KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:

Teljes szövegű keresés

KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Igen. Köszönöm, Elnök Úr. Elöljáróban szeretném elmondani, hogy ha a múlt szerdán a tisztelt Ház határozatképes lett volna, akkor ez meg lenne szavazva – és akkor Székelyhidi képviselőtársamnak nem jutott volna eszébe ez a javaslat, mert akkor még nem volt benn. Egy.
Kettő: a költségvetés helyzete ismert… Nem mondom tovább.
Három: a Kormány december 6-án, 7-én az Érdekegyeztető Tanáccsal megállapodott ebben az új típusú, kifejezetten szociális ellátásban, amelyik a munkanélküliségi ellátásból kikerülő emberek javát szolgálja, ha nem is nagy összegben – ahogy ezt Hága Antónia képviselő asszony elmondta –, de 4 ezer forintban. Nem tudom, hogy milyen szociálpolitikaibb cél létezik ma ennél a magyar társadalomban, hiszen ezek egyébként ellátatlanok. Én tehát ezt a Parlamenttel, amikor a költségvetés vitája volt, ismertettem, és egy MDF-es képviselőtársam adta be erre az összegre a zárolást azzal, hogy amíg a szociális törvény nincs kész, addig ezt az összeget nem lehet felhasználni. Hát, a szociális törvény valószínűleg csak jövőre lép hatályba – ez a probléma itt van… Ez nem minisztériumok közötti olyan átcsoportosítást jelent, ami ilyen elvtelen, hanem egy funkciónak az ellátását jelenti. Nagyon hosszú vita folyt, hogy melyik minisztérium lássa el ezt, hogyan: a Munkaügyi fogja ellátni az önkormányzatok felhasználásával, illetve a jövedelemvizsgálatok végrehajtásával.
Én tehát ezt sem pénzügyileg, sem morálisan nem tartom egy elfogadható indítványnak. Az első pontot igen, mert az egy törvényszöveg-módosítás.
Fenntartom az eredeti javaslatot, és kérem a képviselő urakat és hölgyeket, hogy azt szavazzák meg. Köszönöm. (Szórványos taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem