HORN GYULA (MSZP)
HORN GYULA (MSZP)
HORN GYULA (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! A következők miatt kértem szót. Megítélésem szerint hovatovább szokássá válik ebben a Parlamentben, hogy egyes koalíciós képviselők kifogásolják olyan személyeknek a tevékenységét – vagy inkább kirohanást intéznek ellenük –, akik nem a Parlament tagjai, de különböző közéleti tisztséget töltenek be. És itt gonolok a legutóbbi kirohanásokra a Rádió és a Televízió elnökei ellen.
Szeretném azt is aláhúzni, furcsának találom, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt fenntartja magának azt a jogot, hogy követelje a két elnök lemondását, annak ellenére, hogy ők megállapodtak az egyházi vonatkozású műsorok adásairól – legalábbis elviekben – az egyházakkal. Én ezt azért is rossz gyakorlatnak tartom, mert a Parlament viselkedése minta sokak számára. És ha itt szabad támadni közéleti személyiségeket, akik nem országgyűlési képviselők, akkor sokan követik ezt a Ház falain kívül is.
A dolog furcsaságát abban is látom, hogy mindkét elnököt a miniszterelnök nevezte ki, neki van joga felmenteni őket. Ez egyelőre a médiatörvény megszületéséig – remélhetőleg az megszületik – tehát kormányzati ügy. És mivel szerencsére a miniszterelnök úr nem mutat nagy hajlandóságot a követelés teljesítésére, mi ezt tekinthetjük koalíciós belviszálynak is, ez a koalíció, illetve a KDNP dolga.
Ami miatt igazából szót kértem, az a következő. Egyrészt a mostani személyeskedő kampány az említett üggyel kapcsolatban "üldözik a vallást" jegyében folyik, legalábbis ennek a jelszónak a jegyében, másfelől pedig számomra fölsejlik egyfajta olyan pozíciószerzési küzdelem, amely a médiákon belüli pozíciók megszerzésére irányul. (Mozgás.)
Vajon üldözik-e a vallást Magyarországon? Szeretném a következőket hangsúlyozni. Létezik egy törvény, egy érvényben lévő törvény, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról, amely 1990. január 24-én született. Ez a Vatikán kérésére, az egyházakkal konzultálva és a magyar-vatikáni diplomáciai kapcsolatok helyreállításának feltételeként született. Ez alapvető elvként tartalmazza szó szerint a következőt: "vallási meggyőződése és azok kinyilvánítása, illetőleg gyakorlása miatt senkit semmilyen hátrány nem érhet, és semmiféle előny nem illeti meg". Mind a hátrány, mind az előny meg nem illetését is aláhúzza. Másutt azt is kimondja a törvény, hogy "a lelkiismereti szabadság nemcsak a vallásos embereket, hanem mindenkit megillető szabadságjog".
Ez a törvény érvényben van, és e szerint is a vallás mindenkinek a magánügye, viszont a vallásgyakorlás jogának a biztosítása a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény hatáskörébe tartozik.
Tehát én azt szeretném javasolni egyfelől, tisztelt uraim, hogy ha bárki megsérti ezt a törvényt, akkor megvan a megfelelő eljárási mód, hogy bíróság elé vigyük az ügyet, és semmiképpen sincs helye felelőtlen, légből kapott megnyilatkozásoknak.
Mit mutatnak egyébként a tények a televízióval és a rádióval kapcsolatban?
Először. A tv és a rádió bőségesen tudósít egyházi vonatkozású eseményekről (Közbeszólások.) a TV-Híradóban, A Hétben, a Gondolkodóban és sok minden más műsorban. Ebben templomavatás és sok minden más esemény tudósítása szerepel. Hozzá szeretném tenni, hogy ilyen bőséges tudósításra aligha találnak önök példát nyugati médiákban.
Másodszor. Rendszeresek a hitéleti adások, vallási ötpercek és így tovább. Nézzék meg a televízió tegnapi műsorát. A TV 1-en kétszer öt perc, a TV 2-őn egyszer 13 perc és egyszer 30 perc foglalkozott kifejezetten közvetlen vallási témával; ezen túl a Kossuth rádió is foglalkozott.
Harmadszor. Az egyházi szertartások a televízióban. Jelen pillanatban az ilyen műsorok évente mintegy 5-6 ezer percet tesznek ki. Csak meg kívánom jegyezni, hogy ha a KDNP e vonatkozású követelését teljesítik, ez a műsoridő – a mi számításaink szerint – mintegy 33-34 ezer percre növekedne.
Bevallom önöknek, én azt hiszem – és másokkal együtt vallom azt –, hogy nincs hiányérzetünk a vallási műsorok közvetítése terén. (Derültség, taps a jobb oldalon.) Hozzá szeretném tenni, meggyőződésem szerint maguknak az egyházaknak az érdeke az egészséges arányok megtalálása. Végül is ebben döntsenek a médiák, amelyek ismerik a közönség igényét (Zúgolódás.) az egyházak, uraim és hölgyeim, és ha kell, a világi társadalmi szervezetek bevonásával.
Nagyon szeretném hangsúlyozni önök felé azt, amit az elmúlt évek során is a gyakorlatban igyekeztünk megvalósítani – mielőtt önök bármit félremagyaráznának –, hogy a társadalomnak szüksége van az egyházak által képviselt erkölcsi, etikai értékekre és a szolidaritás érzésére. Ez az alapállásunk. És én nagyon bízom abban, hogy a lelkészek, egyházi méltóságok józan értékítélettel, toleranciával viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez, mint ahogy a médiákkal történt tárgyalások eddigi eredményei is mutatják.
Továbbá meggyőződésem szerint nem ránk, a Parlament képviselőire tartozik, hogy a televízió és a rádió mikor, hol és milyen műsort sugároz. (Közbeszólás jobbról: Hát akkor kire?) Ez az érintetteknek a dolga, uraim. (Közbeszólás jobbról: Ki az érintett?) Erre a világon – bevallom önöknek – sehol nem találnak példát. És hozzá szeretném tenni ehhez azt is, hogy minden bizonnyal szükség van itt is az egyházak közötti esélyegyenlőségnek a biztosítására.
Hangsúlyozni szeretném – hogy a kérdésükre reagáljak –, én nem tudok olyan nyugati országról, demokratikus államról, ahol politikai harcok kérdése, pláne parlamenti harcok kérdése legyen, hogy hol, mikor és mit vetítsenek, sugározzanak. És meggyőződésem szerint ez ránk nézve is kötelező kell legyen, mert egyetlen pártnak sincs erkölcsi alapja arra, hogy a szűk pártpolitikai érdekek javára foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel.
És ha már erről szóltam, hadd említsem meg még a következőt is az egyházi vonatkozású kérdések között: az iskolák ügyét. Egyre több problémáról hallunk, egyre több problémáról tudósít a sajtó.
Nagyon fontos lenne, hogy nehogy szétverjék az élő, működő iskolaszervezeteket. Sajnos, beigazolódott az az aggodalmunk, amelyet kifejtettünk az egyházi ingatlanok visszaadásával kapcsolatos vitában, az erről szóló törvénytervezetről folytatott vitában, hogy nagyon sok helyütt feszültség keletkezett, sőt nagyon nehezen megoldható helyzet keletkezett Veszprémben, a Deák téri iskolával kapcsolatban, Sárospatakon és sok helyütt másutt.
Nekünk akkor és most is az volt az álláspontunk – hozzá szeretném tenni, most mindenekelőtt a magam nevében beszélek –, hogy az egyház kapja meg a működéséhez szükséges tárgyi feltételeket, biztosítsuk számára a szükséges anyagi feltételeket. Viszont, amit követendő elvként tartunk fontosnak, az, hogy az adott helyzetben és településen a lakosság, a szülők többségének akarata döntsön az iskolák mostani, jelenlegi sorsáról. Hadd hivatkozzam a már említett 1990. január 24-i törvényre. Ennek 5. §-a kimondja, hogy a szülőnek vagy a gyámnak joga van ahhoz, hogy a kiskorú gyermek erkölcsi és vallási neveléséről döntsön, és arról megfelelően gondoskodjék. Hozzá szeretném tenni: nyilvánvaló, hogy akkor lehet biztosítani a szülők igényeinek a kielégítését s az egyházakkal való megegyezést, hogyha az egyházak is rendelkeznek azokkal a feltételekkel, amelyek a zavartalan működéshez szükségesek.
És ha szavaimat megerősíthetem ezzel kapcsolatban, hadd hivatkozzak II. János Pál pápára, aki toleranciát… (Élénkség, derültség.) …Nagyon szeretném, ha nem nevetnék ki a pápát,. (Zaj, mozgolódás.) …aki toleranciát, az értékek megőrzését hangsúlyozta, túl a megbékélésen.
Mit tartanék – befejezésül – célszerűnek?
Először: az iskolák és épületek ügyében egyházi kerekasztal döntsön az egyes felekezetek esélyegyenlőségének biztosításáról, és viták esetén, vitás kérdésekben az önkormányzatok szövetségével, illetve a kormányzattal egyeztessen, amely végül is felelős az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvény végrehajtásáért.
Másodszor: az 1990. január 24-i törvény is utal a lelkiismereti, vallásszabadság, az egyházak és a sajtótörvény összefüggéseire. Megítélésem szerint már ezért is szükséges lenne, hogy mielőbb beterjesszék a médiatörvény-tervezetet a Parlament elé. A Szocialista Párt parlamenti frakciója – és most a frakció nevében mondom – február 10-én javasol egy országgyűlési határozattervezetet arra, hogy a Kormány ez év március 31-éig terjessze be a médiákról szóló, vagyis a sajtótörvény-tervezetet. Közismert, hogy másfél éve folyik ennek az előkészítése. Megítélésem szerint nem halaszthatjuk tovább.
Harmadszor: egyetértünk a miniszterelnök úr tegnapi nyilatkozatában tartalmazott, megfogalmazott szellemiségével, vagyis azzal, hogy stabilizálni kell a televízió és a rádió helyzetét. Én emlékeztetni kívánom önöket arra – aki már nem emlékszik –, hogy az alelnököket, elnököket illetően 1990. május 5-én a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége által kötött megállapodásban az szerepel, hogy ezen ügyekben a tájékoztatás pártatlanságának biztosítására 18 tagú felügyelő bizottságot kell létrehozni. Ennek kellett volna többek között meghallgatni az elnököket és az alelnököket is. Sajnos, ez a felügyelő bizottság azóta sem jött létre, annak ellenére, hogy a két nagy párt megállapodott.
Éppen ezért azt szeretném javasolni, hogy amíg a médiatörvény megszületik, a miniszterelnök úr tegnapi nyilatkozatának szellemisége érvényesítése jegyében hatpárti konszenzussal döntsünk a televíziót és a rádiót érintő állami ügyekben. Az erre vonatkozó országgyűlési javaslatot kidolgozzuk, és beterjesztjük a tisztelt Parlament elé.
Én azt szeretném befejezésül elmondani még – elnézést a hosszú időért, de szerintem ez közérdekű, fontos ügy –, hogy sajnos, sok olyan kérdés merül fel ebben a Parlamentben, hozzáteszem, olyan döntések és sajnos, törvények is születnek, amelyek nem egy alkalommal megosztják ezt a társadalmat. Márpedig nekünk, Parlamentnek, a képviselőknek a nemzeti egyetértés érdekében kell munkálkodni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
