTER (MDF)
KARSAI PÉTER (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalásokat már nem egyszer gyanúval fogadtam, többször az a viszolygó érzés támadt bennem, hogy egynémely türelmetlenebb képviselőtársunk így akar soron kívül szóhoz jutni, így akar választói előtt jobb színben feltűnni, vagy egyszerűen saját sérelmét kiteregetni, netán megtorolni. Holott a napirend előtti felszólalás értelme az országos jelentőségű váratlan események értékelése, vagy az országos méretű bajok azonnali elhárítási lehetősége lenne. Abban bízva, hogy mondandóm nem egy helyi konfliktus felemlegetése csupán, kérem megtisztelő figyelmüket, és mindazokét is, akik a parlamenti közvetítéseket rádión vagy a tévében figyelik.
Ezúttal azonban nézzék el nekem, hogy visszaélve képviselői megszólalási lehetőségemmel, most mégis csak mint jánoshalmi pedagógus, egyben 1972 óta a Pedagógusok Szakszervezetének tagja, szeretném véleményemet elmondani, s egyben vészjelzésül is adni.
Természetesen a közoktatási törvénytervezetről van szó, sőt még inkább az azt kísérő, magasra csapó indulatokról, hisztérikus megnyilvánulásokról, és a kétszázezres pedagógustársadalom tűrőképességéről. Hetek óta járom Bács-Kiskun megye déli községeinek tantestületeit és ismertetjük, vitatjuk a törvénytervezet-koncepciót, annak egyes tételeit. Pró és kontra. Épp ezen vélemények alapján csatlakozom az Oktatáskutató Intézet által a napokban közzétett, a fővárosi pedagógusokat megkérdező közvélemény-kutatási adatokhoz.
Így, ha a fővárosiak 87%-a szükségesnek tartja az új törvényt, akkor én bizton állítom, hogy a vidéki kartársak szintúgy. Ha a fővárosiak 95%-ban jogot adnának az egyházi és egyesületi iskolák teremtésére, akkor a vidékiek szintúgy. Ha a fővárosi pedagógusok többsége egyetért a terv tankötelezettségi korhatárával, a szigorú szakmai felügyelettel, a vizsgáztatás szükségességével, akkor mi, vidékiek szintén. Ha a pesti pedagógusok közel 80%-a egyetért azzal, hogy a tananyagot egy központi kerettanterv szabályozza, meg hogy új bérrendszert kell bevezetni, és még egy tucatnyi más kérdéssel, akkor örömmel látom, hogy vidéki pedagógusaink ugyanilyen arányban vélekednek hasonlóan; hogy a törvénytervezetet – ha hibákat, hiányosságokat bőven felrónak is – fontosabb elemeiben a nagy többség elfogadja. Meg hogy elegendőnek látszik az elmúlt egy év és a ránk következő újabb félév a kielégítő közmegvitatásra, a végleges álláspontok kiérlelésére. Ahogyan ezt éppen a fővárosi önkormányzat oktatási bizottsága ez év február 3-án közzétett nyílt levele is kívánta.
Épp ezért önt el az aggodalom, és mint a Pedagógus Szakszervezet tagját, egy kissé a szégyen is, amikor azt olvasom, hogy a budapesti Kontyfa utcai általános iskola nevelőtestületének neve alá, nem is olyan nagyon elbújva a Pedagógusok Szakszervezete, valamint az úgynevezett Független Pedagógus Fórum a törvénytervezetet kétszázezrünk nevében utasítja mindenestül vissza. Sem a Fővárosi Pedagógiai Intézet tudományos munkatársai, sem az MDF Pedagógus Kollégiumának állásfoglalása, sem a Keresztény Szakszervezeti Szövetség nyilatkozata, sem az Országos Közoktatási Intézet, az óvodai pedagógusok szervezetei, vagy az Oktatáskutató Intézet tagjai, de még csak az a több tucatnyi, a legilletékesebbektől, a gyakorló pedagógusoktól származó levél sem győzték meg arról a mai és a pártállam idejéből ittfelejtkezett szakszervezeti vezetőket, hogy kész anakronizmus, ha ugyan nem szándékos megtévesztés és visszaélés a kétszázezer nevében nyilatkozni.
Kíváncsi volnék, a begyűjtetett aláírásokból mennyi lesz a hozzáértőké, tehát pedagógusoké. És még mennyi lesz azoknak a száma, akik meg nem tévesztve látni fogják, hogy a kért, követelt kétharmados parlamenti döntés nem más, mint a konszenzusra, szakmaiságra hivatkozó sanda politikai törekvés, az 1990-es választási eredmények újbóli megkérdőjelezése, a parlamentáris demokrácia európai játékszabályainak kijátszási kísérlete. (Taps a jobb oldalon.)
Az ország pedagógus társadalmának 90%-a az új törvényt akarja. Felmérések, tapasztalataink ezt mutatják. Márpedig előre tudható, hogy az ellenzék elsősorban saját koncepcióit hajlandó csak megszavazni, a koalícióét nem. Kétharmados konszenzus épp ezért ebből talán sosem lesz, de ha a szakszervezet mégis ragaszkodik a kétharmados szavazati arányhoz, véleményem szerint könnyebb volna az annyira szorgalmazott kétharmadhoz megnyerni a hiányzó 6–7%-ot, mint a meglévő 58%-ot elgáncsolni. Vagy erre nem vállalkoznak, de arra igen, hogy a pedagógiához legkevésbé sem értő tömegek jámbor aláírásaival végső soron népszavazásra vigyék a tervezet sorsát? (Felzúdulás a bal oldalon.) És mit érnek el vele? Egy új közoktatási törvényt? Azt biztosan nem, de azt mindenesetre elérhetik – először: továbbra is fennmarad az az iskolaszerkezet, amely folyamatosan utánpótolja a betanított és segédmunkások népes seregét, ezzel még inkább szaporítva a munkanélküliek nagy hadát.
Másodszor: a kierőszakolt népszavazással újabb félmilliárd forint nem tervezett kiadással terhelik az államkasszát, mintha ezt nem lehetne más hasznos területre elkölteni.
Harmadszor: újból csak a pedagógusokat hozzák rossz hírbe, hiszen egy valószínűen eredménytelen népszavazás esetén senki sem mossa le rólunk, hogy e hatalmas összeget szándékosan miattunk, pedagógusok miatt kidobtuk az ablakon.
És végül, negyedszer: még jobban lejáratják a népszavazás intézményét, vele együtt a parlamentarizmust is. (Zaj a bal oldalon.) Lassan, de biztosan eljutunk oda, hogy a választásokhoz, szavazásokhoz már kötéllel sem lehet állampolgárokat fogni. De gondolom, aki a Pedagógusok Lapjában február 3-án megjelent állásfoglalást kétszázezrünk nevében megszerkesztette és közzétette, számolt ezzel.
Én, mint pedagógus és mint szabadon választott országgyűlési képviselő, erről a helyről, amelynek láthatatlan felirata lehetne "Felelős vagy a magyar nemzet holnapjáért!" azt mondom, nem hagyhatom szó nélkül pedagógus társaimat politikai zsákutcába bevezetni. A most folyó aláírásgyűjtés nem más, mint megtévesztő politikai csel. Az oktatás, nevelés gondjait az utca nem oldhatja meg, kizárólag csak szakmai állásfoglalás, kritika vagy igenlés fogadható el, mégpedig a szabad választások eredményeként kialakult törvényalkotási metodika alapján a többség törvényalkotó jogát is tiszteletben tartva. De addig is megfogadom a lakiteleki Pedagógus Kamara meg a Dallos Ida Szakmunkásképző Iskola felhívását, én is kizárólag a szakmai vitát tartom etikusnak és egyetlen járható útnak, visszautasítva a Pedagógusok Szakszervezete vezetőinek politikai manővereit, bízva abban, hogy pedagógus társaim tízezrei ugyanezt teszik, s a legközelebbi szakszervezeti választásokon pedig országos szintig bezárólag saját maguk közül való vezetőket fognak választani, akik majd akár bérkérdésben, akár oktatás, nevelési ügyekben valóban őket, s egyben nemzetünk ügyét egyszerre tudják méltón képviselni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
