SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítás korszerűsítési feladatainak tárgyalása során napirendre került a nyugdíjak értékvesztésének kérdése is. Az Országgyűlés olyan határozatot hozott, hogy a nyugellátásoknál korábban bekövetkezett értékvesztés miatt eseti korrekciós intézkedések történjenek. Ennek megfelelően most terjeszt elő először a Kormány ilyen korrekciós célú nyugdíjemelési javaslatot.
Engedjék meg, hogy ennek kapcsán a korábbi nyugdíjemelési gyakorlatról egy rövid áttekintést adjak.
A nyolcvanas évek első felében, 80 és 85 között évi 2%-os nyugdíjemelési rendszer működött, az emelés legkisebb összegei viszont évente folyamatosan növekedtek. Emellett esetenként fix összegű nyugdíjkiegészítésekre is sor került.
Ebben az időszakban a nettó keresetnövekedés 95%-ának megfelelő volt a nyugdíjak átlagos emelése. A nyolcvanas évek második felében már gyakrabban változott a nyugdíjemelés módszere. Az első három évben a 70 évesnél idősebb nyugdíjasok a fogyasztói árindex szerinti emelésben részesültek, míg a 70 év alattiak 2%-os emelést kaptak, de a legkisebb emelés összegei tovább növekedtek.
1989-ben a százalékos emelés megszűnt, egységes, fix összegű nyugdíjemelés történt, s az alacsonyabb nyugdíjak évközben is kiegészítésre kerültek. 1990-ben fix összegű emelés differenciálásra került, s a nyugdíj összege és a nyugdíjba vonulás időpontja voltak a vezető tényezők.
Összességében ebben az öt évben a nettó keresetnövekedésnek csak mintegy 71%-át érte el a nyugdíjemelés.
Ez a gyakorlat azt eredményezte, hogy az aktívak és az inaktívak jövedelmi helyzete nem azonosan változott, a nyugdíjasokat nagyobb veszteség érte. Ha a korábban megállapított saját jogú nyugdíjak átlagát az 1990-ben megállapított nyugdíjak átlagához viszonyítjuk, akkor az 1985-ben nyugdíjazottaknál 11%-os, az 1980-ban nyugdíjazottaknál már 17%-os, míg az 1975. évben megállapított ellátásoknál mintegy 20%-os átlagos lemaradás mutatható ki.
Ez a tény késztetett arra, hogy ezt a folyamatot meg kell állítani, és a korábban nyugdíjba vonulóknál bekövetkezett értékvesztést mérsékelni kell.
A Kormány már a Társadalombiztosítási Alap 1991. évi költségvetésének előterjesztésekor megfogalmazta azt a követelményt, hogy az aktívak és a nyugdíjasok reáljövedelmének alakulása azonos ütemű legyen, azaz a nyugdíjakat olyan mértékben indokolt emelni, hogy azok ne maradjanak el a keresetek növekedésétől.
Ezt a célt a múlt évben lényegileg elértük, bár ez még előzetes becslés, a keresetek alakulásáról egészen pontos adatok még nem állnak rendelkezésünkre.
A nyugdíjak növelésének előbb említett követelményét és az emelések időpontját a tisztelt Ház az idén február 29-én törvényben rögzítette. A követelmény tehát törvényi kötelezettséggé vált, s így lezártuk az elmúlt évtizedeket jellemző ellentmondásos nyugdíjemelések időszakát. Az örökölt feszültségek enyhítését kötelezettségünknek tartjuk, s ebben az első lépésre jelen előterjesztésben teszünk javaslatot.
A tisztelt Ház döntésének megfelelően a Kormány végrehajtotta a januári nyugdíjemelést, amely 33,5 milliárd forint felhasználást jelent. Döntöttünk a szeptemberi nyugdíjemelésről, ez 6,7 milliárd forint forrásszükséglet. A Társadalombiztosítási Alap ez évi költségvetésében előirányzott 50,3 milliárd forintos intézkedési keret megtartása mellett tehát most 10,1 milliárd forint kihatású korrekciós nyugdíjemelés tehető.
A felosztási javaslat elkészítésekor a következőket mérlegeltük: minden nyugdíjasra kiterjedő kisebb mértékű, vagy szűkebb körben, de érzékelhetőbb emelés történjen? Reményeink és szándékaink szerint korrekciós emelésekre a későbbiekben is sor kerül, így az első lépésben azt kerestük, hogy kik azok, akiknek az ellátása a legtöbbet veszített. Az adatok alapján a saját jogú nyugdíjasok körét kellett előnyben részesítenünk. Mivel a régebben megállapított ellátások értékvesztése nagyobb, ezért a mostani intézkedéseknél az 1989. január 1-je előtt megállapított saját jogú ellátások körében javaslunk a nyugdíjazás időpontja szerint differenciált emelést.
A bekövetkezett értékvesztés nagymértékben függ a nyugdíjak összegétől. Az átlagos és az ennél magasabb nyugdíjak – amelyekre jellemző a hoszszabb szolgálati idő – értékvesztése jelentősebb, míg az alacsony nyugdíjaknál, ahol gyakran rövid a szolgálati idő, a keresetnövekedéshez viszonyítva értékvesztés kevésbé vagy nem következett be, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az alsó határokon rendszeresen korrekciós lépések történtek a múltban is.
Mindezeket figyelembe véve a Kormány a nyugdíjba vonulás éve és a szolgálati idő hossza szerinti differenciált, 3–18%-os emelést javasol, azzal, hogy az emelés legkisebb összege 200 forint legyen.
(16.00)
A magasabb megélhetési költségekre tekintettel az 1. és 2. csoportú rokkantsági nyugdíjban részesülőknél legalább 13%-os emelést javaslunk. Az emelés január 1-jei hatállyal történne a javaslat szerint. A javasolt korrekciós nyugdíjemelés módszerével egyetértett az Érdekegyeztető Tanács szociálpolitikai bizottsága és a Nyugdíjasok Érdekegyeztető Kamarája is.
Nem volt azonban teljes az egyetértés – és ezt kötelességem a tisztelt Ház tudomására hozni – az úgynevezett egyesített ellátások emelési módszerét illetően. Az érvényes szabályok szerint a túlélő házastárs saját nyugdíja és az özvegyi nyugdíja közül a számára kedvezőbbet választhatja. Ha az egyik ellátás sem éri el az úgynevezett együttfolyósítási határt, amely jelenleg 8610 forint, akkor az özvegy saját nyugdíját az özvegyi nyugdíjrészből eddig az összeghatárig kiegészítve folyósítják. Ebben a konstrukcióban a saját részhez járó korrekciós emelés az özvegyi kiegészítő nyugdíjrészt fogyasztaná, s az említett öszszeghatáron belül csak az összetétel változna, így az érintettek nagy részénél valójában nem emelkednék a nyugdíj.
A Kormány ezért azt javasolja, hogy az egyesített ellátásban részesülők, akiknek saját nyugdíjuk emelése után az egyesített nyugdíj nem, illetve háromszáz forintnál kisebb összeggel emelkedne, azok legalább háromszáz forint emelést kapjanak. Ez valójában azt jelenti, hogy azoknál az özvegyeknél, akiknek saját jogú nyugdíját 1989. január 1-je előtt állapították meg, az együttfolyósítási összeghatár háromszáz forinttal emelkedik. Összességében a korrekciós emelés az érintettek ellátását közel 7%-kal, 560 forinttal növeli. Az ez évi – januártól számító – nyugdíjemelés átlagos összege 1200 forint volt. A szeptemberi tervezet 600 forint. Így 1992-ben a korrekciós emelésben nem részesülők átlagosan 1800, a korrekciós emelésben részesülők 2360 forint emelkedésben részesülnek. Ha figyelembe vesszük, hogy a már megvalósult nyugdíjemelés 13%-ot jelentett, az ez évben bekövetkezett áremelkedések viszont ezt az értéket még nem érték el, akkor elmondhatjuk, hogy az idei évben kívánatos irányban és hatékonyan változtak a nyugdíjak.
Azonban nem csak győzelmi jelentést szeretnék most a tisztelt Ház elé terjeszteni, kötelességem bizonyos problémákat és veszélyeket is megemlíteni. Egy évközi intézkedési javaslat tárgyalásakor szükségszerű a tervezett pénzügyi folyamatok értékelése is. A Társadalombiztosítási Alap I. negyedévi bevételi és kiadási adatainak időarányos teljesítése nem utal a tervezettől való tényleges eltérésekre. Ebből azonban az év egészére biztos prognózist nem lehet és nem szabad megállapítani.
Nem hagyható figyelmen kívül az a sajnálatos tény, hogy az Alap kintlevőségei nem csökkennek, felmerül a kérdés, hogy ilyen esetben szabad-e évközi intézkedésekről dönteni, vagy ezt a döntést halasztani kell?
A Kormány mindezeket mérlegelve úgy döntött, hogy javasolja a nyugdíjak korrekciós emelését. Ezt ugyanis olyan erkölcsi kötelezettségnek tekinti, melynek megkezdése nem halasztható. A fedezet biztosítása érdekében mindent meg kell tenni a gazdálkodó szervezetek fizetőképességének javítására és a társadalombiztosítás kintlevőségeinek behajtására.
Ezek alapján kérem, hogy a beterjesztett javaslatot a tisztelt Ház megvitatni és támogatni szíveskedjék. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
