DÉNES JÁNOS (független)

Teljes szövegű keresés

DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A magam részéről is átérzem ennek az ünnepélyes pillanatnak a jelentőségét akkor, amikor nem egy, hanem több országgal való államközi ügyeinket rendezzük.
Én a magam részéről, miután együtt üdvözöltem a nemzetek, államok közötti szerződés megkötését, keresését, ennek a magyar Parlament általi ratifikálását, engedjék meg, hogy én megemlítsem Ukrajnával kapcsolatos észrevételemet, amely észrevételt ajánlom a tisztelt Ház figyelmébe.
Valószínűnek tartom, hogy a jelen ratifikációt felszólalásom nem teszi lehetetlenné, ellenben külpolitikánk figyelmébe ajánlom azt a történelmi örökséget, amely közepette Ukrajnával ez a szerződés megköttetik, s amelynek a ratifikációját a tisztelt Háztól most a külügyi tárca vezetője és a Kormány nyilván joggal elvárja.
(16.50)
Itt pedig Kárpátaljáról van szó és Trianonról van szó. Kárpátalja nem tartozott, és sohasem tartozott a kárpátontúli részhez, Oroszországhoz vagy Ukrajnához.
Ebben az esetben, amikor ez a ratifikáció ünnepélyesen megtörténik, a két országnak nyitva kell hagyni annak a lehetőségét, hogy az adott mai történelmi körülmények között, a két állam megfelelő barátsági, államközi és kulturális szintjén megteremtse a lehetőségét, hogy ezzel az örökséggel szembenézzen. Hiszen Munkács és Ungvár sohasem voltak sem orosz, sem szovjet városok.
Éppen ezért ajánlom a tisztelt miniszterelnök úr és a külügyi tárca figyelmébe, hogy a ratifikáció alkalmával teremtsék meg annak a lehetőségét, hogy a jó barátság és a jövőépítés ellenére hagyják nyitva ennek a kérdésnek a rendezési lehetőségeit mind a két állam fórumán, mind a világ-, nemzetközi, vagy akár ENSZ-fórumon is. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem