KULIN FERENC, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

KULIN FERENC, DR. (MDF)
KULIN FERENC, DR. (MDF) Igen, köszönöm. Molnár Péter inszinuáló megjegyzéseire kell reagálnom – és a tárgyszerűség kedvéért, röviden.
Én nem a zárt ülés utáni vitáról beszéltem, hanem arról a zárt ülés előtti felszólalásomról, amelyben 11 pontban mutattam rá Hankiss Elemér előző heti előadásának ellentmondásaira. Ebből hármat, nagyon konkrétan:
Hankiss Elemér 1991. február 7-én, a bizottsági ülésen, azt fogalmazza meg, hogy egyetlenegy szóval nem reagált a bizottság odáig az ő átalakítási koncepciójára. Február 7-én! Márciusban azt írja a miniszterelnöknek, hogy kezdettől kezdve a legmelegebb és legegyértelműbb támogatást kapta a bizottságtól. December 13-án azt írja Szabad Györgynek, hogy semmiféle tudomása nincs arról, hogy a bizottság kifogásolta volna az ő átalakítási tervét – ezzel szemben március 13-án bizottsági határozatban szólítottuk fel, hogy álljon le az átalakítással.
Az átalakítás részleteire vonatkozóan a mi bizottsági határozatunkra még márciusban azzal válaszol, hogy noha idáig már mindent végrehajtott, ezért már későn érkezett a felszólítás, azért a későbbiekben figyelembe fogja venni, hogy nem csinál semmit. Ezt követően, 1991. augusztus 15-én, a miniszterelnöknek küldött beszámolójában lebontva közli, hogy májusban, júniusban, júliusban és augusztusban milyen lépcsőfokai voltak az átalakításnak. Ez két elem, amire rámutattam a múltkor.
A harmadik: az átalakítással összefüggő pénzügyi-gazdasági intézkedések tekintetében átadta többször a szót a gazdasági igazgatónak, aki egyetlen felszólalásában hivatkozott arra, hogy megkapták a pénzügyminisztertől az engedélyt különböző cégekkel való szerződés megkötésére, ugyanebben a felszólalásában arra hivatkozott: nem történt semmiféle olyan szerződéskötés, amihez pénzügyminiszteri engedélyre lett volna szükség.
Ilyen apróságokra hívtam fel a figyelmet, amelyek mind a lényeggel, az átalakítás folyamatával függtek össze, és azzal az álláspontunkkal, hogy nem adtuk hozzájárulásunkat egyetlenegy esetben sem ehhez a procedúrához. Ennyit a tényekről.
Felhívom Molnár Péter figyelmét, hogy a 11 pontos felszólalásom részleteit szíveskedjék tanulmányozni.
Ami pedig az ÁSZ- és a Méri-jelentés összefüggését illeti: nem politikai megfontolásokból nem tartottam szükségesnek, hogy beidézzük az ÁSZ elnökét, hanem azért, mert az ÁSZ által elfogadott intézkedési terv a jövőre irányuló program, a Méri-jelentés, a miniszteri biztos által megfogalmazott jelentés pedig egy lezárt időszak kritikája, és annak a kimutatása, hogy a lezárult időszakban nem történtek meg azok a változtatások, amelyeket a korábbi ÁSZ-jelentés Hankiss Elemér számára kötelezővé tett. Tehát egy múltra vonatkozó elemzés és egy jövőre vonatkozó program nincs olyan összefüggésben egymással, hogy a kettőt ütköztetni kelljen.
Ami pedig a Méri-jelentés állítólagos – ahogy Molnár Péter fogalmazott: egyes hírek szerinti – sorsát illeti, hogy maga Méri visszavonta volna: nem vonta vissza. Hankiss Elemérnek a Méri-jelentésre megfogalmazott válaszát Méri Sándor ugyancsak pontról pontra megcáfolta. Elmondtam a bizottsági ülésen, hogy a Kormány ezt a második Méri-álláspontot tekinti hivatalos kormányálláspontnak – azóta is. Tehát sem egyes hírek, sem legendák nem számítanak itt – valóban voltak ilyen legendák. A tény az, hogy van egy jelentés, de van annak egy cáfolata és annak egy újabb cáfolata, és ennek van egy hivatalos elfogadása.
Végezetül pedig az 1 milliárdról. Kérem szépen, tessék szíves lenni pontosan fogalmazni: nem a Kormány zárolta ezt az összeget, hanem a Parlament zárolta a költségvetési vitában… (felzúdulás a bal oldalon.) … A Kormány javaslatot tehet ennek az összegnek, a zárlatnak a feloldására. És arra is felhívtam a figyelmet, hogy noha személy szerint nem kaptam választ a miniszterelnöktől, egy pillanatig nem lehet kétséges előttünk a Kormány álláspontja, mert Hankiss Elemérnek válaszolt a miniszterelnök. Ezt a választ megismertük, ebben kifejtette a miniszterelnök azt, hogy akkor fogják javasolni ennek a zárlatnak a feloldását, hogyha a számukra elfogadott miniszteri biztosi jelentés tartalma alapján a szükséges gazdasági és pénzügyi korrekciókat végrehajtják. Ez nem történt meg, és ezért nem oldották föl. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem