SZABÓ JÁNOS, DR.
SZABÓ JÁNOS, DR.
SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP 33 tagú képviselőcsoport): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A rendszerváltással kapcsolatos politikai, gazdasági és jogi változtatásokat természetesen végre kell hajtani, ez a Független Kisgazdapárt álláspontja is, a frakció álláspontja is, és személy szerint az én álláspontom is. Azonban úgy látom – és a frakciónk is úgy látja –, hogy ezek a kérdések olyan bonyolult kölcsönhatásban vannak egymással, hogy egy egységes koncepció, egy közös elgondolás nélkül ezeket végrehajtani, illetve jól végrehajtani szinte lehetetlen. A magam részéről ennek a jogszabálynak a megjelenését, illetve tervezetnek a megjelenését feltétlenül szükségesnek tartom, és amit elmondok kritikaként ezzel kapcsolatosan, azt természetesen csak a jobbítás szándékával teszem.
Az a véleményem a javaslatról, hogy sajnos e komplexitás igénye nélkül az előterjesztő kiragad egyetlen kérdést ebből a témakörből, és azt némiképp rögtönzéssel igyekszik megoldani.
Az első gondom a javaslattal az, hogy a preambulum és a normaszövege a javaslatnak ellentétben áll egymással. Azt mondja a preambulum, hogy a jogalkotó attól a szándéktól vezérelve szándékozik ezt a törvényt megalkotni, hogy az erre jogosultak politikai, erkölcsi és jogi rehabilitációban részesüljenek. Ugyanakkor maga a tételes szöveg csak jogi elégtételről rendelkezik, ilyen körülmények között tehát ellentét van a bevezető és maga a tételes joganyag között. Más kérdés, hogy erkölcsi rehabilitációról nem is beszélhet, hiszen az erkölcs egy filozófiai kategória, és abban a percben, ahogy a jogban szabályozzuk, máris elveszíti erkölcsi jellegét, és – ugye – jogivá válik, de végül is sem ez, sem a politikai rehabilitáció kérdése ebben a jogszabályban nem lelhető fel. Ezért valamilyen módon ezt az ellentmondást fel kell oldanunk.
Továbbmenve, álláspontom szerint nem szerencsés a rehabilitáció szónak az alkalmazása sem mint jogi terminus technicusnak, mert a rehabilitáció bűncselekményt, megbüntetést tételez fel, és a jogi következmények alól való mentesülést jelenti egészben vagy részben, ugyanakkor pedig a tételes jogi rész a semmisség jogintézményét vezeti be, a semmisség pedig jogi tartalmát illetően a bűncselekmény hiányát jelenti. Ezért azt gondolom, hogy helyesebb lenne, ha a rehabilitáció szó helyett valami mást alkalmaznánk; például egy közömbösebb kifejezés az elégtétel, és ebbe talán nem lehetne ilyen módon belekötni, mint ahogy most én ezt itt csipkelődve megteszem a rehabilitációval kapcsolatosan.
Magával a tételes szöveggel kapcsolatosan az 1. szakasz felsorolja azokat a bűncselekményeket, amelyeknek itt a törvény megalkotása szempontjából relevanciája van. Én azt gondolom, hogy a g) pontot el kellene hagyni. Nevezetesen abban arról van szó, hogy a törvény hatálya alá tartozónak nevezi a hivatalos személy megsértésének és a hatóság megsértésének a bűncselekményét is. Álláspontom szerint ezeknek a bűncselekményeknek, illetve e bűncselekmények miatt a frekventált időszakban indult eljárásoknak nem volt politikai tartalma. A közhatalom soha nem szereti, ha őt sértegetik, most sem, akkor sem szerette, és ezért megfelelő szankcióval fenyegette, illetve fenyegeti ma is azokat, akik ilyen cselekményt szándékoznak elkövetni. Úgy gondolom, hogy – szerintem – ennek a bűncselekménynek nincs e felsorolásban helye, ezért én szerencsésebbnek tartanám, ha ebből ezt kihagynánk.
Még két gondolattal szeretnék röviden foglalkozni. Az egyik a részsemmisségnek az intézménye. Bevezeti ez a jogszabály, illetve tervezet a részsemmisség intézményét. Ez – álláspontom szerint – annyira bonyolult és komplikált, hogy legszívesebben az elhagyását javasolnám. Igazában nagyon kevés olyan ítélet fog – megítélésem szerint – születni, amelyik a részsemmisség jogintézményét fogja alkalmazni, ugyanakkor a bonyolultságánál fogva az eljáró bírók a pokolba fognak bennünket kívánni. Én tehát ezért azt gondolom, hogy a 2. § (1) és (2) bekezdését össze kellene vonni és sommásan beszélni a kettőről, és azt mondani, hogy ha a politikailag értékelhető bűncselekmény mellé párosul szorosan egy másik bűncselekmény, amelyet azzal együtt követtek el, és annak büntetési tétele, illetve fenyegetettségi tétele nem magasabb, mint magáé az itt szóban forgó politikai bűncselekményé, akkor ezzel együtt azt is – kérem szépen – semmissé kell nyilvánítani, és a,ha megnyerte, hadd vigye" elve alapján végül is meg kell szabadulni ettől a cselekménytől is.
Mert úgy gondolom, hogy a praktikai szempont sokal döntőbb itt, mint az, amit egyébként a jogszabályozás teljességére való törekvés igényével nyernénk akkor, ha a részsemmisség intézményét benne hagyjuk ebben a tervezetben.
És végül azt szeretném még mondani, hogy nem egészen értem, hogy milyen meggondolás alapján szabályozta, pontosabban terjesztette elő a Kormány a jogszabálytervezet 3. szakaszát, pontosabban 2. szakasz (3) bekezdését, amelyikben arról beszél, hogy a maradék cselekményeknek mi legyen a sorsa, amelyik a semmisségi eljárással, illetőleg ezzel a semmissé nyilvánítási szándékkal nincs érintve. Azt mondja, hogy e vonatkozásban a bűnösség, a tényállás érintése nélkül új büntetést kell kiszabni.
Tisztelt Országgyűlés! A magyar büntetőjogi halmazati gyakorlat nem ismeri az egyes bűncselekményekhez tapadó részítéletnek az intézményét, csak az ún. sommás ítélet intézményét. Ebből kifolyólag tehát az következik, hogy nem lehet megállapítani azt, hogy egy-egy cselekményhez milyen büntetési tétel, pontosabban a büntetési tételen belül milyen konkrét büntetés tapad, és ha nem helyezzük hatályon kívül a büntető perrendtartás szerint azt az ítéletet, amelyik erre az egész semmisséggel érintett és nem érintett cselekményekre vonatkozik, akkor – megítélésem szerint – jogilag helyesen eljárva nem lehet megoldani ezeknek a semmisséggel nem érintett bűncselekményeknek az értékelését, és a vonatkozásban új ítéletnek a meghozatalát. Azt kellene mondanom itt igazából, hogy könnyű belenyúlni a büntető perrendtartásba, de "büntetlenül" – itt a büntetlen szót természetesen idézőjelbe mondva – nagyon nehéz ezt megtenni, mert úgy gondolom, hogy csináltunk magunknak egy gubancot, amelyikből kikerülni – megítélésem szerint – nem is olyan egyszerű.
Tisztelt Országgyűlés! Tudom, hogy heroikus munkánk során – s ugyanez vonatkozik természetesen a törvényjavaslatokat előkészítő Kormányra is –, úgy vagyunk egy kicsit, mint az éhes ember, hogy mindent megeszünk, amit elénk tesznek, mert igényünk van rá. Nekünk is a rendszerváltással kapcsolatosan igényünk van arra, hogy lehetőség szerint minél több törvényt, minél több olyan jogszabályt meghozzunk, amelyik a jobbítás szándékával munkálkodik. Ennek során azonban minél többet teszünk, sajnos, egy kellemetlen mellékhatása az, hogy általában követünk el olyan hibákat, amelyeket természetesen szándékunk szerint nem akarunk elkövetni.
Én a felszólalásomban most azt szeretném hangsúlyozni, hogy amennyiben ilyen hibák vannak, arra természetesen rá kell mutatnunk, mert törekedjünk arra, hogy lehetőség szerint a kezünkből csak igényes, szakmai szempontból is igényes munkákat adjunk ki. Nagyon szépen köszönöm. (Taps.)
