UGRIN EMESE, DR.
UGRIN EMESE, DR.
UGRIN EMESE, DR. (FKgP 12 tagú képviselőcsoport): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én most rettentő nagy bajban vagyok, mert itt két olyan felszólalás hangzott el előttem, amivel tényleg szinte pontról pontra lehetne vitatkozni, és meg kell vallanom, hogy Tellér Gyula képviselőtársunk nagyon sok elemet elmondott, ami a mi eredeti beszédünkben is, véleményünkben is benne van. Ezért én néhány olyan kérdésre szeretnék rámutatni, amellyel, azt hiszem, hogy ellentétes álláspontot képviselek, mint Gali Ákos képviselőtársunk.
Én úgy gondolom, amikor arról beszélt, hogy ez a törvénytervezet, amennyiben nem fogadjuk el annak pontjait, az Érdekegyeztető Tanács koporsójába fog szöget ütni – ebben azért nem hiszek, mert nagyon jól tudjuk, hogy az a törvény, ami előttünk fekszik, nem az Érdekegyeztető Tanácson kialakult kompromisszumos törvénytervezet, hanem az eredeti törvénytervezet.
A másik, amivel szintén nem értek egyet, amikor a munkaügyi kódexszel kapcsolatosan beszélt. Valóban, Európában majdnem mindenütt munkaügyi kódexek vannak és nem munkatörvénykönyv. Pontosan azért, mert a munkatörvénykönyv-rész, amit mi munkatörvénykönyvnek nevezünk, az azokat az általános szabályokat, fontos munkaviszonyokra és munkajogokra vonatkozó szabályokat tartalmazza, amelyek minden egyes dolgozóra, munkavállalóra és munkaadóra érvényesek; speciális szabályozásokat, amelyek különböző típusú munkákra vonatkoznak – legyen az a közalkalmazott, köztisztviselő és a többi –, ezek pedig különleges szabályozások, hiszen a munkaviszonyok sorában egy különleges helyzetet elfoglaló törvényt jelentenek. Én teljesen egyetértek azzal, amikor Tellér Gyula képviselőtársunk azt mondta, hogy a szakszervezetek kérdését, az érdekvédelmet és más pontokat külön törvényben kell részletekben szabályozni, mert a jelenlegi törvény végül is mindent érint, de igazában semmit nem fejt ki részletesen, nem lehet tudni, hogy mit kell vele kezdenünk. Az üzemi tanácsoknál – képviselőtársunk fölvetette – kötelezővé teszi a törvény az üzemi tanácsok felállítását. Kérdezem én, amikor privatizáluk és egy magánvállalat jön létre, akkor kötelezhetem-e én a tulajdonost arra, hogy ő most egy törvényben meghatározott üzemi tanácsot hozzon létre. Itt egy egészen másfajta érdekvédelmi körben kellene gondolkodnunk, itt már a szakszervezetek szerepét és helyét kellene majd szabályoznunk. Itt egy kicsit összekeverednek a dolgok.
Ugyanakkor van egy másik komoly probléma, amikor azt mondjuk, hogy ez a Munka Törvénykönyve a versenyszférára, a piacgazdaságra épül. Igen, de Magyarországon még nem alakult ki egyértelműen a teljes piacgazdaság, tehát nekünk egy olyan munkatörvénykönyvet kell alkotni, amely a jelenlegi helyzetnek, a jelenlegi munkavállalók helyzetének a kérdését is rendezi. Meggyőződésem az, hogy amire már úgyszintén előttem utaltak nem is egy alkalommal, hogy ez a Munka Törvénykönyve a világot úgy állítja föl Magyarországon, hogy van a tulajdonos és van a munkavállaló. De közte van az úgynevezett munkáltató, aki nem szükségszerűen tulajdonos! Ennek a munkáltatónak a jogait egyáltalán nem rendezi a Munka Törvénykönyve, holott ez a munkáltató a tulajdonostól függ, de ugyanakkor tevékenysége a munkavállalóra hat. Tehát ez megint egy közbülső helyzet, amely teljes mértékben kimaradt.
A másik az, hogy a Munka Törvénykönyvében mi nem látjuk elkülönítve az úgynevezett kollektív és individuális jogokat. A kollektív jogok, munkavállalói jogok alatt mi azt értjük, amelyet egy vállalaton belül a dolgozók kollektívája, közössége el tud érni, ki tud harcolni. Ezeket nem kell szabályozni. Ugyanakkor az individuális, az egyénre szabott jogok viszont a törvény által meghatározottak, hiszen nem alku tárgyai, hanem egy szabályozottan létrejött munkaviszonyra vonatkoznak.
Úgy gondolom, ezek azok a kérdések, amelyek egyáltalán nem lettek megválaszolva a törvényben.
Ugyanakkor van egy másik kérdés, ami számomra elvi kérdés, és engedjék meg, én ettől a törvénytől azt vártam, hogy bizonyos értelemben az általam európainak vagy kereszténynek nevezett szellemiséget találom meg ebben a törvényben. Ez pedig az esélyegyenlőség kérdése. Úgy gondolom, amikor abból indulunk ki, hogy egy versenyszférára alkotjuk a társadalmat, és ahol a munkavállaló meg tudja védeni önmaga érdekeit a tulajdonossal vagy a munkaadóval szemben, akkor az az alapelv, hogy mind a két oldal egyenlő, az igaz. De meggyőződésem, hogy Magyarországon a munkavállalók jelentős része igenis kiszolgáltatott helyzetben van. Kiszolgáltatott helyzetben van a gazdaság átalakulása miatt is többek között, az érdekvédelmi szervezetek jelen pillanatban nem működnek tökéletesen, és éppen ezért én elvártam volna ettől a törvénytől azt, hogy picikét több védelmet ad a munkavállalóknak. Mert ugyanaz a jog hátrányos helyzetben lévő embereknél már jogegyenlőtlenséget és igazságtalanságot eredményez. Csak néhány apró, pici példát említenék meg a sok-sok paragrafus között, ami igazában azt mutatja, hogy a munkavállalók helyzete egyáltalán nem az egyenlőség elvén áll. Hadd mondjuk csak az egyszerű példát, mint ahogyan a rendkívüli felmondás lehetőségét megengedi a törvény. A rendkívüli felmondás lehetősége kimondja azt, hogy a munkavállaló a rendkívüli felmondás tekintetében, ha jogvitát kezdeményez, ennek jogerős elbírálásáig a munkáltató megszüntetheti a munkaviszonyát, felfüggesztheti a munkaviszonyát. Igen ám, de ha valaki bírósági útra tér véletlenül, akkor, ismerve a mai helyzetet, sokszor egy ilyen jogvitának a lebonyolítása egy, másfél évet is igénybe vesz, ismerve a bíróság jelenlegi megterhelését. Ez azt jelenti, hogy az a munkavállaló, aki az igazságáért harcol, az gyakorlatilag ezen idő alatt teljes mértékben bizonytalan helyzetbe kerül, anyagi forrás nélkül marad, egzisztenciálisan is veszélyeztetve van. Ennek eredménye az lesz, hogy nem fognak bírói döntésekhez folyamodni az emberek, még akkor sem, ha igazuk van, vagyis magyarul: a tulajdonos vagy a munkáltató azt csinál a munkavállalóval, amit akar, mert ő kiszolgáltatott helyzetben van.
Hasonló ilyen kérdés például ugyanebben a körben, úgy gondolom, a kárfelelősség kérdése, amely szintén egy kiszolgáltatott helyzetet teremt, mert azt mondja, amennyiben a munkavállaló nem a törvényalkotó által meghatározott módon merészelné megszüntetni a munkaviszonyát, abban az esetben a munkáltatónak köteles a kárt megtéríteni. Ugyanakkor ennek a kárnak a fogalma egyáltalán nem tisztázott. Mit értünk ez alatt, hogy kár? Tehát megint egy olyan helyzetbe kerülünk, ahol a munkavállaló helyzetét nem tisztázza a törvény. Ugyanilyen például a selejtkárnak a kérdése, amely igazában nem világos és nem érthető. És van egy másik ugyanilyen kérdés, amely szintén nem világos számunkra, ez a végkielégítés problémája.
A mi véleményünk szerint a végkielégítés nem helyettesíti a privatizációs vagyonhoz juttatást, hanem úgy gondoljuk, hogy a végkielégítés olyan munkaviszonyhoz fűződő intézmény, amely inkább hasonlít a nem vagyoni kárhoz, vagy tekinthető egy úgynevezett biztosítási kárnak. A végkielégítést tehát nem a munkabérhez hasonló társadalombiztosítással megterhelt jövedelemnek tekintjük, hanem polgári jogi értelemben vett jogintézménynek. Tehát ez is egy nagyon fontos pont, amit, azt hiszem, hogy tisztázni kell.
Már érintették az előttem szólók a munkaügyi döntőbizottságok megszüntetésének a kérdését, amivel a Kisgazdapárt is egyetértene abban az esetben, hogyha ennek a munkaügyi döntőbizottságnak a helyében egy valóságos bírósági rendszer alakulna ki. Ez a békebíróságnak nevezett intézmény számunkra egyáltalán nem kielégítő. Ezért mi úgy gondoljuk, hogy sokkal jobb akkor ideiglenes helyzetben jelen pillanatban a munkaügyi döntőbíróságokat addig megtartani, amíg kellő alapossággal ki nem lehet alakítani egy valóban szabadon választott bírói rendszert.
De számtalan olyan kérdés van, amelyet, én úgy gondolom, hogy sokkal jobb, hogyha most az idő rövidsége miatt nem mondunk el. Mi a módosító indítványainkban ezeket a problémákat mind megjelöltük. Meggyőződésünk, hogy a Munka Törvénykönyvének a létrejötte rendkívül fontos. De azt is tudni kell, hogyha egy törvény nem sikerül, és ez véletlenül nem fog jól sikerülni, akkor ebből sokkal nagyobb baj származik, mint minden más törvényből, mert ez valóban négy és fél millió embernek az életét, a mindennapját fogja meghatározni; és úgy gondolom, hogy a mai világban, amikor egzisztenciálisan minden dolgozó valahol egy létbizonytalanság érzetében él, nem tehetjük meg, hogy egy törvény a legapróbb részletekig nem dolgozza ki, nem mondja ki a jogokat és kötelességeket.
Mi majd a részletes vitában esetleg elmondjuk azokat a módosító javaslatokat, amelyeket esetleg a tisztelt Ház nem fogadna el a jövőben.
Köszönöm szépen. (Taps.)
