TELLÉR GYULA (SZDSZ)
TELLÉR GYULA (SZDSZ)
TELLÉR GYULA (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr, a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A munkás résztulajdonosi programról szóló törvényjavaslat általános vitájában tettem két megállapítást. Az egyik az, hogy a benyújtott törvényjavaslat a munkás résztulajdonosi program általános, sok célra fölhasználható konstrukciójába részint a privatizációs célok megvalósítása érdekében, részint feltehetőleg bizonyos félelmek következtében fékeket, korlátozásokat épített be.
A másik megállapításom az volt, hogy bár ezek a fékek a privatizációs cél szolgálatában épültek be a törvényjavaslatba, pontosabban a törvényjavaslat alapjául szolgáló konstrukcióba, nézetem szerint ezek akadályozzák ugyan, vagy korlátozzák a munkás résztulajdonosi program konstrukció alkalmazását, ugyanakkor azonban a privatizációs célt nem, vagy csak korlátozottan szolgálják. Akkor azt javasoltam, hogy ezeket a korlátozásokat oldjuk fel, és ilyen értelemben változtassuk meg a törvényt.
Most arról szeretnék beszélni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nevében milyen módon próbáltam már benyújtott és most benyújtandó kapcsolódó módosító javaslataimmal feloldani ezeket a korlátokat. Röviden megpróbálok végigmenni a legfontosabb pontokon.
Az első – ezt is az általános vitában említettem föl – a kezdeményezés lehetősége. Úgy gondolom, a törvény szövege nem teszi lehetetlenné, vagy nem zárja ki, hogy az érintett felek közül bármelyik kezdeményezze a munkás résztulajdonosi program bevezetését egy vállalatnál. Ennek azonban az explicit kifejezése, nézetem szerint, javítja az egyéb felek kezdeményező készségének a megnyilvánulását. Egy másik fontos pont, amelyikre Balás István képviselő úr iménti előadásában is utalt, ez az MRP-szervezet megalapításának az elhatározásához szükséges dolgozó-létszám-arány, illetve magának a szervezetnek a megalapításához szükséges dolgzólétszám-arány.
(11.00)
Itt én ellentétes véleményen vagyok, mint amit például Balás István képviselő úr is kifejtett, és mindenképpen ellentétes véleményen vagyok azzal szemben, mint ami a törvényben van. A törvény ugyanis mind a két helyen 50%-nál nagyobb létszámarányt ír elő. Én úgy gondolom, hogy az MRP-szervezet létrehozását elhatározó döntés széles dolgozói köröket érint. Itt tehát egy viszonylag magasabb, de semmiképpen sem 50%-nál nagyobb arányt el tudok fogadni.
Viszont ami a szervezet megalapítását illeti, itt úgy gondolom, hogy egy jóval kisebb létszámarány megállapítása, illetve megengedése célszerű. Én magam az első javaslatomban 5%-ot, illetve legalább 20 főt, a kapcsolódó módosító javaslatomban 10%-ot, illetve legalább 20 főt javasolok. A következő megfontolások alapján. Nézetem szerint a kis létszámú alapító hányad, vagy a kicsiny alapító hányad nem zár ki senkit sem abból, hogy később belépjen az MRP-szervezetbe, tehát nem korlátoz senkit. Ha véletlenül ez a kis alapító létszám olyan alapszabályt állapítana meg, amelyik a dolgozóknak egy bizonyos körét kirekeszti a szervezetből, miután nincs másik szervezet létrehozásával szemben tilalom, és legfeljebb csak bizonyos gyakorlati akadályok merülhetnek fel, tehát a kirekesztettek vagy a kimaradók létrehozhatnak másik MRP-szervezetet. Tehát az induláskor magasra megállapított létszámhányadnak ilyen funkciója nincsen.
Viszont ha magasra állapítjuk meg ezt a létszámhányadot, nagyon valószínű, hogy ez nem fog összejönni, vagyis magyarán szólva, az MRP-szervezet megalapításához a törvényjavaslatban szereplő eredeti 50%-nál magasabb létszám, vagy a gazdasági bizottság javaslatában szereplő 40%-os létszám nem fog összejönni. A pszichológiai vagy a szociológiai helyzet az MRP-szervezet alapításakor ugyanis az, hogy egy kis vállalkozó szellemű csoport lesz az, amelyik ezt elindítja, és utána, amikor látható, hogy sikeresen működik ez a szervezet, akkor csatlakozni fognak hozzá a többiek. Ehhez a helyzethez célszerű idomítani az alacsonyabb alapítói létszámarányt.
Problematikusnak tartottam korábban is a vezető állásúaknak a részvételét az MRP-szervezetben és a tulajdonszerzésben. Úgy gondolom, hogy a vezető állásúak többiekénél magasabb jövedelme, esetleges erőteljesebb vagyoni háttere, amely az egyéni hitelfeltételhez jobb fedezeti feltételeket tud nyújtani, a vezetők magasabb képzettsége, informáltsága, a dologban való jártassága az ő számukra mindenféleképpen nagyobb kockázatviselési képességet jelent, és ezen keresztül jóval nagyobb tulajdonhányadok megszerzésének a lehetőségét.
Annak idején arra gondoltam, hogy – amint az a miniszteri expozéban is elhangzott – egy külön törvényi szabályozás rendezhetné a vezető állásúak tulajdonszerzési lehetőségeit. Később azonban arra a megállapításra vagy arra a gondolatra jutottam, hogy talán ilyenre nincs is szükség, a vezetők egyéb, például a vagyonpolitikai irányelvekben kitűzhető elvek alapján szerezhetnek maguknak tulajdont, és abban az esetben, ha egy ilyen tulajdonszerzési lehetőség megnyílik előttük az illető vállalatnál, akkor a tulajdonos kizárhatná őket az MRP-ben valón részvételből, hogy ott a magasabb jövedelmükkel ne szorítsanak ki más dolgozókat, vagy dolgozói kategóriákat a tulajdonhoz jutás lehetőségéből. De csak ebben az esetben lehetne kitiltani vagy megakadályozni a vezetők részvételét; amennyiben más, egyenértékű tulajdonszerzési lehetőség az ő számukra nem nyílik meg, akkor igenis vehessenek részt az MRP-szervezetben, szerezhessenek ott maguknak tulajdont, és az esetleges túlsúlyukat alapszabályi szabályozással maguk a résztvevők szoríthassák vissza vagy akadályozhassák meg.
Igen lényeges pontja szerintem a törvénynek az, amelyik az MRP-szervezetet létrehozó társaság kezességvállalásához köti a bankhitelt, illetve előírja, hogy a vállalat, pontosabban a társaság vállaljon kezességet. Sokan vetették fel, és bennem, magamban is fölmerült az a félelem, hogy itt tulajdonképpen két véglet jelenik meg a törvényben. Ugyanis ha ez a kezességvállalás nincsen, akkor a bank nem fogja megadni a hitelígérvényt, ha viszont a kezességvállalást kötelező megtenni, ez szükséges és nélkülözhetetlen feltétel, nem lesz vállalat, amelyik ezt megadja, amelyik előre látná tíz évre, a törlesztési futamidőre, hogy ő bizony olyan jövedelemtermelő képességgel fog rendelkezni, hogy a kezességvállalás mindenféleképpen megalapozott és jogosult.
Ezért javaslom egy olyan módosításnak a bevezetését, hogy amennyiben … – Bocsánat, itt még előrebocsátok egy kis technikai megjegyzést. Ugye, az MRP-szervezet által felvett hitel törlesztése úgy zajlik, hogy a vállalat negyedévenként, vagy a hitelmegállapításban szereplő időszakonként befizeti a hiteltörlesztésnek az esedékes részletét, és utána év végén megvizsgálják, hogy az MRP-ben lévő részvényekre mekkora osztalék keletkezett, és a két összegnek a szaldója dönti el, hogy a vállalat többet fizetett-e, vagy pedig az MRP-szervezetnél maradt-e vissza összeg, amit szét lehet osztani a részvényre. Most amennyiben ez a szaldó tartósan negatív, mondjuk például két évig negatív, és a vállalatot az a veszély fenyegeti, hogy esetleg a maradék nyereségének jelentős részét be kell fizetni, sőt, ha túlságosan nagy ez a negatív szaldó, akkor esetleg vagyonfelélésre is sor kerülhet, vagy netán csődbe mehet a vállalat, tehát abban az esetben, ha két évig negatív ez a szaldó, akkor maga a vállalat kezdeményezhesse a hitelszerződésnek a felmondását, és természetesen ezen indirekt módon az MRP-szervezetnek a megszűnését, hiszen ebben az esetben a vállalatnak nincs ereje az MRP-szervezet működtetésére és fenntartására.
Ez az áthidaló megoldás segítene kiküszöbölni azt a helyzetet, hogy ha egy vállalat megadja, vállalja a kezességet, de nem tud az MRP-szervezet teljesíteni, a bank pedig abban van érdekelve, hogy a hitelét visszakapja, tehát a szervezet fenntartásában, akkor a vállalat összeroppanjon. Ez a senki számára sem kívánatos eset így kiküszöbölhető, rugalmassá tehető a vállalat kockázatvállalása, és ezért várható, hogy többen fogják a kezességet vállalni, mint eddig, tehát megkönnyebbül az MRP-szervezet létrejötte.
Ezzel a szabályozással kapcsolatban, nézetem szerint, megnyílik a lehetőség egy másik pontnak a módosításához. A törvényjavaslat azt mondja, hogy az MRP-szervezet hitelének a törlesztésére a vállalat adózás előtti nyereségének a 20%-át lehet felhasználni. Úgy gondolom, hogy ez a 20% egyszersmind nagyon beszűkíti annak a tulajdontömegnek a nagyságát, amelyet az MRP-szervezeten keresztül meg lehet szerezni. Ennek a rendelkezésnek volt értelme addig, amíg a vállalat kezességet vállalt, és a kezességvállalásból nem bújhatott ki. Bocsánat, nem kibújásról van szó; tehát ha kezdeményezheti a hitelszerződés felbontását, és ezzel a kezesség alól kiszabadulhat, ebben az esetben meg lehet engedni egy nagyobb adózás előtti nyereségrésznek az MRP-törlesztésre való felhasználását, hiszen amennyiben ennek az igénybevételére tartósan sor kerülne, akkor a vállalat a negatív szaldó miatt megállíthatja ezt a folyamatot, tehát nem vezet ez a vállalat szükségszerű bukásához.
Ezért javaslom, hogy ne 20%, hanem az adózás előtti nyereség 50%-a legyen felhasználható ilyen fizetésekre azzal, hogy ha a vállalatban működő MRP-szervezet 50%-nál nagyobb tulajdonhányad megszerzésére törekszik és így működik az MRP, akkor voltaképpen a szervezet vált a tulajdonossá, és akkor tetszés szerinti nagyságát használhatja fel az adózás előtti nyereségnek a hiteltörlesztés fedezeteképpen.
(11.10)
Ugyancsak javasoltam és továbbra is fenntartom azt a javaslatomat, hogy az MRP-szervezet kezelésében maradó részvények, amelyek némileg a szövetkezeti oszthatatlan alaphoz hasonlóak vagy hasonlóan működnek, hogy ez lehessen 50%-nál magasabb is a törvényjavaslat előírásaival szemben, és tulajdonképpen bízzuk rá magunkat az érintettekre, hogy ők határozzák meg, hogy mekkora legyen ez a tulajdonhányad. Az a helyzet ugyanis, hogy bizonyos esetekben az MRP által megszerzett vállalat megvédelmezendő a külső vásárlókkal szemben, kiváltképp azokkal szemben, akik valamilyen romboló szándékkal akarnak a vállalatban nagyobb tulajdonhányadhoz jutni, illetve akikkel kapcsolatban előre látható, hogy a vállalatot olyan mértékben fogják átalakítani, ami nem érdeke az ott dolgozó részvénytulajdonosoknak. Ebben az esetben eléggé magától értetődő egy magasabb oszthatatlanalapszerű részvénycsomagnak a szervezet tulajdonában való benntartása.
Egy további módosító sorozatom az MRP-szervezetben részt vevők és a benne részt vevő tulajdon kockázatvállalásával kapcsolatos. Úgy gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb vagy leglényegesebb része az általam proponált módosító javaslatoknak. A törvényjavaslat olyan módon engedi tulajdonhoz jutni az MRP-szervezet tagjait, hogy előírja ugyan egy bizonyos nagyságú saját erő meglétét az MRP-szervezet részére, az ezzel a saját erővel megszerzett tulajdonrész azonban azonnal átmegy az érintettek tulajdonába, és ezzel mintegy kivonódik az alól a kockázat alól, amiről az előbb beszéltem, mondjuk, például az MRP-szervezet fizetésképtelensége esetére. Úgy gondolom, hogy a saját erőt be kellene vagy be kell vonni a kockáztatott tulajdonrészek közé, és ezért a következő módosítványsorozattal igyekszem összekapcsolni a különböző módon megszerzett tulajdonelemeket, illetve a hozzájuk kapcsolódó kockázati mozzanatokat.
Először is, hogy ne csak az MRP-szervezet legyen köteles saját erőt produkálni, ami úgy is létrejöhet, hogy egyesek nagyon nagy saját erőt produkálnak, mások pedig egyáltalán nem, ebből az MRP-szervezet összes szükséges saját ereje kijöhet; hanem mindenki legyen köteles saját erőt produkálni. Ennek a saját erőnek legyen egy felső határa, amelyik megakadályozza, hogy valaki nagy vásárlóerővel azonnal egymaga vásárolja meg az MRP-szervezetben lévő tulajdont. Az alsó határát pedig maguk az érdekeltek szabják meg, akik tudni fogják, hogy ezt lehetőleg ne szabályozzák túlságosan alacsonyra, illetve a saját érdekeiknek megfelelően szabályozzák. Tehát ez az egyik mozzanat.
Ez egyszersmind azt is kiküszöböli, hogy az alapításkor belépők kénytelenek a saját erőt produkálni, most aki utánuk lép be, az voltaképpen arra a saját erőre alapozza a saját tulajdonszerzését, amelyet mások tettek le helyette. Tehát ezt a problémát is megoldja a kötelező saját erő előírása.
A második dolog, hogy a saját erővel megszerzett részvényekre ki kelljen terjeszteni azt a zálogjogot, amely egyébként csak a többi megszerzett részvényre szólna, és ezzel bevonódik a kockázatba a saját erővel megszerzett tulajdonrész is.
A harmadik dolog pedig, hogyha kiszorul valaki a munkaszervezetből, magyarán szólva, elbocsátják vagy ő saját maga kénytelen kilépni a vállalattól, illetve a társaságtól, és ebben az esetben elővételi jog alapján vissza kell adnia, el kell adnia az MRP-szervezetnek a már tulajdonába került részvényeket. A törvényjavaslat úgy szabályoz, hogy ezt az alapszabályban előírt értéken, de legalább a névérték feléért kell, hogy visszavegye az MRP-szervezet. Most én úgy gondolom, hogy a részvényeken árfolyamnyereség, illetve árfolyamveszteség képződhet az alatt az idő alatt, amíg az MRP-szervezetben vannak ezek a részvények. Azt gondolom méltányosnak, ha mind az árfolyamnyereségen, mind az árfolyamveszteségen valamilyen méltányos osztozás történik a szervezet és a szervezetből kiszoruló dolgozó között. Úgy gondolom, hogy a dolgozó az árfolyamnyereségnek legalább a felét kaphassa meg, illetve az árfolyamveszteségnek legfeljebb a felét kelljen viselnie. Rá nézve ennél jobb megállapodás vagy jobb szabályozás lehessen az alapszabályban, de ennél rosszabb ne. Ezzel mérséklődik az egyes dolgozókra nehezedő kilépéskori kockázat.
Végezetül: ha meggondoljuk, ezek a javaslatok egy koherens egészet képeznek, nemcsak ez az utolsó három, hanem mindaz, amit elmondtam, tehát a sokoldalú kezdeményezési lehetőség, a viszonylag alacsony alapítói létszám, amely azonban nem rekeszt ki senkit sem, a vezetők rugalmas kapcsolódása az MRP-szervezethez, a vállalati kezességvállalás problémájának rugalmas kezelése és a nyereségfelhasználás arányának az ezzel kapcsolatos megnövelhetése, az oszthatatlan alap kérdésében való rugalmasság, a kockázatok összekapcsolódása és egyszersmind bizonyos védelem a kockázatban a munkavállalók számára – együttesen rugalmasabbá teszik a törvényjavaslatot, mint az eredeti formájában volt, anélkül azonban, hogy a privatizációs célra való felhasználhatóságukat a legcsekélyebb mértékben is rontanák ezek a módosító javaslatok, sőt bizonyos pontokon előre láthatóan javítják a privatizációs célra való felhasználást.
Most már csak kíváncsian várom, hogy az imént kézbe kapott privatizációs irányelvek milyen környezetet teremtenek, milyen hátteret nyújtanak a remélem, a tisztelt Ház által az elmondottakkal egyetértésben rugalmasabbá tett törvény működése számára.
Végül egy kérésem van, hogy mivel bizonyos kapcsolódó módosító javaslataimat most kaptam legépelt formában kézhez, elnök úr tíz percig még szíveskedjék nem lezárni a részletes vitát, ha véletlenül nem volna több hozzászóló.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
