GALI ÁKOS, DR. (független)
GALI ÁKOS, DR. (független)
GALI ÁKOS, DR. (független) Tisztelt Országgyűlés! Nem hozott könnyű helyzetbe Tellér Gyula, s nemcsak azért, mert a mondandójával sok ponton rögtön vitatkozni támadt volna kedvem, hanem ugye, én leszek itt valószínűleg az utolsó felszólaló a mai napon, és énrám hárul az a kellemetlen feladat, hogy elvigyem a balhét, mármint az önök haragját, mert valószínűleg túl fogom lépni a 7 órás időpontot.
Meglehetősen furcsán alakul ez az általános vita, hiszen Tellér barátom már másodjára kapott benne szót, és ilyen összefoglaló jelleggel mondta el a mostani mondókáját, én pedig úgy tudom, hogy néhányan azért készülnek itt még misére, nemcsak én, hanem más képviselőcsoportok részéről is. Én tartom magam az eredeti elképzelésemhez, és az eredetileg eltervezett mondandómat ismertetném meg önökkel.
Elöljáróban engedje meg, elnök úr, hogy néhány szóval visszatérjek arra a helyzetre, arra a pauzára, ami a törvényjavaslat tárgyalásában beállt.
Amikor az októberi ülésnapon én Szabad elnök úrral némi metakommunikáció segítségével megállapodtam abban, hogy az akkor kialakult időcsúszást már nem növelem tovább a felszólalásommal, én, bizony Isten, nem gondoltam volna, hogy ezt a törvényjavaslatot valamikor januárban fogjuk októberhez képest elővenni. Ez abból a szempontból, hogy én megszólalok-e a Parlamentben vagy nem, nem különösebben érdekes, a törvényjavaslat szempontjából viszont ezt a metódust messzemenően nem tartom szerencsésnek.
S ezt az időcsúszást több okból nem értem.
Nem értem egyrészt azért, mert úgy dugdossa a Kormány vagy a házbizottság ezt a törvényjavaslatot, mint a szégyenlős anya a megesett kislányát. Erre nem sok oka van. Egyrészt, mert nem olyan rossz ez a törvényjavaslat, hogy ne folytathatnánk benne érdemi vitát.
Másodszor: lehetnek a Kormánynak ugyan taktikai elképzelései – mert lehetnek egy kormánynak egy ilyen törvényjavaslattal kapcsolatban taktikai elképzelései –, de akkor ne a törvényjavaslat elfogadását kockáztassuk, hanem játsszunk vagy a hatályba léptetésével, vagy pedig ha az üzemi tanácsi választások vagy a szakszervezeti választások valóban olyan súlyponti kérdést képviselnek, akkor ennek időpontjával kell valamilyen módon bánni, de nem a törvényjavaslattal, a tövényjavaslat szövegével, amelynek más tartalma is van ezen kívül.
A házbizottságnak is gondolnia kell arra – Elnök Úr –, hogy valamikor ezt el is kell fogadnunk, meg kell szavaznunk. Eddig van több mint 200 – mint Tellér barátom utalt rá – módosító indítvány. Hát ez nem lesz könnyű dolog, és nem lesz kevés időbe kerülő dolog, ha azt el akarjuk fogadni hamarosan.
De hát ennyit a panaszkodásról, és akkor rátérek a mondandóm érdemére.
Tisztelt Országgyűlés! Úgy nagyjából egy évvel ezelőtt volt szerencsém önök előtt szólni a foglalkoztatási törvény vitájában. S ahogy hallgattam akkor a vitában a Ház minden oldaláról elhangzó felelősségteljes megnyilvánulásokat, én magamban arra gondoltam, hogy milyen jól jön majd ez az érdeklődés az év másik tervezett nagy munkaügyi javaslatának, a Munka Törvénykönyvének a vitájában.
Nos, az élet talán nem cáfolt meg abban a tekintetben, hogy ez az érdeklődés megvolna, az előttem elhangzottak vagy a módosító indítványok száma ezt bizonyítja. Aligha járok azonban messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy ez az érdeklődés most jóval összetettebb, jóval polarizáltabb, mint a foglalkoztatási törvény kapcsán volt.
Ennek az összes indokát nehéz volna most összeszedni, kettő talán mindenképpen megemlíthető.
Az egyik az a vita, amely tavaly nyáron itt a Parlamentben is fellángolt az érdekképviseletek helyéről, szerepéről, a másik pedig az a szerencsétlen párhuzamosság, amely az előkészítés során történt: egyszerre folytak egyeztetések az Érdekegyeztető Tanács előtt és úgynevezett hatpárti körben, és mint kiderült, a kettőnek bizony nem sok köze volt egymáshoz. Az ilyen helyzet pedig tipikusan felerősíti az álláspontok közötti eltérés súlyát, sőt személyes tapasztalataim szerint néha táptalajt adott megalapozatlan vágyakozásoknak is.
Megint meg kell mondanom kiindulási alapként, hogy egy olyan törvényjavaslatot tárgyalunk, amelynek az elfogadása fontos ugyan, de önmagában nem fog varázslatszerű változást hozni. Ennek a törvényjavaslatnak az alapvető feladata, hogy a piacgazdaság körülményeinek kialakítása részeként megteremtse azokat a feltételeket a munkajog területén is, amelyek a piacgazdaság kialakulásának részeiként szükségesek.
Nem újkeletű ez a szándék, azt kell, hogy mondjam, egy új munka törvénykönyvének előkészítő munkálatai gyakorlatilag már a rendszerváltozást megelőzően megkezdődtek, ha nem is 100%-osan ebben az irányban. Sőt azt lehet mondani, hogy az 1967. évi II. törvény jószerivel megalkotása óta folyamatos korrekciókon esett át. Kezdetben azért, mert már eredeti formájában sem volt alkalmas arra, hogy a direkt tervutasításos rendszer helyébe szánt új gazdaságirányítási elképzelés számára szolgáltassa a megfelelő szabályozást, a későbbiekben pedig ahogy ez a gazdaságirányítási szándék csúszott fokozatosan mellékvágányra, jószerivel úgy szaporodtak el a különböző szintű végrehajtási rendeletek, utasítások, a részletekbe menően megteremtve egy alaptalan központi akarat érvényesülésének jogi lehetőségét.
Iskolapéldája ennek a szemléletnek az a munkajogban, ahogy a dolgozói érdekeltség rendszerének kidolgozása helyett a munkafegyelem adminisztratív megszilárdításának eszközei kerültek előtérbe. Vagy említhetném más oldalról például a tanulmányi szerződésnek igen részletes, aprólékos, eltérést alig engedő szabályozását, amely legnagyobb meglepetésemre ebben a törvényjavaslatban is megjelent.
Mindezek nyilvánvalóvá teszik azt, hogy egy új munkajogi alapszabályozás megalkotására van szükség.
A munkajogi szabályrendszernek három forrása lehet.
Elsőként említhetném a nemzetközi sztenderdeket, amelyeket a magyar állam elfogad, és a belső jog részévé tesz.
Ezek zömmel ismertek, másrészt nem tartom valószínűnek, hogy a jövőben a Magyar Köztársaság ebbe az irányba túlzottan sok rezervációt tenne.
Másodsorban említhetném a magyar belső jogfejlődés produktumait. Nemcsak jogszabályokat értek ide, hanem a jogelmélet bizonyos megállapításait vagy a munkaügyi igazságszolgáltatás bizonyos megállapításait is, amelyek piacgazdasági körülmények között sem veszítenek az értékükből.
Végezetül pedig van a szabályozásnak egy harmadik rétege, amely az előbb említetteket figyelembe véve közvetlenül születik meg a munkáltatók és a munkavállalók, illetőleg ezek érdekképviseleti szervei között. A dolog lényege, ha úgy tetszik, a piacgazdaság szempontjából is az, hogy ez utóbbi két réteg közül melyikre helyezzük a primátust.
Számomra teljesen nyilvánvaló, hogyha piacgazdaságot mondok, akkor rendkívül tág szerződési szabadságot mondok, és ebből ugyancsak nyilvánvalóan következik a harmadik réteg, a megállapodásos réteg primátusa.
Nos kérem, a Munka Törvénykönyvének az újdonsága nem abban áll, hogy kitalál valamilyen új intézményt, hanem abban a szemléletben, hogy a nemzetközi standard-ek és más megengedő jogszabályok határai között a lehető legszélesebb lehetőséget teremtse meg arra, hogy a munkáltatók és a munkavállalók, illetőleg ezek érdekképviseleti szervei az egymás közötti viszonyt közvetlen megállapodások útján szabályozzák. Tehát nagyon sok olyan dolog, amit Tellér képviselőtársam említett, ezekbe fog kerülni, nem kell törvényi szabályozásban lefektetni, hanem a közvetlen megállapodások kategóriájába tartozik külön törvényi rendelkezés nélkül is.
Teljesen felesleges egy állami szerepvállalást akár törvényhozási úton is erőltetni, hiszen az állam mint harmadik fél nagyon könnyen járhat úgy, mint az az ember, aki odamegy a civakodókhoz, és így aztán – jobb megoldás híján – rajta verik el a port.
Egyébként ebből a szempontból érthető talán jobban annak a szándéknak a gyakorlati értelme is, hogy ez a törvényjavaslat miért a versenyszférát veszi célba, hiszen a gazdaságban egy nagyfokú privatizáció azt fogja eredményezni, hogy ebben a szférában az állam csak egy lesz a tulajdonosok közül, hogy a közszolgálati és a közalkalmazotti jogviszonyok tekintetében dominánsan az állam szerepe fog megjelenni, és itt lehetnek olyan apró technikai különbségek, amelyekre a törvényalkotás során oda kell figyelnünk.
Többször elhangzott itt egy egységes munkajogi jogviszony képzete vagy lehetősége. Meg kell mondanom, hogy egységes munkajogi jogviszony legfeljebb dogmatikusan létezett, a gyakorlatban ezt nagyon hamar áttörte már az élet. Ha csak az 1967. évi II-eshez viszonyítok, már 1973-ban megjelent egy minisztertanácsi rendelet az államigazgatási és igazságszolgáltatási dolgozók munkaviszonyának egyes kérdéseiről, amit aztán szinte napjainkig évente módosítottak, nagyon markánsan jelezve azt, hogy itt megfogalmazható különbségek vannak.
De a munka világának egy másik szegletéből is hozhatnék közvetett példát, a sztrájkjog szabályozására gondolok, ahol teljesen egyértelműen tesznek különbséget foglalkozási ágak között a sztrájkjog lehetősége, terjedelme tekintetében.
Ezért is lett volna jó igazság szerint, hogyha ezt a három törvényjavaslatot együtt tudtuk volna tárgyalni. Azt a tényt, hogy időben végül is valamilyen módon a közszolgálati törvény és a közalkalmazotti törvény is terítékre került, én a magam részéről koncepcionális egymás mellé rendelésnek semmiképpen nem tudom tekinteni. Ennek ellenére remélem, hogy a parlamenti vita sok mindent tisztázni fog, az előkészületek során magam is kaptam olyan levelet pedagógus érdekvédelmi szervezettől, amelyben a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozásukat kérték. Feltételezem, hogy a vita nyomán belátják, hogy semmilyen érdeksérelem nem származik abból, hogyha alapvetően egy másik törvény szabályozása fogja őket érinteni.
Tisztelt Országgyűlés! Nyilvánvalóan összefügg ezzel a sokágú helyzettel az a tény, hogy a pártok előzetesen csak igen hézagosan vázolták elképzeléseiket a szélesebb nyilvánosság előtt. Én e megnyilatkozások közül is kiemelném Tellér Gyulának a Beszélőben megjelent írását, amit nagyon összefogottnak, alaposnak éreztem, annak ellenére, hogy több megállapításával és végkövetkeztetésével, már ami az új Munka Törvénykönyvének sztálinista jellegét illeti, messzemenően nem értek egyet. A korrektség kedvéért természetesen megjegyzem, hogy mint a Szabad Demokraták Szövetségének vezérszónoka, maga sem alkalmazta már ezt a minősítést a Parlamentben.
Annyi alapja van ennek az elképzelésnek vagy megjegyzésnek, hogy ez a munka törvénykönyve egy rendkívül szerencsétlen elnevezés, hiszen arra utal, hogy a tartalma maradék nélkül átfogná a munka világát. Nagyon jól tudjuk azonban, hogy ez nincs így, az 1967. évi II. törvény esetében sem volt így.
Rockenbauer Zoltán utalt arra itt az általános vitában, hogy Európa-szerte talán csak a meglehetősen központosító Franciaországban van egységes munkatörvénykönyv. Nos, ott sincs, ez a hivatkozott Code du travail, amiről Rockenbauer Zoltán beszélt, sem egy egységes törvény, nem egy homogén törvény, hanem egy törvénygyűjtemény, egy jogszabálygyűjtemény. Ebben nem az a lényeg természetesen, hogy Rockenbauer Zoltánt egy apró tévedésen rajtacsíptem, sokkal inkább az egyrészről, hogy valóban rendkívül szerencsétlen vállalkozás lenne bárki részéről az, hogy a munka világának jogi lenyomatát egyetlenegy törvény keretei közé akarja bezsúfolni, másrészt viszont ez a javaslat nem is követi el ezt a hibát, erre egy fél mondat erejéig a miniszter úr az expozéjában utalt is. Kimarad viszont itt jópár terület, a munkavédelemre gondolok például – azért hozom fel példának –, aminek a szabályozását leporolni magam is nagyon szükségesnek tartom, de sorolhatnék még a munka világából több területet.
Az viszont egy politikai realitás, azt hiszem, azt nemcsak tényszerűen kell tudomásul vennünk, hogy a törvényjavaslatok tartalmi szélességét a főszabály szerint a mindenkori kormányzat elképzelései határozzák meg. Ami természetesen nem érinti, mert nem érintheti a mindenkori ellenzéknek azt a természetes jogát, hogy a saját alternatíváját ezzel kapcsolatban felvillantsa.
Fontosabbnak tartom azonban ennél leszögezni azt, hogy ez a törvényjavaslat a hatályos szabályozástól mind indíttatásában, mind szemléletében, mind pedig konkrét normáiban markánsan eltér, azt markánsan meghaladja. Ezen a törvényjavaslaton erőteljesen vonul végig a diszpozitivitás, az eltérés megengedése. De ott is, ahol kimondja az eltérési tilalmat, zömmel maga oldja fel ezt azzal, hogy a munkavállalóra nézve kedvezőbb szabály alkalmazása esetén nem érvényesül. Ahol pedig végképp megmarad az eltérési tilalom, mint például a munkabér védelménél, ott aligha hiszem, hogy az ne lenne alaposan védhető. De utalhatnék a korábbi oktrojált törvényi felelősségi rendszer eltűnésére, ez a gyakorlatban eddig is zömmel együtt érvényesült a kártérítési felelősséggel, de emellett amolyan testidegen, deliktuális elemeket is tartalmazott.
A civiljogi tisztítást jelzi a bírósági felülvizsgálat egyértelművé válása. Eltűnnek ezek a bizonyos munkaügyi döntőbizottságok, egy kicsit nekem is fáj értük a szívem, megmondom őszintén, nem túlzottan hosszú jogászi pályafutásomnak néhány meglehetősen szórakoztató epizódja fűződik ehhez az intézményhez. De tisztán kell látni, hogy a magánjogi viszonyoknak, mint amilyen a munkajogi jogviszony is, teljesen természetes velejárója az, hogy amennyiben az ellenérdekű felek nem tudnak megegyezni, úgy bírósághoz fordulnak. De ha a munkavállalói rendkívüli felmondás anyagi következményeit tekintem, akkor is azt állapíthatom meg, hogy rendkívül kedvező a munkavállalóra nézve. Nagy hangsúlyt kapott itt a vitában és fog majd bizonnyal kapni az a bizonyos második rész, amely a munkaügyi kapcsolatokról szól, megemlítve benne a szakszervezeteket, illetőleg az érdekegyeztetés, érdekközelítés mechanizmusát, amit mindenképpen újszerűnek kell tekintenünk.
Itt van ez az üzemi tanács, bár nem túlzottan megnyerő a neve. Mindezek megemlítésével csak arra akartam utalni, hogy erre a törvényjavaslatra valamilyen maradványjelleget, valamilyen csökevényjelleget rásütni nem túlzottan szerencsés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen terjedelmű és ilyen tartalmú törvényjavaslat egy többpárti parlament műtőasztalát nemigen hagyhatja el kisebb-nagyobb beavatkozások nélkül. Ezek irányulhatnak koncepcióra és irányulhatnak részletekre.
Egy dologra felhívnám a figyelmet azokkal az alternatívákkal kapcsolatban, amelyek megjelentek. Minden olyan alternatíva – tehát fejezetszerűen is –, amely az elfogadás igényével lép fel, és koncepciót hajlít át, gyakorlatilag egy-egy szög az Érdekegyeztető Tanács koporsójában. Ezt nagyon komolyan mondom, ugyanis ha példát statuálunk a tekintetben, vagy sorozatban az Érdekegyeztető Tanács által elfogadottakat megkerüljük, ha bármelyik parlamenti párt ilyesmivel áll elő, mondjuk, konkrét esetben érzek ilyet az MSZOSZ és az MSZP módosító indítványaiban, akkor az az Érdekegyeztető Tanács létét kérdőjelezi meg.
Mielőtt bárki egyébként valamiféle támadást gyanítana, hadd mondjam meg, hogy ugyanez volt a véleményem akkor is, amikor a számomra sokkal szimpatikusabb Munkástanácsok Országos Szövetsége házatáján merült fel egy ilyen elképzelés. Ezzel tehát mindenképpen vigyázni kell.
Az ellen természtesen nincsen kifogásom, hogyha azt mondjuk, hogy valamilyen úton-módon az Érdekegyeztető Tanácsot megszüntetjük, helyébe talán egy másikat építünk fel, de jelen pillanatban lehetetlennek tartom azt, hogy mindenki tetszése szerint hivatkozik az Érdekegyeztető Tanács megállapodására, attól függően, hogy az ő álláspontjának megfelel-e vagy nem felel meg.
Egyéb részletre irányuló módosítások tekintetében magam is éltem ezzel a lehetőséggel Móré László képviselőtársammal, néhány módosító indítványt benyújtottunk, gondoltunk itt az "üzemi tanács" elnevezés megváltoztatására. Jeleztem már a problémáinkat a tanulmányi szerződéssel kapcsolatban, dehát ezekről majd esetleg a részletes vitában szólunk.
Egy dologra engedjék meg azonban, hogy minél határozottabban felhívjam a figyelmüket külön módosító indítvány nélkül: a törvényjavaslat hatályba lépéséről van szó. És nem egészen független attól az időcsúszástól, amely a tárgyalásban bekövetkezett.
Elnök úr most joggal vissszadobhatná nekem a labdát, hogy éppen én beszélek erről, aki felszólalásom elején az időcsúszást kifogásoltam, de csak látszólagos ellentmondásról van szó. Most is nagyon határozott véleményem az, hogy időintervallumot kellene hagynunk az elfogadott törvény kihirdetése és a hatálybalépése között felkészülés szempontjából. Nem vagyunk ugyanabban a helyzetben, mint lettünk volna a törvényjavaslat szeptemberi benyújtása, egy november végi elfogadása és egy január 1-jei hatálybaléptetése esetén.
Jelentős jogalkalmazói rétegnek kell megismerkednie az új törvényi rendelkezésekkel, nem annyira tételesen, sokkal inkább szemléletben. Ismeretes sokak előtt, hogy az Igazságügyi Minisztériumban koncepció készül a munkaügyi bíróságok kivételes jellegének megszüntetéséről, beolvasztásukról a rendes bírósági szervezetbe a várható munkateher jobb elosztása szempontjából. Jó lenne ezeket időben valamennyire összehozni. Ha a Kormány komolyan gondolja azt, hogy koncepcionálisan együtt akarja hatályba léptetni a közszolgálati és közalkalmazotti rendelkezéseket, nyilvánvalóan erre is vonatkozik az időbeli egybeesés. Bár van bő határidő az üzemi tanácsok választására, erre is fel kell készülni, ennek is vannak olyan technikai vonzatai, amelyek a törvényjavaslat szövegétől függetlenek.
Úgyhogy én azt javasoltam volna, ha korábban kapok felszólalási lehetőséget, hogy amennyiben egy február végi elfogadást tud a Parlament produkálni, akkor, mondjuk, április 1-jével léptessük hatályba a törvényt, nem április 1-jei tréfaként, hanem azért, mert egy lezárt negyedévet követően kezdené meg a törvény a pályafutását. Most már nem merek ilyen határozott időpontot javasolni. Erre azonban nincs is szükség, hiszen a Házszabály szerint bármelyik bizottság, amelyik a későbbiek folyamán tárgyalni fogja a módosító indítványokat és a törvényjavaslatot, megteheti majd, pótolhatja majd ezt a bizonyos hatálybaléptető rendelkezést. A magam részéről a problémára kívántam a figyelmet felhívni.
Tisztelt Országgyűlés! A felszólalásomat az általános vita első körére szántam. Ez több szerencsétlen körülmény folytán nem történt meg, de nem hiszem, hogy általános vitában ennél többet kellene mondanom. Én a törvényjavaslat főbb szabályozási elveit elfogadva, a részletekben a változtatás igényét fenntartva azon leszek, hogy ezt a törvényt minél hamarabb megalkothassuk.
Megköszönöm a figyelmüket. (Taps.)
