KATONA BÉLA, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak azért kértem szót, nehogy az itt elhangzott fölszólalások alapján valami félreértés támadjon a mai ülést hallgatók és nézők körében. Ugyanis az a rész, amit a valóban öt szakszervezeti konföderáció által aláírt egyezségből Matyi László fölolvasott, az pontosan szó szerint ugyanígy szerepel a Szocialista Párt javaslatai között, és a VIKSZ igazgatótanácsának összetételére vonatkozóan Kósáné Kovács Magda pontosan elmondta, hogy nem itt van a különbség. Abban, amiben ezek a konföderációk egyetértenek, abban mind a hat párt között egyetértés van. Ha valaki elolvassa majd még egyszer Kósáné felszólalásának a részleteit, akkor megtudja, hogy hol volt a különbség. Nem akarom megismételni az idő kedvéért.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem