KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP)

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP)
KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr, a szót. Tisztelt Ház! A rendkívüli ügy, ami miatt szót kértem, az a láthatóan összehangolt kampány, amelyet a koalíciós pártok néhány vezetője kezdeményezett, általában az ellenzék, de különösképpen a baloldal ellen. (Derültség a jobb oldalon.)
Úgy gondolom, parlamentáris demokráciában ez rendkívüli ügy, rendkívüli, ha két évvel a választások előtt a koalíció egy alkotmányos alapokon álló és a Parlamentbe demokratikus választásokkal bejutott párt értékrendje ellen tudatos hamisítással szít hangulatot. Természetes lenne ez egy tekintélyuralmi rendszerben, de egy parlamentáris demokráciában ez – úgy gondolom – rendkívüli ügy.
Korábban a Magyar Demokrata Fórum egyik alelnöke úgy nyilatkozott, hogy amennyiben az ellenzék, a jelenlegi ellenzék nyerné meg az 1994-es választásokat, ez rendszerváltozást jelentene Magyarországon. (Közbeszólás a jobb oldalról: Így van!) Az elmúlt héten a Magyar Demokrata Fórum ügyvezető elnöke úgy nyilatkozott, hogy százszor nagyobb egy baloldali elmozdulás – hogy ne használjam azt a szót, hogy fordulat – mondotta – veszélye, mint egy jobboldalié.
A Kormány egy kisgazda minisztere egyenesen, nemes egyszerűséggel őrületnek minősítette a baloldalt, és ha nem lenne olyan komoly a dolog, akár komikusnak is tekinthetnénk, hogy a kisgazda belháborúban mindkét fél úgy gondolja, hogy a baloldal áll az események mögött. (Közbeszólás a jobb oldalról: Jól látja!)
Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy miféle rendszerváltást, rendszerváltozást jelentene, jelenthetne az, ha az ellenzékben lévő két liberális vagy szocialista párt szerepelne sikeresen a '94-es választásokon, hiszen a liberálisok értékrendjétől, melyben kulcsszerepet játszanak olyanok, mint a szabadságjogok tiszteletben tartása, azt hiszem, meglehetősen távol áll egy egypártrendszer bevezetése. A szocialisták pedig nemcsak vallják ezeket az értékeket, de bizonyították is, hogy a parlamentáris demokrácia, a jogállamiság, az alkotmányosság talaján állnak, hiszen a párt megalakulásától a választásokig nem akadályozta, ellenkezőleg, előmozdítani igyekezett azt, hogy a rendszerváltozás békés úton, alkotmányos keretek között, európai módon menjen végbe. És most, két év távlatából is történelmi szükségszerűségnek tekintjük a rendszerváltozást és fellépünk az olyan nézetekkel szemben, amelyek akár a Kormány gyenge teljesítménye, akár az életviszonyok jelentős rosszabbodása miatt most megkérdőjelezik a rendszerváltozás értelmét.
Ami a baloldali veszélyt illeti, tisztelt Ház, mint baloldali párt, sértőnek, igazságtalannak és érthetetlennek tartjuk ezzel riogatni a magyar választókat, hiszen ez az állítás tudatosan összekeveri az elmúlt rendszer hibáit, bűneit a demokratikus baloldal értékeivel. Én tudom, hogy nem könnyű lemondani egy ilyen olcsó választási fogásról, de tudomásul kellene venni, hogy a demokratikus baloldalnak ugyanúgy semmi köze a sztálinizmushoz, mint – elnézést a hasonlatért – kereszténydemokráciának az inkvizícióhoz.
A valóságban a baloldaliság a demokrácia, a szabadságjogok, a szociális piacgazdaság felvállalását jelenti, olyan értékek melletti elkötelezettséget, mint a társadalmi igazságosság, az esélyegyenlőség és a szolidaritás a leszakadókkal, az önhibájukon kívül a társadalom perifériájára sodródókkal, a kisebbségekkel.
Érthetetlen, hogy ezek az értékek miért jelentenének veszélyt, ellenkezőleg, ezek enyhíthetnék a szociális piacgazdaságba történő átmenet jelentős terheit. Ezek egyébként egyetlen pontjukban sem ellentétesek a klasszikus keresztény értékekkel, és azért is érthetetlen ez a veszély, hiszen miniszterelnök úr többször hivatkozott arra, hogy Magyarországon a demokráciához szükséges lenne egy erős szociáldemokrata párt, márpedig köztudomású, hogy a szociáldemokrácia baloldali mozgalom.
Vannak persze a társadalomban valós veszélyek. Valós veszélynek tartjuk azt, hogy milliók sodródnak, szorulnak a létminimum alá, hogy további százezreket fenyeget a munkanélküliség, a létbizonytalanság veszélye, hogy ellehetetlenül az oktatás, a kultúra, a humán szféra, hogy működésképtelenné válik a mezőgazdaság. Veszélynek tartjuk, ha a Kormány az állami alkalmazottaktól kritikátlan, feltétlen lojalitást vár szakértelem helyett… (Zaj a jobb oldalon.) …, a sajtótól behódolást vár objektivitás helyett. Valós veszélynek tartjuk a gyűlölet szítását, bármilyen oldalról, bármilyen politikai töltettel, bármilyen indokkal történik az. És veszélynek tartjuk az ellenségkeresést, mert a tapasztalat azt mutatja, hogyha egy hatalom ellenséget keres, akkor előbb-utóbb talál is – ha másképp nem, úgy, hogy csinál.
Ezek ellen a veszélyek ellen kellene, tisztelt Ház, fellépni a koalíciós pártoknak, és ezek ellen a veszélyek ellen kellene, hogy igényeljék az ellenzék konstruktív közreműködését is.
Lehet persze, hogy mindent félreértettünk. Lehet, hogy a veszélyt nem a társadalomra értették a megnyilatkozások, csak a koalíció hatalmi pozícióira lenne veszélyes a baloldal. Ha mindez arra fogja késztetni a Kormányt, hogy másképp politizáljon, hogy nagyobb figyelmet fordítson az ország valós problémáira, hogy a múlt helyett a jövőre koncentrálja figyelmét, erőfeszítéseit, akkor ez a veszélyérzet végül is az ország, a nemzet javát fogja szolgálni. És ha a Szocialista Párt, mint baloldali párt, közrejátszott ennek a fajta veszélyérzetnek a kialakulásában, akkor úgy gondolom, hogy nem dolgoztunk hiába. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem