KULIN FERENC, DR. (MDF)
KULIN FERENC, DR. (MDF)
KULIN FERENC, DR. (MDF) Lehet, hogy egy perccel hosszabb lesz a kettő percnél.
Nem kívántam ma eredetileg hozzászólni, de többször megszólíttattam, és ezért reagálnom kell, mert néhány sajnálatos információ, pontatlan információ hangzott el ma az ülésteremben, és ezért korrigálnom kell képviselőtársaimat.
Mindenekelőtt nagyon sajnálom, hogy a múlt heti médiavita elmaradása miatt Fodor Tamás véletlenül a múlt hétre előkészített felszólalását mondta el, és úgy beszélt a két héttel ezelőtti bizottsági zárt üléses vita felfüggesztéséről, mint ami folytatólagos, és kezdeményezi, hogy folytassuk már. Nem vette észre, hogy a múlt héten már folytattuk ezt a megbeszélést, tehát nem volt most aktuális a hozzászólásának ez a része.
Azért kértem tulajdonképpen szót, mert ha már a tisztelt ellenzék ezt a mai vitát alkalmasnak találta arra, hogy Hankiss Elemér meghallgatásával kapcsolatban a saját álláspontját itt ismertesse, legalább annyit el kell mondanom, hogy miért pontatlan ez az interpretáció. Azért pontatlan, mert igaz ugyan, hogy Hankiss Elemér az első meghallgatás során tételesen igyekezett cáfolni azokat az állításokat, amelyeket a kulturális bizottság kormányzó párti tagjai fogalmaztak meg, de az ezt követő meghallgatáson én a kormányzó párti képviselők megbízásából ugyancsak tételesen cáfoltam 11 pontban Hankiss Elemér állításait, és a végén arra a következtetésre kellett jutnom, hogy Hankiss Elemér nem tudott azokra a válaszaimra reagálni, amelyeket én megfogalmaztam, tehát ha most ezeknek a részleteibe nem mehetünk is bele, annyit azért szíveskedjenek tudomásul venni, hogy tételes cáfolat nemcsak onnan hangzott el, hanem erről az oldalról is, és éppen az mutatja ennek a vitának, az idáig terjedő vitának a terméketlenségét, hogy elbeszéltünk egymás mellett.
De meg kell hogy mondjam azt is, hogy mik azok az alapkérdések, amelyek miatt én azt állítom, hogy nem a kormányzattól, nem a miniszterelnöktől való politikai függőség kérdése volt itt napirenden, hanem egy más természetű politikai függőségről volt szó.
Két alapprobléma van, ami miatt Hankiss Elemér koncepcióját bíráltuk. Az egyik az a függetlenségének az értelmezése. Ő ahhoz ragaszkodott és ragaszkodik máig, hogy mindaz, amit 1990 nyarától 1992 tavaszáig a televízióban végrehajtott, azt a Parlament, a kulturális bizottság és a kormányzat egyetértésével, sőt támogatásával, sőt mi több, kifejezett bíztatásával tette. Én arra szorítkoztam a meghallgatás során, hogy bebizonyítottam a kulturális bizottság jegyzőkönyvei alapján, hogy nemcsak hogy nem bíztattuk, nemcsak hogy nem támogattuk, hanem először az aggályainkat fejeztük ki, és amikor azt láttuk, hogy hiába fogalmazzuk meg az aggályainkat, bizottsági határozatban felszólítottuk, hogy ne hajtsa végre a tervezett változtatásokat mindaddig, amíg a törvény meg nem születik. És azzal indokoltam ezt, hogy az ő függősége olyan természetű politikai függőség, amely két pilléren nyugszik. Egyfelől… Elnézést a képzavarért. Két természetű politikai függőségről van szó.
Hankiss Elemér megbízatást, felhatalmazást kapott egy intézmény vezetésére azzal, hogy dolgozza ki az átalakítás koncepcióját, és hogyha megnyeri ehhez a koncepcióhoz az illetékes politikai erők támogatását, akkor hajtsa végre. Kik az illetékes politikai erők? (Közbeszólások az SZDSZ soraiban: Az MDF.) Egyrészt az a kulturális bizottság, amelyik bizottságban a törvény tervezete készült. 41 ülésszakon vitattuk ennek a törvénynek a részleteit. Tekintettel arra, hogy a Magyar Televízió sorsát, jövőjét nem egyedül Hankiss Elemér koncepciója, hanem ennek a bizottságnak a törvény-előkészítő munkája határozza meg, ezért elképzelhetetlen a két tényező közötti összhang megteremtése nélkül koncepciót végrehajtani.
A másik politikai tényező a magyar Parlament, amelyik végül is meg fogja szavazni valamilyen formában a televízióról szóló törvényt, és amelyik a költségvetési vitákban eldönti azt, hogy milyen támogatást kap a Magyar Televízió. Ha tehát jogi, törvény-előkészítési oknál fogva és gazdasági okoknál fogva de facto nem független a Magyar Televízió, akkor teljesen indokolatlan valamiféle absztrakt politikai függetlenségről beszélni. (Közbeszólás: Pontosan erről van szó.)
Nagyon célszerű rámutatni arra a konkrét problémára, amit ezúttal Fodor Tamás vetett fel. A szabaddemokratáknak kedvenc tétele, hogy a gazdasági függőség, a költségvetéstől való függőség úgy szüntethető meg, hogy a költségvetési támogatás, akár céltámogatás, nem évenkénti költségvetési vitákban dől el, hanem görgetett módon előre két évre. Mit jelent ez? Ha elfogadnánk ezt az ötletet, ebben az évben decemberben a magyar Parlament ugyancsak egyszerű többséggel 1994-re határozná meg a Magyar Televízió költségvetési támogatását, hogy ez miért abszurdum, arra vonatkozóan csak két érvet hadd hozzak föl.
Egy: ki meri ma megjósolni azt, hogy milyen inflációval kell számolnunk 1994-ig? Kettő: ha netalán 1994-ben más felállásban működne a választások után a Parlament, elfogadná-e az új vezetés, az új parlamenti többség azt a költségvetési támogatást feltétel nélkül, amit két évvel korábban határozott meg a Parlament, hiszen egyszerű többséggel lesz módja újra meghatározni a költségvetési támogatást.
Tehát olyan technikai lehetetlenség ennek az elvnek a gyakorlatba ültetése, hogy igazán nem lehet többnek tekinteni, mint egy jól hangzó érvnek, amelyik azonban használhatatlan.
(12.20)
Nagyon örülök, hogy többedszer napirendre került a kinevezési törvény problémája. Az ellenzék előszeretettel hivatkozik arra, hogy az utolsó pillanatban a kormányzó pártok visszaléptek egy, a bizottságban alakuló vagy már kialakult konszenzustól, attól a konszenzustól, amely a kereskedelmi televíziók engedélyezésének rendjével kapcsolatban az RTH elnökének jelölését szabályozó paragrafus körül alakult ki vagy látszott kialakulni. Igen, kétségtelen, itt történt egy visszalépés egy tervezett konszenzustól, de a tisztelt ellenzék ilyenkor nem hozza ezt összefüggésbe azzal, hogy ők viszont visszaléptek attól a konszenzustól, amely konszenzus a közszolgálati televízió működtetését biztosító kinevezési törvényben adva volt. Két formában is. Egyrészt ez 1992-ben kétharmaddal született törvény, másrészt a bizottsági viták során ez a kinevezési törvény végül is konszenzust élvezett.
Na már most kétségtelen, hogy azok a fejlemények, amelyek az utóbbi hetekben lezajlottak éppen a két médium elnökének a meghallgatásával, ezek arra figyelmeztették az ellenzéket, hogy ennek a törvénynek az a fajta értelmezése, ami idáig jellemezte az együttműködésünket, ez nem olyan evidens. S nagyon jó, hogy ez most napirendre került és felszínre került. Azért, mert két dologról van szó. Egyfelől arról, hogy ez a törvény valóban készteti a parlamenti törvényhozókat arra, hogy konszenzussal jelöljék ki és válasszák meg a televízió és a rádió elnökét, de nem kényszeríti erre a konszenzusra, egész egyszerűen azon oknál fogva, hogy nem is kényszerítheti. Egy olyan intézménynek a vezetését nem lehet konszenzuskényszertől függővé tenni, amely intézménynek a vezetéséért valakinek felelősséget kell vállalni.
És ez a döntő kérdés. Ki az, akinek felelősséget kell vállalni? Ma, vagyis az új televízió- és rádiótörvény megszületéséig ezt a felelősséget a kormányzat vállalja. Örökölte ezt a felelősséget, igenis a pártállami időszakból. És az új médiatörvény csak úgy születhet meg, hogyha ezt a felelősséget egyértelműen továbbtelepíti valakire, valamire.
A kérdés az – és az ellenzék álláspontja itt vitatható általunk –, hogy őszerintük ezt a felelősséget át lehet ruházni kétharmados szavazati többséggel működő testületekre; miszerintünk nem lehet átruházni, hiszen a kétharmados konszenzuskényszer csak kívánalom lehet mindig egy törvényben, de soha nem lehet végrehajtható. Politikai pártokat törvény nem kényszeríthet arra, hogy bármiben megegyezzenek, csak arra kényszeríthet, hogy törekedjenek a megegyezésre. Következésképpen valóban ez az a pont, ahol felszínre kerül egy már elfogadott, megírt törvény értelmezése körül a politikai nézetkülönbség ellenzék és kormányzó pártok között, és többek között éppen ez az értelme annak, hogy a személyi kérdések, az elnökök alkalmassága körüli kérdés azzal párhuzamosan került napirendre, hogy vitatjuk a törvény megszavazhatóságát.
Röviden ennyit, a következő alkalommal folytatni fogom. (Taps a jobb oldalon.)
