TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Tehát két perc áll rendelkezésemre, de kérem, vegyék figyelembe, hogy ebből másfél már eltelt anélkül, hogy szólhattam volna.
Tehát valóban katonai támadás történt. (Derültség középen és jobb oldalon.) VI. hó 11-én 17 óra 35 perckor. Erről hoztam bizonyítékokat is. Az üggyel nemcsak a nevetség szintjén foglalkozó képviselőtársaimnak, tehát az ellenzéknek át fogom nyújtani az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat. (Nagy zaj. – Derültség és taps.) Tehát 17 óra 35 perckor lezárták a Belgrád rakpartot, a központunk telefonjait kikapcsolták. Egy katonai rendészeti kocsi jelent meg a házunk előtt, abból kiszállt két rendőrtiszt és két katona. A rendőrtiszteknek én – amikor az engem személyesen megtámadókkal szemben annyi teret nyertem, hogy be tudtam csukni az ajtót – lekiabáltam segítségért. A legdurvább módon elutasították a segélykérésemet, mondván, hogy ők nem jönnek be az épületbe.
Legyen szabad elmondanom (Zaj a kisgazdapárti sorokban.) hogy a katonai személyek közül azok, akik rám támadtak a Független Kisgazdapárt épületében, természetesen többnek a személyazonosságát sikerült azonosítanunk, így – amint azt már a sajtó útján is előadtuk – Rónaháti Istvánnak, aki az elhárítás őrnagyának állította magát; annak a Szőlősi Mihálynak, aki a személyi testőreként jelentkezett Rónaháti Istvánnak. Mindketten fegyveresen vettek részt az akcióban. Szőlősi Mihály egyébként több mint tíz évet különböző erőszakos bűncselekmények miatt börtönben ült személy. Ezenkívül volt egy Tóth István nevű személy is, akinek itt van a lefényképezett katonai igazolványa, a HM szolgálati igazolványa van itt. De legyen szabad elmondanom, hogy ő maga jegyzőkönyvet is aláírt, ahol elismerte, hogy az akcióban a saját önvédelmi fegyverével vett részt, tehát ezek rendelkezésre álló dokumentumok.
Legyen szabad arra is hivatkoznom, hogy ezen túlmenően lefoglaltunk egy másik személytől egy tárat tizennégy éleslőszerrel.
Közben elő kell adnom azt is, hogy felsorakozott az épület előtt két személygépkocsi (Zaj középen.) és egy furgon vagy minibusz, amelyben több civil személy utazott. Ők kiszálltak és osztogattak golyóálló mellényeket. Erről is fénykép van, ezt készséggel be tudom mutatni. A jelen lévő újságírók fényképezték le egyébként. (Dr. Balogh György: Majd a bíróságon mutasd be!)
Hát igen, hiába kiabál Balogh ezredes úr, aki a többpárti parlamenti választások után szerezte meg ezt a magas rangot, nyilvánvalóan általam ismeretlen hősiességéért. (Dr. Balogh György: De nem hazudozom!) Hát nyilván akkor ezért kapott ezredesi kifejezést, tehát ezredesi rangot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem