MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr, a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Alapvetően három témakör köré szeretném csoportosítani mondanivalómat, és néhány egyéb kiegészítésem is lenne.
A három témakör pedig: legbővebben talán szólnék a társadalombiztosítás egyenlegével kapcsolatos várakozásaimról, az elmúlt egy év és a következő egy év várható fejleményeiről, a társadalombiztosítás centralizáltságából adódó problémákról és harmadsorban pedig a szociálpolitikai feladatok kontra társadalombiztosítás problémájáról, tehát a profiltisztítás kérdésköréről.
A frakciók kaptak az MNB elnökétől egy levelet, amelyben arra biztatja a frakciókat, hogy a társadalombiztosítás egyensúlyi helyzetén lehetőség szerint ne változtassanak, ugyanakkor azt is tanácsolja nekik, hogy megalapozott társadalombiztosítási költségvetést hozzon meg a Parlament.
Én e között nagyon komoly szakmai ellentétet látok, és úgy gondolom, hogy egy megalapozott társadalombiztosítási költségvetés nem lehet nullszaldós a jelenlegi körülmények között, mert mindenfajta várakozások és mindenfajta ténybeli adatok, prognózisok arra engednek következtetni, hogy a társadalombiztosítási alap az 1992-es évben igen jelentős hiánnyal fog zárni. Mire alapozom ezen várakozásomat?
Ha visszamegyünk az 1991-es évre, és mivel a társadalombiztosítási ellátások alapvetően eléggé függnek az elmúlt évektől, tehát egy nagyon komoly automatizmus van, hiszen például a nyugdíjak esetében elég jól lehet következtetni egyik évről a másikra. A nyugdíjasok köre nem nagyon változik, vagy ha némileg bővül, ez akkor is felmérhető. Tehát visszautalva a '91-es évre, ahol egy nullszaldós költségvetési tervet találunk a végösszegben, egy 19 milliárdos hiány áll ezzel a tervvel szemben. Mi volt ennek a hiánynak az oka?
Egyrészt az egyik legfontosabb oka volt, hogy a kormányzat mindenfajta szóbeli szándéka ellenére, igazából nem állított fel egy olyan intézkedéscsomagot, amely a kintlévőségek drasztikusan növekvő tömegét csökkenteni tudta volna, pedig alapvetően ez döntő módon befolyásolja a társadalombiztosítási alap egyenlegét. El kell mondani ugyanakkor, hogy miközben a '91-es év január 1-jével 24 milliárd volt a társadalombiztosítás kintlévősége, a zárómérlegben 52 milliárd ugyanez az adat. Tehát 220%-os az alapbázishoz képest ez az összeg, több mint kétszeresére nőtt a kintlévőségek nagysága úgy, hogy a kormányzat ha hozott is intézkedéseket ennek csökkentésére, az nyilvánvalóan nem volt elegendő ahhoz, hogy a kérdésen lényegesen javítson, csak némileg tompítani tudta. Ez nyilvánvalóan nem elégséges arra, hogy ezen tendencián átütő változtatásokat eszközöljünk.
A másik jelentős tényező, ami a társadalombiztosítási alap egyenlegére hat, az a munkanélküliek száma, helyzete, és itt bizony a kormányzat jelentős alábecsléséből adódóan jóval nagyobb terhek szakadtak a társadalombiztosításra, mint amekkora terheket az 1991-es év költségvetésénél prognosztizáltak. A munkanélküliek száma 80 ezerről 400 ezerre nőtt ebben az évben, tehát ez egy ötszörös növekedés. Ennél sokkal alacsonyabb, ennek körülbelül a fele mértékű növekedés volt az, ami prognosztizálva volt a kormányzat számítási anyagaiban.
El kell, hogy mondjam, hogy a társadalombiztosítás bevételei több módon is csökkennek a munkanélküliség kapcsán. Az egyik csökkenés az az, hogy a munkavállalók nem a 100% után fizetik a társadalombiztosítási járulékot, hanem a járadékuk után, ami a munkajövedelmüknek első részletben 70, második részletben 50%-a. Tehát egy 30 és egy 50%-os alapcsökkenés történik, ami után a 43%-ot nem fizetik a munkáltatók. Ez egy nagyon jelentős bevételkiesés. Nem is beszélve arról, hogy például a különböző prémiumokat, egyéb jutalmakat, amelyeket a munkavállalók a munkahelyeiken, ha nem is szokás szerint, de jónéhány esetben megkapnak, ez itt megint csak elesik, és ilyen szempontból a társadalombiztosítás bevétele újólag csökken.
Van még egy tényező, ami csökkenti a társadalombiztosítási befizetést, az, hogy a munkavállalók nem 10% nyugdíjjárulékot fizetnek a járadékuk után, hanem csak 5%-ot. Ez azt jelenti, hogy nem 53% az összes járulék, hanem csak 48% a munkanélküliek esetében, és mint említettem, az alap is kisebb, ami után fizetik ezt a járulékot.
A harmadik tényező, amire valamelyest azért jobban lehetett számolni, és amit el kell ismételni sajnos, hogy kedvezőtlenül alakul napról napra, évről évre, az a demográfiai arány, amivel alapvetően a nyugdíj teszi ki a zömét a társadalombiztosítási alap kiadásainak, nagyon fontos tényező. Alig több, mint 2,5 millió nyugdíjas volt a '91-es év elején, az év végére már 2,7 millió nyugdíjas és rokkantnyugdíjas ellátásáról kellett gondoskodnia a társadalombiztosítási alapnak.
Annál is inkább magyarázható ez a 19 milliárdos hiány, mert igazából semmi érdemleges változás nem történt a '91-es évben, ami ezen hiány nagyságát lényegesen csökkenteni tudta volna, valójában sodródás történt az árral.
Mit látunk a '92-es évben a '91-es évhez képest? Olyan nullszaldós költségvetést, ami meglehetősen optimista módon a bevételeket a kiadások fedezésére elegendőnek találja. Nem szabad ugyanakkor elfeledkeznünk arról, hogy körülbeül 20 milliárdos pozíciójavulás történt a '91-es évhez képest '92-ben, ez alapvetően abból a betegszabadságos konstrukcióból következik, amit az év utolsó napjaiban elfogadott a tisztelt Ház. Itt elmondom a tételeket, hogy körülbelül lássuk, hogy miről van szó: egyrészt egy közel 8,4 milliárdos tétel, ami az 1% járuléknövekedésből adódik, egy 5,4 milliárdos tétel, ami a 10 nap betegszabadságból adódik, ami most a munáltatókra hárul, egy 3,6 milliárdos profiltisztítás és egy 1,9 milliárdos vagyonbeli bevétel, ami be lett sajnálatos módon állítva a társadalombiztosítás költségvetésébe, ellentétesen azzal az elvvel, hogy a vagyonnak alapvetően kiegyensúlyozó szerepet kellene szánni, és nem szabad a folyó ellátásokra azt minden gondolkodás nélkül ráfordítani.
Ha ezt összeadjuk, ez 19,3 milliárd, néhány kisebb tétellel együtt megállapítható, hogy maximum 20-25 milliárd forint az a pénzösszeg, amivel javult a társadalombiztosítási alap pozíciója a '91-es évhez képest. Most mi áll ezzel szemben?
Tisztelt képviselőtársaim, biztosan emlékeznek arra az anyagra, amit a nyugdíjkoncepció kapcsán háttéranyagként megkaptunk a Kormány és a Társadalombiztosítási Igazgatóság anyagaként, ami azt mutatta ki, hogy változatlan feltételek mellett 23 milliárd forint pozícióromlás történik a '91-es évről a '92-es évben a társadalombiztosítás helyzetében. Ezt a prognózist továbbvitték egészen az ezredfordulóig, és bizony elég drámai kép tárulkozott elénk, de most nézzük csak ezt az egy évet!
Tehát 23 milliárd forint pozícióromlás. Ehhez ha hozzáadjuk azt a 19 milliárdos hiányt, ami a '91-es évben lett, amihez képest van a 23 milliárdos pozícióromlás, akkor láthatjuk, ha ezt a két tételt összeadjuk, hogy 42 milliárdos hiány lenne várható, amennyiben azonos pozícióban gondolkodnánk. Ezt egy olyan 20 milliárdos ellentételezés nem ellensúlyozza, messze nem ellensúlyozza, és ezek után megállapítható, hogy nem valószínűtlen az az esemény, amikor a társadalombiztosítási alap egyenlege akár egy 15-20 vagy esetleg annál nagyobb milliárd forintos hiányt feltételezne.
Most el kell, hogy mondjuk, hogy jónéhány peremfeltétel, amit ezen 23 milliárdos pozícióromlásnál figyelembe vettek, lényegesen rosszabb, mint amekkorára az anyag elkészítésekor tervezni lehetett, számítani lehetett. Elsősorban újólag a kintlévőségekre utalhatok, amely folyamatosan, egyfolytában nő, és ahol már – Kovács képviselőtársam utalt rá korábban – nem található igazából olyan stratégia, olyan alternatíva, amely figyelembe venné azt, hogy a kintlévőségek különböző növekedéseinél vagy esetleges csökkentéseinél hogyan fog reagálni a társadalombiztosítás ezen bevételbeli kondícióváltozásokra, és mi következik mindebből a társadalombiztosításra nézve?
Szerettük volna, hogyha a kormányzat a nyilvánvalóan eltérő lehetőségeknél bemutatja azokat a kormányzati stratégiákat, amikkel a társadalombiztosítási alap deficitfinanszírozása megoldható.
Sokak félnek attól, hogy az 1992-es év a csődök éve lesz, ami szerintem két okból is veszélyezteti a társadalombiztosítást. Az egyik az, hogy a munkanélküliség viszonylag gyorsan nő a csődök hatására, viszont a kintlévőségek behajtása lényegesen később érkezik csak meg, tehát van itt egy fáziskésés, ami azt feltételezi, hogy a '92-es évben nagy eséllyel előfordulhat az, hogy a kiadások ennek következtében nőnek, a bevételek pedig csökkennek. Ezen félelmet mutatja egyébként a benyújtott törvényjavaslat is, amely mindössze 3 milliárd forinttal több késedelmi pótlékot remél az 1992-es évben, mint amekkora a 1991-es évben volt, tehát 12,8 milliárdról mindössze 15,8 milliárdra prognosztizálja a késedelmi pótlékok befizetésének nagyságát. Ebből tehát, mivel tudjuk azt, hogy a késedelmi pótlékokat fizetik be először a cégek, és csak aztán a járuléktartozásaikat, egyértelműen látni lehet, hogy a Kormány, illetve a társadalombiztosítás nem vár lényeges javulást a befizetéseket illetően.
A munkanélküliség, sajnos, várhatóan drasztikusan romlani fog ebben az évben is, 400 ezer főről könnyen lehet, hogy 6–700 ezer főre nő a munkanélküliek száma, ami újólag a nem várt pozícióromlást még nagyobbá, még elviselhetetlenebbé teszi.
Ha alaposabban megnézzük a társadalombiztosítás egyenlegében legfontosabb szerepet játszó járulékbevételek nagyságát, akkor megint csak érdekes dolgokat vehetünk észre. Lényeges változás történt ugyanakkor, azt el kell mondani, az eredeti törvényjavaslat és az újonnan pontosított törvényjavaslatként megkapott anyagban, ahol is a betegszabadságot próbálták számszerűsíteni és ennek a társadalombiztosítási költségvetésre vonatkozó részeit pontosítani, ami szerintem szakmailag nem megalapozott, de nem szünteti meg azon okokat, amik miatt azt állítom, hogy a járulékbevételek alapvetően túltervezettek ebben a költségvetésben.
Mire alapozom ezt? Az 1991-es tényadathoz az 1991-es tervadat egy 24%-os növekedést mutat, tehát 24%-kal több bevételt reméltek a járulékokból a '91-es évben. Ehhez képest a várható adatként feltüntetett számoszlop – amit a törvényben megkaptunk – 17% mindössze. Tehát egy 7%-os elmaradás történt, amit ki kell mondani, hogy mennyit jelent, mert itt azért nagyon komoly pénzekről van szó, és nem biztos, hogy mindenki tudja ennek a nagyságrendjét: ez 26,7 milliárdos járulékbefizetési elmaradást jelent a társadalombiztosításnál.
Ezek után, általam érthetetlen okokból, '91-ről a '92-es évben 22%-os növekedést tervez a Kormány, és hogyha levesszük a betegszabadságos konstrukciót az eredeti anyagban, amelyik alacsonyabb bevétellel számolt még, 21%-ot. Tehát igazából érthetetlen ez a 4%-os várható értékhez képest való növekedés, amikor a kintlévőségekkel szemben a behajtás érdekében nem áll komoly kormányzati stratégia.
Azt is el kell mondani, hogy az a járulékalap, ami alapján fizetik a járulékokat, az a '91-es évben a kormányzat számításai szerint nagyobb mértékben növekedett, mint az a '92-es évben várható lenne, mivel az infláció és a munkajövedelmek a '91-es évben nagyobbak voltak, mint ahogy a '92-es évben a Kormány ezt reméli.
Tehát mindezek azt mutatják, hogy itt drasztikus, tízmilliárdos nagyságrendű felülbecslés is könynyen lehetséges ezen a téren. '91-ben egyébként 32% volt a munkajövedelmek növekedése, és mindössze 17% a járulékbevétel-növekedés. Hogyha egyszer a 32-nél alacsonyabb összeget várunk, akkor indokolatlan, hogy 17%-nál miért legyen nagyobb a bevételnövekedés, hogyha a kintlévőségek nem csökkennek drasztikusan.
Nos, hogyha még alaposabban megnézzük ezeket a számokat, akkor rájöhetünk arra, hogy a legfontosabb számítási hiba a vállalati-szövetkezeti szektorban nyilvánul meg, ahol 1991-ben 25% járuléknövekedést terveztek, és mindössze 5, azaz 5% valósult meg ebből. S akkor, amikor a csődhullám veszélyeit fontolgatjuk, és akkor, amikor a szövetkezetek a szemünk láttára szűnnek meg vagy hullanak szét, teljesen érthetetlen az a kormányzati optimizmus, amely 15%-os növekedést prognosztizál ebben a szektorban és igazából mindenfajta komoly számítás és bizonyítás nélkül. Azt is el kell mondani, hogy magában a mezőgazdasági szférában, mint ahogy elhangzott felelős embertől a minisztérium képviseletében, nem lehetetlen az, hogy egy 100–150 ezer fős munkanélküliség is bekövetkezhet, aminek szintén megvan a járulékbevételi kiesése.
Ez volt a legfontosabb tétel, amivel azt szerettem volna bizonyítani, hogy ez a társadalombiztosítási költségvetés alapvetően egy homokvár, nagyon ingatag talajra épül, és nincs benne bizonyítva az, hogy ezen számok valóban teljesülni is fognak.
A másik dolog, amiről szeretnék beszélni, az a társadalombiztosítás centralizáltságából adódó jó néhány jellemvonás, amit még a múltból örököltünk, de amelyben lényeges változás sajnálatos módon nem történt az MDF-kisgazda-kereszténydemokrata kormányzási időszak elkezdése óta. Két példát hadd mondjak erre. Ahhoz, hogy egy új orvosi rendelőt egy faluban el tudjanak indítani, a leadott igénytől, amihez csatolva van mindenfajta dokumentum, háromnegyed évnek, sokszor egy évnek kell eltelnie, amíg a Táradalombiztosítási Főigazgatóságtól visszakerül a papír, és tényleg el tudják kezdeni abban a faluban a rendelő megnyitását. Ez jórészt annak köszönhető, hogy minden adatot és minden iratot fel kell állandóan küldeni a Társadalombiztosítási Főigazgatósághoz, amely besorolja és a bürokráciában elvész ez, vagy pedig az indokoltnál jóval nagyobb késéssel érkezik csak vissza azokra a helyekre, ahol illetékesen lehetne dönteni.
A másik téma: jónéhányan szembesülünk esetleg fogadóóráinkon vagy másfajta módon, hogy a nyugdíjak megállapítása jó néhány esetben hónapokat késik, mert ugyanígy történik a dolog, felküldik megint csak a Nyugdíjfolyósítóhoz, a budapesti központba, ahonnan leküldik az esetleges megállapított összeget és az ahhoz kapcsolódó dokumentumokat. Ezt el lehetne kerülni, ezen tortúrát, amennyiben decentralizálnák a társadalombiztosítási apparátus munkáját. S azt hiszem, hogy ezt minél hamarabb el kellene kezdeni.
A harmadik téma, amiről néhány szót szeretnék szólni, az a szociálpolitikai feladatok kérdése. Mindannyian tudjuk, hogy vannak olyan ellátások a társadalombiztosítási alapban, amelyek nyilvánvalóan nem férnek bele egy biztosítás gondolkodásmódjába, biztosítási típusú ellátások körébe. A társadalombiztosítási alapban ez elkülönítetten számba lett véve, az összeg 41,2 milliárd forintra rúg. Meggyőződésem szerint jó néhány tétel van még azonban a társadalombiztosítási alap egyéb kiadásaiban, amely szintén ebbe a körbe sorolandó, hogy csak néhányat mondjak, például a közgyógyellátásban a gyógyszerkiadási tételen belül sokkal inkább szociális szempontok érvényesülnek, mintsem egészségügyi szempontok, és emiatt ez az összeg még mindig sajnálatos módon a társadalombiztosítási alapnál van figyelembe véve, próbálkozás sem történik arra, hogy ezt a költségvetés átvegye. Ugyancsak kérdéses a gépjármű-alkalmassági igazolvány elbírálása, amit az Orvosszakértői Intézet végez, ami a társadalombiztosításhoz van sorolva; itt sem mindig egészségügyi problémáról van szó, hanem jó néhány esetben szociális jellegű témáról.
A két ág megosztása egy abszolút formális döntés során jött létre, ez annál is inkább látható, amikor az eredeti törvényjavaslathoz a módosított törvényjavaslatot megkaptuk, ahol is ugyancsak nullszaldós költségvetéssel dolgozunk, és ugyancsak nullszaldós a nyugdíjalapnak és az egészségbiztosítási alapnak a költségvetése, ami enyhén szólva, hát, erősen kérdéses akkor, amikor belenyúlunk alapvetően egy olyan kérdésbe, ami másfajta módon érinti a nyugdíjalapot és az egészségügyi alapot. Tehát itt egy játék történik a számokkal, és úgy sakkozunk, hogy nullszaldós legyen ez a költségvetés is meg a másik költségvetés is és az összes is. És hogyha jövőre megváltoznak a kondíciók, akkor más módon különítem el a nyugdíjalapot az egészségügyi alaptól – ez kérem, valójában játék a számokkal, és nem igazi megosztása a társadalombiztosítási alapnak. És igazából nem egy lényeges átalakítás a társadalombiztosítás szempontjából. Tehát valójában nem történik ezzel semmi.
Néhány kiegészítést szeretnék tenni. A gyógyszer kapcsán közzétett számok, amik találhatók a társadalombiztosítás költségvetésében, igazából elég megalapozatlannak tűnnek. Nincsen mögöttük olyan számítás, ami egyértelműen ezt az összeget igazolni tudná, és kérdéses az, hogy tényleg ebből az összegből fedezhető lesz-e ilyen módon a gyógyszerkiadás.
Az egyik legfontosabb témakör, amit manapság az újságokból képviselőtársaim – azt hiszem – elég jól érzékelnek, az egészségügy helyzete és az ahhoz kapcsolódó normatívák. Mint ahogy a költségvetés egyéb intézményeinél is, itt is egy 5%-os dologi és 10%-os bérautomatizmus lett megállapítva, ami drasztikus és drámai helyzetet idéz elő az egészségügyi ellátásokban. Valójában nem történt meg igazából semmilyen súlypontáthelyezés vagy átgondolás azon a téren, hogy mik azok az ellátások, amiket továbbfejleszteni akarunk, mik azok, amelyeket racionalizálunk és tudunk leépíteni, hanem minden intézményt egyformán 5%-os dologi automatizmussal növelünk, ami valójában azt jelenti, hogy az egész intézményrendszert szétverjük, és minden intézményt, még hogyha az jól működik, akkor is lehetetlen helyzetbe hozunk. A 10%-os bérautomatizmusról nem akarok most beszélni. Én nagyon fontosnak találnám azon szempontot, hogy a kormányzat egyetlen egy hosszú távú koncepcióval próbáljon az egészségügyben dolgozók érdekképviseleti szerveivel tárgyalóasztalhoz ülni, hiszen – azt hiszem – nagyon jól látszik, hogy ez a helyzet tarthatatlan, ami jelenleg van az egészségügyi dolgozók bérezése kapcsán.
A működési költségvetésről csak néhány szót szeretnék mondani. Ez egy százalékról másfél százalékra fel lett emelve, ami valamelyest indokolt amiatt, hogy növekednek a társadalombiztosítási adminisztratív költségek. De ugyanakkor érthetetlenül állok valamelyest az előtt, hogy egy 800 milliós beruházást is szándékol tenni a társadalombiztosítás, pontosabban a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál egy új épület megépítését tervezik 800 millióból akkor, amikor például a MÁV, tudtommal, rendelkezik annyi kintlévőséggel és olyan ingatlanvagyonnal is, amely tárgyalási alapként mindenképp kiindulópont lehetne egy megfelelő megegyezés irányában, és nem kellene akkor új 800 millió forintot esetleg kidobni.
Az egyik legfontosabb gond összességében a deficitfinanszírozás problémája, amiről már korábban többször beszéltek, és ami egyértelműen megelőlegezi azt a helyzetet, amely nagyon komoly aggodalmakat ébreszt bennünk, és nemcsak bennünk, hanem például a Magyar Nemzeti Bank elnökében; ugyanis nincs megoldva a társadalombiztosítási alap esetleges fellépő komolyabb hiányának deficitfinanszírozása. Az 1%-os nyugdíjgarancia egyértelműen nem megoldás erre a kérdéskörre, és a költségvetés ebből a szempontból is kihátrál egy drámainak tűnő helyzetből. Ez számunkra elfogadhatatlan.
Összességében az a meglátásom, hogy a társadalombiztosításnak egy olyan sötét alagútjában vagyunk, amelyben sajnálatos módon még mindig befelé tartjuk a lépést, és egyáltalán nem látjuk azokat a fényeket, azokat az irányokat, amik kivezetnének bennünket ebből a sötét alagútból. A kormányzat eddigi magatartásmódja pedig egyértelműen nem adja meg számunkra azt a reményt, hogy egy átfogó és összehangolt intézkedéscsomaggal ezen problémák dzsungeléből ki tudjuk magunkat verekedni. Tehát ilyen értelemben a felelősség a Kormányé, és szerintünk óriási mulasztás terheli emiatt a Magyar Köztársaság Kormányát.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
